Új hozzászólás Aktív témák

  • KROK640

    veterán

    válasz BiP #79671 üzenetére

    így van, pontosasn, el is mondta, hogy arra kap támogatást. Egyik kutyaütőbb volt mint a másik, elmondása alapján.
    Gondolom azt gondolta majdcsak ki tudja fogni. persze tudta, hogy velem jól járna (ráadásul benne lettem volna napibejelentésben is, 4 órásban is, nekem ott a szervíz a csúszópénzekből és az épülő klientúrából úgyis kitermelt egy második fizetést) de azt mondta, hogy nem tudja kitermelni.

    Ami egyébként eléggé furán hnagzott, mivel ismertem a szokásait :
    Biciklivel járt a munkahelyre, havonta kb 4-5×. A többi alkalommal taxival. Mondván szar idő van, most elaludt stb. Ő dolga, de panaszkodott, hogy napi 3000ft-okat taxizik el (nem most, 2014-ben). Panazkoidott, hogy mikor lemegy bulizni egy este, akkor 20 ezer ft lazán elmegy, néha akár 30 is. Mit csinált hát? Egy hónapban minden péntek-szombat este lent volt, ez óvatos becslésem szerint is 80-100 ezer lehetett havi szinten. Szeretett mindent megvenni, olyasmit is, amiről tudtuk, hogy nem tudjuk majd eladni, de 1-2db legyen belőle, mert kell. Ha nem ment el, hazavitte magának.
    És még voltak ehhez hasonló pénzszóró szokásai.

    Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

Új hozzászólás Aktív témák