Kézikonzol? Ki találta ki?

Kézikonzol? A többség számára valószínűleg nem ismeretlen a kifejezés, hiszen manapság az összes magára valamit is adó konzolgyártó kínál efféle eszközöket. Az angolul handheld game console néven futó készülékek olyan játékgépek, melyek nagyobb testvéreiktől eltérően nem csak a játékok futtatására alkalmas hardvert, hanem a kijelzőt és az irányítóeszközöket is tartalmazzák, képesek akkumulátorról működni, mindezek mellé pedig elég kicsik ahhoz, hogy elférjenek az ember kezében — zsebre rakni mondjuk nem biztos, hogy olyan egyszerű őket, de az mindenesetre biztos, hogy hordozhatók. Méretükből és felépítésükből adódóan jóval gyengébb hardvert tartalmaznak, mint a csúcskategóriás konzolok vagy desktop pc-k, de kis túlzással azt lehet mondani, hogy hozzák az öt-tíz évvel korábbi eszközök színvonalát. De ez nem volt mindig így.

Az első játékkonzolt, másképp mondva a játékkonzolok ősét a Mattel jegyzi, az Auto Race névre hallgató eszköz 1976-ban jelent meg, ma már szinte alig találni belőle működő verziót. Ez volt az első digitális gép, mely nem tartalmazott mechanikus részeket — kivéve a kezelőszerveket és a bekapcsológombot. A masina pontos technikai paraméterei ismeretlenek, az biztos viszont, hogy 512 byte (azaz fél kilobájt, egy megabájt 2048-ad része) memóriája volt. A pálcikákból kirajzolt pályán kellett kikerülnünk a több autót, a cél pedig az volt, hogy 99 másodperc alatt célba érjünk — azért ilyen hamar, mert az időszámláló csak két digit hosszú volt. Nem sokkal megjelenése után a Mattel kiadta a Football nevű konzolját, mely sokkal népszerűbb volt az Auto Race-nél, amiről épp ezért sokan nem is tudnak.

A Mattel konzoljai után több cég is próbálkozott hasonló gépek piacra dobásával. Köztük volt az 1932-ben alapított Coleco, a Parker Brothers, az Entex, a Bandai és 1860-ban alapított Milton Bradley Company, utóbbi cég adta ki az első cserélhető cartbridge-es masinát 1979-ben, mely Microvision névre hallgatott. A gép érdekessége, hogy két processzort tartalmazott, a korai változatokban használt 100 kHz sebességű Intel 8021-et egy a gyártó egy Texas Instruments TMS1100-ra cserélte (ezek egyes források szerint a cartridge-ekre voltak integrálva), melyek ugyan sokkal primitívebb hardvernek számítottak, jóval kevesebbet fogyasztottak. A gép nem lett sikeres, ennek fő oka a szinte használhatatlanul kis felbontású, 16 x 16 pixeles LCD kijelző volt. Összesen egy tucat játék készült hozzá, a konzol a magas fejlesztési költségek ellenére is nagyot bukott, az MB-t viszont nem rántotta magával a gödörbe.

A nagy áttörést a Nintendonak sikerült elérnie, akik 1980 és 1991 között hatvan féle úgynevezett Game & Watch játékkonzolt — bár hívhatjuk őket kvarcjátékoknak is — dobott piacra. Könnyű dolguk volt, ugyanis több éves tapasztalattal rendelkeztek manager kalkulátorok és ahhoz hasonló eszközök gyártásában, amihez a nagyszerű dizájner, Gunpei Yokoi nagyon sokat tett hozzá, ő találta fel többek között a játékok irányítására használható d-padot is. A Game & Watch masinákon egy-egy játék volt található, bónuszként pedig óra és ébresztő is volt rajtuk, innen a név. A masináknak tíz típusa volt, összesen hatvan játék jelent meg rájuk. Az egyik legérdekesebb a dupla kijelzővel rendelkező Multi Screen gép, mely pont úgy nézett ki, mint a napjainkban is kapható Nintendo DS — egyébként többek között a Donkey Kong futott rajta.

Ezzel el is érkeztünk az 1989-ben piacra dobott Game Boy-hoz, mely öt évvel a Palmtex nevű cég teljesen megbukott Home-Computer Software Super Micro Cartridge System fantázianevű masinájának megjelenése után jutott el az első vásárlókhoz. A cserélhető kazettás gép sikerében benne volt, hogy a Nintendo felismerte azt, hogy a gépet egy nagyon ütős játékkal kell eladni a biztos sikerhez. Ez a játék a Tetris volt, melyet a cég elnök-vezérigazgatója, Minoru Arakawa látott egy 1988-as kiállításon. A Nintendo egyből meg is vásárolta a játék jogait, a Game Boy mellé pedig ezt a játékot csomagolták, ami meg is látszott az eladásokon: 1992-ig 25 millió konzolt adtak el, a sima és a színes Game Boy összesített eladásai pedig 2005-ben majdnem elérték a 120 millió példányt. Utóbbiban benne vannak az 1996-ban megjelent Game Boy Pocket és a rá egy évre piacra dobott Game Boy Light eladások is — előbbi gép egy kisebb, kevesebb elemet igénylő gép volt, utóbbi pedig a Pocket-nek a kissé vastagabb, háttérvilágított kijelzővel rendelkező variánsa.

A színes kijelző megjelenése

Szinte hihetetlen, de a Game Boy megjelenésével egyidejűleg egy színes kijelzővel rendelkező masina is napvilágot látott, ez volt az Atari Lynx. Az 1987-ben kiadott, Handy által fejlesztett Epyx átalakított változatáról volt szó, mely 1989-ben került piacra. Azon kívül, hogy ez volt az első színes kijelzővel ellátott konzol, sok egyéb paraméterében is lepipálta a Game Boyt: kijelzőjének háttérvilágítása volt, lehetőséget adott hálózati játékra (legfelebb 17 játékossal), valamint fejlettebb volt a hardvere, ami többek között a sprite-ok nagyítását/kicsinyítését is lehetővé tette. További előnye volt, hogy meg lehetett fordítani, így a balkezes játékosok is könnyedén használhatták. Volt azonban három hatalmas problémája: drága volt, elképesztően hamar lemerült és nem támogatta a 3rd party alkalmazásokat. Bár 1991-ben megjelent az újraformált változata, végül teljes anyagi csődöt jelentett. Ennek ellenére többen felkarolták a gépet, a Telegames sokáig próbálta életben tartani, majd új tulajdonosa, a Hasbro lehetővé tette, hogy akárki fejlesszen rá. Ennek hatására rengeteg független fejlesztő készített játékokat rá, az utolsó 2004-ben jelent meg Winter Games néven.

A színes kijelzős konzolok árára jó példa az 1990-ben megjelent TurboExpress (a TurboGrafx hordozható változata), mely 299 dolláros áron debütált, de nagyon hamar leesett 249-re. Korának egyik legjobb legfejlettebb gépe volt, mely a Game Boy-jal megegyező méretű, 2,6 hüvelykes kijelzőjén képes volt futtatni a TurboGrafx-16 játékokat, melyek hitelkártya méretű, úgynevezett HuCardokon foglaltak helyet. Egyszerre 64 sprite-ot tudott kirajzolni, a 64 kB RAM pedig lehetővé tette 512 (egyesek szerint 482) szín megjelenítését. Szíve két 6820-as processzor volt, mindkettő 3,58 MHz-en operált. Opcionális kiegészítője volt a Tubrovision TV-tuner — melynek segítségével a kijelzőn lehetett nézni a televízióadást — és a TurboLink — ami lehetőséget biztosított két gép összekötésére, azaz a multiplayer játékra. Utóbbival kapcsolatban az egyetlen probléma az volt, hogy nagyon kevés játék tette lehetővé a co-op játékmódot.

A harmadik színes kijelzős gép a Japánban 1990-ben, Észak-Amerikában 1991-ben debütált Sega Game Gear volt. Az eszköz a Sega Master Systemre alapult, melynek segítségével könnyedén lehetett játékokat írni rá. A következő valamire való kézikonzolra hat évet kellett várni, ekkor jelent meg a game.com (melyet a televízióreklámokban "gamecom"-ként, nem pedig "gém pont com"-ként emlegettek), melyet a Tiger Electronics adott ki 1997-ben. Sok újítást tartalmazott, célközönsége pedig az idősebb korosztály volt, hiszen rengeteg PDA-s funkció is helyett kapott benne — erről árulkodott egyébként az érintőkijelző és a hozzá kapott ceruza is. Persze ezzel egyidejűleg a Game Boynak is konkurenciát szeretett volna állítani, mely nem jött maradéktalanul össze. A masina érdekessége, hogy az első verziókban két cartridge hely is volt, valamint az összes gépben megtalálható volt egy 14,4 kbps sebességű modem.

A Sega Mega Drive (Sega Genesis) játékok futtatására alkalmas Sega Nomad 1995. októberében debütált az amerikai piacon 180 dolláros nyitó áron. A 7,67 MHz-en ketyegő Motorola 68000 típusú processzorra alapuló masina a PAL területeken (tehát például Európában) soha nem jelent meg, de ennek ellenére összességében mintegy egy millió darabot adtak el belelő — ennek ellenére nem mondhatni rá, hogy slágergép volt, főleg az üzemidejével voltak bajok, egy teljes akkukészlet pedig 79 dollárba került hozzá, ami elég húzósnak számított.

Game Boy Color

A Nintendo viszont nem kapkodta el a színes kijelzőre való átállást, valószínűleg azért, mert az olcsó Game Boy sokkal jobban fogyott, mint bármelyik konkurense. Persze ettől függetlenül nem kerülhette el a sorsát a japán vállalat, mely az eredeti készülék megjelenése után kilenc évvel (!), 1998-ban dobta piacra a Game Boy Colort. A készülék a színes kijelző ellenére is kisebb volt elődjénél, az azonos (azaz kissé elavult) hardvernek köszönhetően viszont képes volt futtatni az eredeti készülékre írt programokat is. A masina 32768 szín megjelenítésére volt képes, de abból csak 56 lehetett egyszerre a kijelzőn.

Sikeres és kevésbé sikeres próbálkozások

A napjainkban kapható gépek megjelenéséig rengeteg gyártó próbálkozott elhódítani a Nintendo trónját, legtöbbjük akkorát bukott, hogy gyártóját is magával rántotta a süllyesztőbe. Közéjük tartozott a 16 bites, színes kijelzős Neo Geo Pocket Color, mely 1998-ban került a japán, rá egy évre pedig az amerikai piacra. A készülék a vele szinte egy időben megjelent monokróm kijelzős Neo Geo Pocket utódja volt, ám 2000-ben visszavonták mind az európai, mind az amerikai piacról, holott úgy látszott, hogy a Sega Game Gear után ez lesz az első, Game Boy kihívó, mely komolyabb sikereket érhet el. Bukásában valószínűleg közre játszott az emberek várakozása a Game Boy Advanced iránt, valamint az, hogy a kiadónak kommunikációs nehézségei voltak a külsős fejlesztőkkel.

Wonderswan Color

Egész komoly sikereket ért el viszont a 2000. decemberében Japánban piacra dobott Wonderswan Color. A készülék kompatibilis volt az eredeti Wonderswan játékokkal, de az annál kissé méretesebb gép már színes kijelzővel rendelkezett. Bár a Nintendo akkoriban szinte monopolhelyzetben volt a Japán piacon, az új jövevénynek köszönhetően az azt készítő Bandai 8 százalékos piaci részesedést szerzett, amit egyértelműen a gép nagyon olcsó, 6500 yenes (körülbelül 65 USD) induló árának lehetett betudni.

Game Boy Advance

Ezt követően jelent meg a Game Boy Advance, mely amellett, hogy erősebb hardvert és nagyobb kijelzőt kapott elődjéhez képest, más kialakítású volt és két plusz gomb is került rá. Két évvel később megjelent a Game Boy Advance SP névre hallgató kompaktabb verzió, mely kinyitható, úgynevezett "clamshell" kialakítású volt, továbbá tölthető akkumulátorokat és háttérvilágítást kapott. 2005-ben látta meg a napvilágot a Game Boy Micro, mely a méret oltárán feláldozta a nagyméretű kijelzőt és a korábbi Game Boy játékokkal való kompatibilitást. A készülékek egytől egyig hatalmas sikert értek el, összesen több mint 80 millió darabot adtak el belőlük világszerte.

Game Park 32

Az Advance megjelenése után pár hónappal a dél-koreai Game Park piacra dobta a Game Park 32 nevű konzolját, mely 133 MHz-es processzorral, MP3 és DivX lejátszóval, e-book olvasóval és SmartMedia kártyaolvasóval büszkélkedhetett — belső memóriája egyébként 128 MB-nyi adatot tudott tárolni. 2003-ban követte a GP32 FLU (Front Light Unit), 2004-ben pedig a GP32 BLU (Back Light Unit). A csatlakoztatható QWERTY billentyűzetes gép nagy bukás lett, mindössze 30.000 darabot adtak el belőle, ugyanakkor a kütyümániás felhasználók imádták.

2003-ban a Nokia is úgy érezte, hogy be kell szállnia a kézikonzol-bizniszbe, az eredmény az N-Gage névre hallgató Symbian Series60 operációs rendszeren alapuló okostelefon lett, mely kombinálta a mobiltelefont a játékkonzollal, miközben zenelejátszóként és rádióként is működött. A masina hardveresen gyakorlatilag semmivel sem volt jobb a korabeli okostelefonoknál, viszont ami nagyobb gond volt, játékkonzolként sem állta meg a helyét: grafikus megjelenítési képessége harmatgyenge, a kijelzője pedig álló formátumú volt, a játékok cseréjéhez pedig még az akkumulátort is el kellett távolítani. A Nokia a gyermekbetegségek orvoslásában sem volt túl jó, az N-Gage QD nevű variáns a memóriakártya cseréjének problémáját megoldották, kikerült viszont a szolgáltatáskínálatból az MP3 lejátszó és a rádió. A Nokia azóta sem próbálkozott efféle masinák készítésével, az N-Gage nevet a rengeteg beleölt pénz miatt még ma is éltetik: napjainkban azon okostelefonok kapják meg ezt a jelzőt, melyeken helyet kapott a programok vásárlására és letöltésére is alkalmas N-Gage platform.

Tapwave Zodiac

Említésre méltó a 2004-ben megjelent Tapwave Zodiac, mely a PDA-kat és a játékgépeket gyúrta egybe. Operációs rendszere egy módosított Palm OS 5-ös volt, kialakítása viszont egyértelműen a játékgépekre hajazott. Két verzió jelent meg belőle, a Zodiac 1 és a 2 kinézetben és a belső memória méretében különbözött. A gépek nem voltak hosszú élettartalmúak: 2005. júliusában a Tapwave csődbe ment, vele együtt pedig a gépek is eltűntek.

Cikkünk következő részében a jelenleg is kapható konzolok bemutatásával folytatjuk, plusz elmerengünk azon is, hogy mit hozhat a jövő.

Bocha