Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma korábban keltem mert mami korábban indult el dolgozni.Természetesen ha ő felkel akkor én is felkelek.Nem lustizunk egy perccel sem tovább.
    Tegnap nem mentünk el dolgozni. Mami miután odaért a munkahelyére mondta hogy szerinte nincsenek olyan állapotban az utak hogy nekiinduljunk és akkor kezdett rá újra az ónos eső esni. Így szóltam a Zolinak hogy ne jöjjön értünk. Persze a gyerekek nagyon örültek az egy nap potya szünetnek. Rám ugyan rám tört 9 óra felé a bűntudat hogy azért mégsem annyira súlyos a helyzet hogy itthon kellett volna maradnunk, de túltettem magamat rajta. Akkor még nem tudtam hogy időközben Zli újra lebetegedett. 39 fokos lázzal és fejfájással küzdött. Nagyon remélem hogy mára meggyógyult mert ha nem akkor ma is egyedül fogok dolgozni. Azért megígérte hogy igyekszik kikúrálni magát mára. Az utóbbi időben nagyon rá jár a rúd. Vagy ránk?
    Bár mindezek ellenére tegnap nagyon jó napom volt.Öröm is ért és örömöt is tudtam szerezni.Ezzel lehet és kell is színezni a szürke hétköznapokat.. :B
    Ma én viszem a gyerkőcöket suliba és úgy megyünk dolgozni.
    A lambériázást kell folytatnunk. Igazából nem tudom hogy dolgozunk e hétvégén de reménykedem benne hogy igen. Eléggé nagy lemaradásban vagyunk. És a héten sem dolgoztunk valami sokat.
    A végére egy örömhír! Legarizták a videókártyámat. NYAMI! Holnap a kezembe kapom az újat. Ez úton is szeretném megköszönni deicide fórumtársnak a gyors ügyintézést. Annak ellenére hogy milyen hírek terjengenek a garis ügyintézések körül nekem eddig szerencsém volt. Igaz ami igaz csak olyan helyről vásárolok ahol biztosabbnak érzem a garizást még ha az ár nem is egy kamionról lepottyant hv. ára .
    Szóval szombat este teszt! Remélem legalább olyan gyors lesz a drágám mint az elöző volt. MSI helyett ugyan Gigát kapok de szerintem az összes ref. kártya.
    SZép napot mindenkinek.

Aktív témák