Középkori történet
Nem kellenek repülő szigetek és kristálybarlangok, nem hiányoznak sárkányok és orkok, és még csak varázsolni sem akarok – bőven megfelel nekem a földhözragadt kelet-európai középkor pitypangos valósága is. A végtelenbe nyúló búzatáblák, a náddal szegélyezett tavak, a hihetetlen panorámát biztosító dombtetők, no meg a tölgyerdő mélyén csörgedező patak, és az abból óvatosan szomját oltó gímszarvas. A fehérre meszelt falú házak sorából álló csinos falucskák, a kerítésen keresztül pörlekedő öregasszonyok és a késő este részegen valami régi ügy miatt dülöngélve verekedő vénemberek. A színes lobogók alatt hadba vonuló seregek, a hajnaltól alkonyatig valaki más földjén robotoló jobbágyok, a barlangokkal teli hegyoldalban rejtőző orvvadászok és büszke kastélyaikban pöffeszkedő nemesurak. A második Kingdom Come is ezt a korszakot, a cseh vidéket mutatja be, ide helyezve a fiatal Henry köré szőtt történelmi drámáját – és bár papíron nem sokat változott a játék, a gyakorlatban a Deliverance II mégis sokkal hatékonyabban működik, szinte azonnal magával ragadva a játékost, akit jó 60-70 órán keresztül nem is ereszt el.
1403-at írják a kalendáriumok, amikor Csehországot újabb polgárháború fenyegeti: a mindenki által kedvelt IV. Károlyt követően az ittas, az ország ügyeivel mit sem törődő IV. Vencel került a trónra, akit az első játék során öccse, a többek között a magyar királyi címet is viselő, és uralkodóként jóval hatékonyabb Luxemburgi Zsigmond számtalan esküt megszegve fogságba ejt. A cseh nemesek azonnal két táborra szakadnak: vannak, akik a rendes ügymenethez hűek, és vannak, akiket inkább Zsigmond magyarországi teljesítménye, esetleg a Csehországba küldött, főleg kun zsoldos-martalócokból álló serege győz meg. Történetünk főszereplője Henry az első pillanatokban még csak léha suhanc, aki a haverjaival való sörözést és a szép felszolgálólánnyal való cicázást mindennél előbbre valónak tartja. Az állandó szülői intelmek és a kovácstanonci kötelezettségek ellenére is idilli állapot nem tarthat sokáig: Zsigmond kunjai felégetik az ő faluját is, és a sok halott között szülei is ott vannak. Henry menekülni kényszerül, és ennek során nyakig belesüllyed a történelmi tumultusba – fontos ütközetekben vesz részt, magas rangú nemesekkel barátkozik, és néhány örök ellenséget is szerez magának.
Hirdetés
A részletek igazán nem is fontosak, hiszen a második rész tökéletesen befogadható az első felvonás ismerete nélkül is – elég talán annyit tudni előre, hogy Henry, immár lovagnak készül, és afféle testőrként kíséri és szolgálja barátját, a lobbanékony természetű Hans Capon nemesurat. Első küldetésük kellemesen könnyűnek ígérkezik: Hans apjának, egy Vencel-párti nemesúrnak a levelét kell kézbesíteniük Trosky várába az idős Von Bergow grófnak, hátha azzal tárgyalóasztalhoz lehetne hívni a hírek szerint inkább Zsigmondot támogató nagyurat. A nyúlsütéssel, sztorizgatással és mosólány-stíröléssel szórakoztatóvá tett első táborverésnek drámai vége szakad: rablóbanda lepi meg a csapatot, lemészárolva a kísérőket, ellopva a fontos iratot, és persze veszélyes menekülésre sarkallva Henryt és Sir Capont. Egy borzasztó sérülés gondoskodik arról, hogy képességeink Metroid-módra szinte lenullázódjanak, majd, amikor kisemmizve, sebekkel tele, paraszti ruhában bebocsátást követelünk a Trosky kapuinál, már csak harsány röhögést kapunk válaszul a kevéssé keresztényi őröktől. És még innen is van lejjebb! Nem sokkal később két hősünk már Troskowitz városka főterén, a kalodába zárva dühöng, a kölcsönös vádaskodás közben megbocsáthatatlan szavakat vágva egymás fejéhez.
Néhány játékórába beletelik, mire idáig eljutunk, de a Deliverance II tulajdonképpen itt kezdődik: Henry és Sir Capon útjai dühödten szétválnak, mi pedig bosszúvággyal, tenniakarással és még egy sereg intenzív érzelemmel a szívünkben a hatalmas cseh vidék közepén találjuk magunkat. Nincstelenségünkre jellemző, hogy azt még egy kolduslány is megsajnálja, a falusiak bizalmát jelzi, hogy a kocsmárosné preemptív módon minden szabályát és tiltását a fejünkre olvassa, ha csak megközelítenénk a kapuját, és még a juhokhoz szokott pásztor is megjegyzést tesz testszagunkra. Nominálisan az lenne a feladatunk, hogy bejutást szerezzünk a tavasz fő eseményére, egy közelgő elegáns esküvőre, hiszen azon Von Bergow is részt vesz – és ott majd talán meg tudjuk arról győzni, hogy kik is vagyunk, és hogy mi miatt is kerestük. A játék azonban totális szabadságot kínál: akár azonnal elkezdhetünk ezen munkálkodni (két, teljesen eltérő küldetéslánc vezet az menyegzői meghívóhoz), de szerintem mindenkit inkább a világ felderítésének varázsa, Henry újra formába lendítésének kihívása, és persze a kismillió időtöltési lehetőségek változatossága fog magával csalni.
A Deliverance II talán legerősebb pontját a világépítés és a küldetéstervezés szimbiotikus működése jelenti: ahogy elvállaljuk és megoldjuk a különféle feladatokat, az szórakoztatóan, de brutális őszinteséggel mutatja be ezt az időszakot. Egy mindentől messzi őrposzton dekkoló fogfájós katona kendőzetlenül előadott élettörténete a mindennapok elképesztő szenvedéséről regél, de legyen szó zarándokúton levő lovagról, nagy áttörésről álmodó zenészpárosról, a pogány legendákban minden katolicizmusa ellenére is hívő fiatalasszonyról, e történetek minden történelemkönyvnél többet mesélnek a múltról, annak örömeiről és fájdalmáról egyaránt. A fejnélküli lovas faluban terjedő legendájának utánaeredve egy olyan társaságba botlunk, akikre senki sem számít, a folyókanyar menti zsúfolt cigánytábor vajdájának bizalmát elnyerve talán a játék legérdekesebben kanyargó küldetéssorozata indul el, de még az egyszeri banditák és akasztással fenyegetett orvvadászok letartóztatásának feladata is érdekesen, igényesen van tálalva. A központi történetszál pedig természetesen az akciófilmekből és ponyvaregényekből csórt panelekkel válik izgalmassá: legyen szó duhajkodással és tánccal teli esküvőről, éjszakai kastélybörtön-szökésről egy vihar leple alatt, netán kegyetlen megoldásokban mindkét oldalról gazdag várostromról, Henry története rengeteg fordulattal és mindig az események sűrűjében zajlik. Szövetségeseink és ellenfeleink sora folyamatosan változik, leszámítva persze az ördögi magyart, Tóth Istvánt, aki továbbra is az állandó tüske Henry körme alatt – de persze a kopasz Aulitz sem hiányozhat, aki anno 1402-ben otthonunk felégetését vezényelte.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!