Új hozzászólás Aktív témák

  • b.bone

    senior tag

    Úgy két órával ezelőtt a Kacsóh Pongráz úti felüljárón haladtam az Árpád híd felé a belső sávban valahol 70 és 80 Km/h között. Előttem, mellettem, mindenhol mentek az én tempómmal.

    A középső sávban egy fehér színű, arany díszítésű Chevrolet érte utol a kocsisort. Számítottam rá, hogy megpróbál majd átjönni a belsőbe, hiszen a tükörben már láttam, hogy cikázva, jobbról, balról előzve ért utol minket. Persze index nélkül vágott elém és én hülye rádudáltam, hogy a mi a fenét csinál.

    Neki se kellett több, satu féket nyomott a feküljáraó kellős közepén a belső sávban és azonnal kipattant a kocsiból. Erre viszont nem számítottam, úgyhogy kicsit késve nyomogattam az ablakemelőt, de szerencsére sikerült teljesen feltekerni mire odért. :D Szép lassan elindultam, hogy tovább menjek, de elém állt és elkezdte ütni, rugni az autóm úgyhogy adtam egy gázfröcsöt és elindultam, de azért nyilván nem padlóval, hogy legyen ideje elugrani.

    Egyből elkanyarodtam jobbra a Reiter Ferenc utcára persze ott piros volt a lámpa és utolért, mivel jött utánam mint állat. Meg is előzött és a két sav közepén állt meg úgy, hogy ne tudjak elmenni mellette egyik oldalon sem és megint rutinosan gyorsan szállt ki az autóból.
    Mivel láttam már ilyet, nem próbáltam meg kiszállni az autóbol mert attól tartottam, hogy rám rúgja az ajtót amint kiteszem a lábam, na meg a barátnőm arckifejezése is kicsit rémült volt (bennem is volt adrenalin rendesen) Úgyhogy padlógázzal, csikorgó kerekkel félig a padkán áthajtva mentem el mellete bal oldalt, úgy hogy kb 1-2 centin múlott hogy ne préseljem neki a saját autója nyitott bal ajtajának.

    Megint volt egy kis előnyöm és nagy szeremcsére megláttam elöl egy bazi nagy rendőr kisbuszt tele rohamrendőrökkel, úgyhogy melléjük álltam a pirosnál. Persze az amúgy kopasz és kigyúrt arc megint utolért és a rendörautót ignorálva megint kipattant és elkezdett odajönni, de ekkor már átszoltam a rendőröknek, hogy vakarják le rólam ez az állatot legyenek olyan kedvesek.

    Szép kiszálltak vagy öten teljes felszerelésben, engem elküldtek jobbra, az állatot meg még ott tartották egy darabig, de nem tudom mi lett vele.

    Ebből az egészből meg azt tanultam, hogy bármennyire is hülye a másik nem fogok dudálni mert sosem tudhatom, hogy mikor fogok ki egy elmebeteget.
    Box edzésre pedig továbbra is fogok járni, hátha egyszer tényleg kénytelen leszek használni amit eddig tanultam. ;]

    "guilty until proven innocent" - Artisjus

Új hozzászólás Aktív témák