Szellemes

A Hauntii örvendetesen sok fontos dologról szól: életről és halálról, szülői szeretetről és kétségbeesett elszántságról, no és persze a vad küzdelmekről egy majdnem monokróm álomvilágban. Az elsőjátékos Moonloop stúdió játékának sorsa az utóbbival kezdődött, de ahogy a fejlesztők egyre több kontextusba csomagolták a másvilági akciót, a fókusz úgy került el arról egyre messzebbre. A végeredmény egy igen furcsa és igen jól működő stíluskoktél lett: a kis túlzással szavak nélküli történetmesélés a minimalista eszközök ellenére is igen hatásos, a nem a szánkba rágott fejtörőknek nem csak a megoldása, de már a felfedezése is roppant élvezetes, a harc pedig kellemesen sok lehetőséget biztosít a játékos számára.

A felvezetés absztrakt, egyszerű, szinte már vázlatos, de engem ugyanúgy elvarázsolt, mint az első Ori nyitánya. Aprócska főszereplőnk – az ő neve Hauntii – egy ismeretlen, végtelenbe nyúló fekete-fehér birodalomban zuhan le, de a kétségbeesett kiút-keresést hamar megszakítja egy váratlan találkozás egy hófehér (helyenként bibliailag korrekt megjelenésű) angyalfigurával. Az egymásra találás intenzitása óriási, és mikor úgy a tízedik játékperc táján Hauntii és partnere a hömpölygő zene kíséretében az égbe emelkednek, az ember elégedetten dől hátra, boldogan nyugtázva, hogy a kis jószágok elérték a happy endet. Persze, ahogy azt a valódi élettől is mind megszoktuk, az efféle tempójú örömöt és megnyugvást nem osztogatja csak úgy a sors, és Hauntiit nemsokára fekete láncok húzzák vissza Eternity veszélyekkel és rejtélyekkel teli földjére. Az első feladatunk: keresni valakit, aki ismeri a kiutat – aztán pedig jöhet megint társunk megkeresése, a boldog légitánc, és az örökkévalóság gyönyöre.

[+]

Mindezt elérni nekem valamivel több, mint kilenc órába került, és boldogan jelenthetem, hogy a Hauntii azon játékok közé tartozik, amelyek percről percre jobbá válnak. Aprócska szellemünk a zónákra osztott vidéket járva lényegében teljes szabadsággal cselekedhet, jószerivel korlátok nélkül derítve fel ezt a gyönyörűen megrajzolt, és egy idő múlva színpalettát váltó világot. Akárhol is vagyunk, legfőbb feladatunk a csillagszilánkok megtalálása lesz – ezekből ugyanis konstellációkat tudunk kirakni, azok pedig nem csak az új területeket nyitják meg, de Hauntii életének egy-egy pillanatát is felidézik. Ezek a szöveg és szinte animáció nélkül prezentált jelenetek a maguk mindennapiságában is megható pillanatok egy kisgyermek fontosnak tekintett emlékeiről és a színtiszta szülői szeretetről. A nagy kérdés persze az, hogy ezeket a csillagszilánkokat miként találjuk meg – és itt kell szót említeni arról, hogy a hangulatos felderítés mellett a Hauntii tele van egyéb játékelemekkel is.

[+]

Pontosítok: a további játékelemek mind a felderítésbe épülnek bele – ha csak végigfutunk egy zóna keszekusza ösvényein, elkerülve a harcokat, egy percre sem megállva a furább növények, karakterek vagy épületek mellett, nem fogjuk kincseinket megtalálni. Ha azonban kíváncsian megszemlélünk és megpiszkálunk mindent, rá fogunk jönni, hogy a Hauntii tele van extra feladatocskákkal – és amint rááll ezekre a szemünk, a játéktér minden sarkában fel fogjuk ismerni e lehetőségeket. (A pont tájékozódásra nem nagyon használható térkép minden zónánál jelzi, hogy még hány csillagszilánkot rejt a terület.) Ha valaki az elveszített kutyáját siratja, még a legelemibb játékosi ösztönnel is nyilvánvaló, hogy a jószágot nekünk kell megtalálni, és persze a fénylő Hold-ikonokról is ordít, hogy fel kell őket szedni. Ha boldogan sikongatva versenyfutó triót látunk, hát az ember csak kipróbálja, hogy a suhanás képességgel vajon le tudja-e őket győzni – és persze ezért is jár a jutalom. Amikor óriási gombák alkotnak természetellenes háromszöget, hát az egyikben csak lapul valami; és talán abban a gazdagon feldíszített óriásfenyőben is rejlik valami meglepetés.

[+]

Igen, a fában, merthogy Hauntii poltergeist létének köszönhetően képes megszállni egy csomó tárgyat. A billegő oszlopokba ugorva azokat ledöntve fegyverként használhatjuk, a jellegzetes pöttyökkel bíró gomba a spóragyökérzete mentén utazni enged, a fákba ugorva és azokat megrázva pedig biztonságot jelentő fényt, életet adó szíveket, vagy épp a boltban fejdíszekre költhető kristályt nyerhetünk. A legérdekesebb azonban az, hogy a „semleges” lényekbe is beköltözhetünk: a kifejezetten ellenséges, vörössel jelölt bestiákat csak megsemmisíteni lehet, de a fekete-fehér, mindenki mást sebző alakok felett átvehetjük az irányítást. Ezek speciális képességeit a lila lángokkal tudjuk működtetni: az egyik gesztenyének tűnő golyókat köp, amivel a páncélozott ellenfelek is kikészíthetők, a másik hatalmasakat ugrik, leérkezéskor területen pusztítva, a harmadik egy legyezőalakban lövöldöző boszorkány, akivel könnyű megtisztítani a trutymóval teli részeket és így tovább. És persze rájuk is sokszor van szükség a rejtőzködő feladatok megoldásához; a kedvencem az volt, amikor leláncolt farönköket kellett az ugrándozó figurával dugóként a földbe verni – ezt az egyik bossfight is átvette.

[+]

Ahogy többször utaltam rá, a Hauntiiban harcok is vannak, méghozzá a két analóg kart használó, olykor igen intenzív harcok – érződik, hogy nem valami utólag a játékba erőltetett dologról van szó, hanem a játék eredeti alapjáról. Az egyszerű fejlődési rendszer és a megszállható lények mellett sok extra nem tarkítja a küzdelmeket, de szerencsére az ellenfelek kellően sokfélék, és az általuk kibocsátott, de a lövéseinkkel eltakarítható barnás váladék is szépen bonyolítja az összecsapásokat. A harcok nem dominálják a játékmenetet, így én mindig örültem, amikor egy trükkösebb csatára bukkantam – amikor pedig visszatértem a zónába, azt általában gyerekjáték volt elkerülni. Szerencsére a Hauntii megadja a szabadságot a játékosnak a tekintetben, hogy arra koncentráljon, ami érdekli – engem teljesen magával ragadott ez az érzelmes kis kaland. Amikor olyan hangulatban voltam, a különféle események mögé nagy gondolatokat is bele tudtam vélni – a vidámparki menetekért lelkük egy részével fizető tömegek például nyilván egy nem túl rejtett párhuzamot jelentenek –, de a játékmenet is volt olyan érdekes, hogy lustább pillanataimban is magával ragadjon ez a furcsa, felejthetetlen világ.

A Hauntii PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a kiadó Firestoke biztosította.

Összefoglalás

Ahhoz képest, hogy a Moonloop stúdió első játékáról van szó, a végeredmény egy remekül kitalált, és ami legalább ilyen fontos, hiánytalanul megvalósított műfajkeverék lett. A játék narratív oldala roppant hatásos és leginkább talán a Spiritfarer melankóliáját juttattja az ember eszébe – de a játékmenet itt még élvezetesebb az apró fejtörők és néha meglepően intenzívebb harcok következtében.

A Hauntii legfőbb pozitívumai:

• A fejtörők megtalálása sokszor külön puzzle;
• minimalizmusában is fantasztikus látványvilág;
• az eltérő játékelemek remekül dolgoznak össze.

A Hauntii legnagyobb hiányosságai:

• Egy zoomolási és egy gyorsutazási funkció jó lenne.

Bényi László