Új hozzászólás Aktív témák
-
philoxenia
MODERÁTOR
Fenéket. A 4-es Szajol után mindig is kevésbé volt forgalmas, minél távolabb mentél onnan. Amúgy az elkerülők miatt ködben semmit nem gyorsul, mert senki nem megy be a románok közül Kisújra, Karcagra, stb.
A legrosszabb a 405-ös és szolnoki körforgó között. Az a pár négysávos rész arra jó, hogy kielőzgetve egymást még nagyobb legyen a végén a sor, az elején valami lassúbb járművel.Volt hogy 4-sen ebben az egyenesben 4 kamion előztem meg köztük volt pár autó is ami nem előzött, ha menni kell előre akkor menni kell
Mekkora volt a köd?
Amúgy nem mindegy hány órakor jársz éppen arra, nekem mindig a csúcs jutott, mert péntek-vasárnap este Szolnok elkerülő- Cegléd vagy azon túl, amúgy meg munkába járok sokat az pedig reggel és este van jellemzően. Reggel mondjuk Újfaluból indulva, pont lefut a csúcs mire odaérsz.
Ha Füredre megyek szombat reggel, sokkal nagyobb a forgalom mint vasárnap reggel, de vasárnap meg hazafelé van dugig az út. Nyaralásból jöttünk néha napközben a mondott helyeken, akkor szinte álom némelyik szakasz. Mondjuk négy-öt kamionnyi helyhez kell némi szerencse is szemből még délben is. A "köztük volt pár autó" meg lehet, hogy előtted előzött, vagy utánad....[ Szerkesztve ]
Később általában nem értek egyet azzal, amit korábban leírtam. Ehhez néha évek kellenek, néha percek csak...
Új hozzászólás Aktív témák
- Sony Xperia 10 V eladó ! Használt, sok garanciával.
- 2 év gari: Olcsó DDR5 PC/I5 12400F/16GB/500GB M2/Suprim X RTX 3070/Futár is
- -70% HP EliteBook 850 G7:i7 10610U,32GB RAM,512GB SSD,15.6" FHD,vil.MAGYAR numeri.bill,WWAN 4G,Win11
- ASUS TUF Gaming GeForce RTX 4070 Ti 12GB
- Hama Ultraslim Fali konzol (TV)
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen