Aktív témák

• #2 Bencom senior tag

  2004-08-14 17:58:06 #2

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Bencom

  senior tag

  I. Rész
  A Megbízás
  Valahol az Ibarában, a Manifesztáció kezdete
  
  1.
  
  Ott álltak a dzsad homokkő palota, és a hozzá tartozó birtok előtt. Ott álltak: Iris, Amos, William, Jaan és még pár fegyveres. Iris és Amos, a két elf meresztgette a szemét a palota felé: a földön vér csorgott, s pár halott feküdt szanaszét. Jó két nyíllövésnyi távolságra voltak a palotától, de innen is jól látszottak a vérengzés nyomai. Az egyik ablak előtt valaki elszaladt. Iris a pillanat töredéke alatt is el tudta dönteni, hogy az egy dzsad harcos volt, s hogy az is a rosszabbik fajtából: Ahme Ramun fegyverese. Amos leolvasta arcáról gondolatát, s intett a többieknek, hogy indulás, ő pedig fajtája, a bárdok közkedvelt fegyverét, egy kahrei nyílpuskát húzott elő köpenye alól, Iris a botját markolászta, William és Jaan kardot húzott, s a többi fegyveres is követte példájukat: Nyílpuskák és kardok villogtak a szürkületben.
  A csapat elindult befelé, s mikor átlépték a tárva nyitva hagyott kaput, egy belső térre értek, melyet minden oldalról a palota földszinti- és emeleti, belső folyosói öveztek. Az egyik óvatlan fegyveres nem lapult meg a kapu mélyedésében, hanem azonnal kilépett a térre, s abban a pillanatban átlőtt torokkal zuhant a földre. Iris, botját előreszegezve mormolt valamit, s a kapuból indulva az egész belső teret füstbe borította. Amos értette a dolgát: azonnal belépett, s csak nyílpuskája pendüléseit, és a testek puffanását lehetett hallani. A tizedik gyors-egymásutáni lövés után leszedte kahrei masinájáról a kiürült tárat, s köpenye alól egy újat vett elő, amelyet nagy műgonddal fel is rakott a masinára. Míg ő az újratöltéssel vacakolt, a többiek beözönlöttek a térre. A földszinti folyosó csak a tér felőli oszlopokból, és az onnan nyíló szobák ajtajából állt. Iris a kapuval szemközti ajtóhoz ment, s megpróbálta kinyitni: a zár halkan engedelmeskedett. Amos pár lépés hátrányban követte, s közben szemei egyfolytában cikáztak minden irányba. Két fegyveres állta útjukat, akiket Iris egyszerűen elsöpört botjával maga elől, s időt sem vesztegetve rájuk, már rohant is tovább, Amossal a nyomában. Egy lépcsőházba értek, amely hosszú sor csigalépcsőből állt, s felvitt egészen a négyemeletes palota tetejéig. A fokok, mint maga az egész palota homokkőből készült, melyet némi mágia is megerősített. Gyorsan haladtak felfelé, mintha nem is lépdelnének, hanem a talaj felett pár centivel lebegnének. Az első emeleten kiléptek a lépcsők spiráljából, ki a belső folyosóra: a füst már nagyjából eloszlott, csak foszlányokat lehetett látni, s minden olyan kihaltnak tűnt, mintha az előző lövöldözés évtizedek óta történt volna, s az óta egy lélek sem járt volna erre. Néma csend, semmi egyéb. A kapu fölött, velük szemben nyílt egy folyosóra néző ajtó: William és Jaan voltak. A többi fegyveres szétszóródott, s keresték a kölyköt, akiért jöttek. Ekkor a közvetlen mellettük nyíló ajtóból vagy fél tucat ellenséges kardforgató lépett elő, s azonnal támadásba lendültek. Amos célzásra emelte kahrei masináját, s a két legközelebb állót torkon lőtte. Még nem is koppantak a földön, amikor Iris másik kettőt taszított át a korláton. A maradék két ember megszeppenve hátrálni kezdett, de ez volt a vesztük: még két nyílvessző hasította a levegőt, majd újabb két koppanás. Iris elismerően bólintott társának, de több időt nem is vesztegetett rá: máris indult vissza a lépcsőkhöz. Amos, masináját maga előtt tartva, háttal indult el, majd ő is megfordult, s próbálta utolérni az elf varázslót. A második emeleten vértek csörgését hallották, s mikor elhalkultak pont az ajtó előtt, Amos átlőtte az ajtót, de a lelassult vessző elakadt a vaskos lemezvértben: a kint álló fegyveres ordítva tépte fel az ajtót, de a második nyílvessző után a földre rogyott. Kiléptek a folyosóra, s azt látták, hogy az első- és második emeleti folyosókon véres összecsapások alakultak ki. Rájuk is jutott Amhe-Ramun embereiből, így Amos súlyba lökte a kahrei masinát, majd kardot rántott, sőt, egyből kettőt. A Sirenar szövetségben elterjedt fegyverek villantak kezeiben: Két Khossas villant meg a szürkületben. Két mesterien készített kard volt, alakja egy elnyújtott levélre emlékeztetett, kékes színe, pedig arról árulkodott, hogy a legősibb, titkos elf kovácsolási módszer szerint, a „kékre edzéssel” készítették. Nagyon könnyedén forgatta, de ennek ellenére így is csak úgy hullottak körülötte az ellenfelei. Iris botja füsté vált, s ő is két fegyvert rántott elő köpenye alól, de ezek merőben eltértek az előzőektől. A Kráni fejvadászok kedvelt és félelmetes fegyverpárát húzta elő: a félelmetes Sequort, és a még rosszabb hírű Mara-Sequort. A két elf, a bárd és a varázsló, hátukat egymás hátának vetve kaszálták a két oldalról rájuk rontó harcosokat, melyek között élőhalott is előfordult. Amundok, dzsadok, élőhalottak, ezekből állt a paktumot megszegő, „földre szállt Isten” serege. A rájuk támadókban egyetlen közös vonást véltek felfedezni: szemük mélykék izzását. Volt itt minden: paraszti ruhás, teljes vértezetű, de volt ott bányász, és favágó is. Látszott, hogy nem önszántukból cselekszenek (az amundokat leszámítva), hanem bűbáj hatása alatt álltak. Ez igaz, sovány vigasz volt. Egyik szívósabb volt, mint a másik, de így sem vehették fel a versenyt a két sokat tapasztalt elffel. Hogy is vehették volna, mikor a fiatalabb is idősebb volt, mint az összes rájuk rontó összevéve. Iris beugrott az ajtón, vissza a lépcsőkhöz, s magával rántotta Amost is. Iris földre dobta pengéit, s újra elővarázsolta botját, majd mielőtt a kintiek felocsúdhattak volna, Iris elkiáltotta magát, a botja végéből lángcsóva tekergett elő, s elárasztotta a kinti folyosó egy hosszú szakaszát. Az élőhalottak egyszerűen ellobbantak, az Amundok köddé váltak, a dzsadok pedig fegyvereiket hátrahagyva próbáltak bemenekülni a lépcsőházba. Itt Amos várta őket, teletárazott nyílpuskájával. Tíz vessző süvített, tíz test zuhant a földre nagy puffanással. A maradékot Iris egyszerűen elgáncsolta, s nyakukat szegte botjával. Amos újratárazott, míg Iris felszedte a földről pengéit. Mivel többen nem jöttek, újra elindultak fölfelé a lépcsőn. A harmadik emeleten meg sem álltak, hanem felszaladtak egyenest a legmagasabb, negyedik emeletre. Mikor kiléptek a lépcsőház ajtaján, ki a belső folyosóra, szörnyű látvány fogadta őket: a téren a veszteségeikkel bajlódó embereiket épp most szorították ki a körülbelül hatszoros túlerőben lévő ádáz ellenségeik. Az első és második emeleti folyosók köveit vörösre festette az ott kiontott vér. Egyszer csak nyílt mögöttük az ajtó, de szerencsére csak a két lovag volt az: William és Jaan lépett ki a folyosóra. Látszott rajtuk, hogy rendesen kivették a részüket a csatározásból: Könnyű vértezetüket a saját, és ellenfeleik vére itatta, kardjuk pedig, az utólagos törölgetés ellenére csöpögött a vértől. Arcukon kétségbeesés látszott:
  -Vége! - Mondta Jaan. -Azok ott lent az utolsó embereink! - Amos sandán nézett rá:
  -Még nem veszítettünk. - Jelentette ki magabiztosan, s Irishez fordult: -Jogov, rajtad a sor. - A varázsló botja után nyúlt, s mormolni kezdett valamit, mire a visszavonuló katonák, és ellenfeleik között egy hosszú tűzfal jött létre. Pár védő, aki nem állt meg idejében, azonnal szénné égett. Mivel ez az elemi tűz, de még a nafta-láng sem, ezért a védők megtorpantak, s Iris embereinek volt ideje elmenekülni.
  -Nem is kellünk többen. - Mondta Amos lemondóan, mire Jaan egyből neki szegezte a kérdést:
  -Miért, a nagy Amos Suyenas talán egyedül akar elbánni a maradékkal?
  -Nem vagy túl bizakodó, kedves Jaan barátom. - Mondta megvetően Amos. -Én és Jogov barátom is elég lennénk befejezni a küldetést, hát még William Airus, és Jaan Mal on-Veel lovagokkal kiegészülve! - William erre a „bókra” csak lesütötte a szemét, elárulva, hogy ő is kételkedik a küldetés sikerében.
  -Na mi az? - Kérdezte Suyenas, látva, hogy most melléfogott. -Berezeltél?
  -Nem érdekes - mondta William -Én veletek tartok.
  -Én sem megyek üres kézzel! - Mondta Jaan.
  -Hát akkor induljunk azonnal, mielőtt a védők felocsúdnának! - Szolt Iris türelmetlenül, s maga előtt tolva társait, elindult a „vártorony” felé. Ott sejtette a keresett gyerek auráját, bár elég halovány volt, ami azt bizonyította, hogy ő az, akit keresnek: a Jóslat Gyermeke. Mindenki maga elé emelte saját fegyverét, s úgy indult el a belső folyosón. A lentiek még mindig ott szitkozódtak az elszalasztott ellenfelek miatt. Közben, az egyik fordulóban egy újabb lépcső nyílt, csak felfelé. Ezen indultak el, remélve, hogy már nem ütközhetnek nagyobb ellenállásba. Nem is tévedtek olyan nagyot, mert a toronyszoba ajtaját csak két fegyveres őrizte, de azok az elit fajtából. Az egyik az ajtó nyitásával egy időben kapott három nyilat: egyet a torkába, kettőt, pedig az oldalába. Nem is kellett neki több. Holtan rogyott össze. A másikat William vette kezelésbe majd mikor végzett vele, mindannyian a toronyszoba közepére figyeltek. Ott egy térkapu látszott kialakulóban, melyen minden valószínűséggel Amhe-Ramun érkezett volna. Mivel vele egyikőjük sem akart találkozni, hiszen egy istenségről- és nem is akármilyenről- volt szó, ezért azonnal másfelé néztek: az ajtóval szemközt meg is találták a Kölyköt. Barna bőre volt, és elég fiatal: nem lehetett még húgy éves sem. Ember volt, ezt kétség kívül állították.
  -Róla szól a jóslat. - Jelentette ki büszkén Jogov, majd odalépett a kábultan fekvő fiúhoz, hogy meggyőződjön iménti állításáról. Nem tévedett: a nyakán egy tetoválás volt, amely valami aquir szót ábrázolt. A jóslat szerint a hatalom jelét.
  -Ő lenne hát a kiválasztott, akit Amhe-Ramun kezéből kell kiszabadítanunk, hogy szembeszálljon a Kráni Tizenhármakkal? - Kérdezte hitetlenkedve Jaan.
  -Ő hát! - Mondta Jogov. - Talán kételkedsz?
  -Cseppet sem! - Mentegetőzött Jaan -Csak azt hittem, hogy nem ember lesz, hanem Kyr, vagy legalább elf.
  -Hát amint látod, ember, méghozzá emberibb mindannyiunknál!
  -Még szép! - mondta Suyenas vigyorogva. -Ketten elfek vagyunk, William Kyr, nálad meg, Jaan, nem nehéz emberibbnek lenni! - Jaan mormolt valamit Suyenas édesanyjáról, de aztán Williammel a vállukra vették a Kölyköt, s indultak is kifelé, hogy minél előbb maguk mögött hagyják ezt az elátkozott palotát. A térkapu is kezdett végleges formát ölteni, úgyhogy lóhalálában rohantak a kapuhoz vezető lépcsők irányába. A védőket csodálatos módon pont elkerülték, így sértetlenül juttatták ki a kölyköt a palotából. Míg távolodtak, még hallották a frissen érkezett Ahme Ramun üvöltözését, amint szitkozódik a neki is megírt sors miatt.
  A kapun kívül lóra pattantak, és sebes vágtába kezdtek, Iris, Amos, Jaan, és William egy lovon a Kölyökkel.
  Csupán pár percig vágtázhattak, amikor a megbeszélt oázisnál elmenekült társaikra leltek, akik először Iris Jogov nevét, majd sorban a többiekét is megéljenezték, s őrült örömükben táncra perdültek, még így vérmocskosan, és félig halottan, majd mindannyian lóra pattantak, s hosszú vágtába kezdtek, egyenesen Al-Abadana felé, ahol már vártak rájuk a jól megfizetett dzsad felcserek és szanitécek.
  -Na - mondta Iris elégedetten a mellette vágtázóknak -az elején már túl vagyunk, de most jön még csak a java a kalandnak!
  -Ne ijesztgess! - Mondta Jaan megvetően. -nekem ez így is már sok volt!
  -Ne aggódj! Lesz időd pihenni! Még fel kell mérnünk a Kölyök tudását, s mindenek előtt tudnunk kéne a nevét!...
  
  
  
  Egyenlőre ennyit.
  Ha bejön a topic, akkor lehet több is. Várom az értelmes kritikákat, de nem a kötekedést!

  nincs MSN-em már ez is baj:(((

Aktív témák