Szivárvány szinti szimfónia

“A távoli jövőben az emberek és az internet egy új lénnyé olvadtak össze. Az embereknek 10 másodpercenként szükségük van dopaminra, különben meghalnak! A világot szuper gazdag M.I. robotok uralják, akiket robilliomosoknak hívnak. Azok, akik merészelnek minden 10 másodpercet kihasználni az életükből, hogy ezeket a robotokat megöljék, őket úgy hívják, hogy… moderátorok!” A Mullet MadJack ezen sorokkal indít, rögtön felfestve egy erős képet a 80-as évek érzés- és stílusvilágát 11-re tekerő retrofuturisztikus világáról. A Die Hard és A menekülő ember jellegzetességeit összemosó lövöldében a háttérben dübörgő szintipopra kell ellenlábasokat aprítani és szintről szintre felfelé haladni egy hatalmas felhőkarcolóban, megpróbálva megmenteni egy 2 milliárd követővel rendelkező influenszer csajszit és elégedetten tartani nézőközönségünket a halálunk elkerülése érdekében.

A Mullet MadJack bár nem egy hosszú játék, de borzasztóan szórakoztató és csak úgy sugárzik belőle a stílus és a magabiztosság. A új retrowave szellemében a sokszor neonos körítésbe burkolózó magenta, lila és rózsaszín színek dominálnak, a játékot korhűen megrajzolt átvezetők tarkítják, főhősünk egy pöpec piros sportkocsit vezet, megjelenésében pedig aligha térhetne el egy tipikus 80-as évekbeli tesztoszteronbomba karaktertől, az emlékezetes egysorosairól nem is beszélve. Ez tükröződik a játékmenetben is, így nincs taktikázás, nincs sunnyogás, mint sok más FPS-ben, van viszont egy tökös fickó a csőre töltött fegyverével, készen állva arra, hogy rendet tegyen a rosszfiúk hada között. A legnagyobb valuta ehhez illően pedig maga az idő: a háttérben folytonosan lefelé pörgő számlálót a robotok szüntelen mészárlásával kell fenntartani a halál elkerülése érdekében, lehetőleg fej, netán mogyorón lövés, esetleg robbanások által a másodpercbónuszok maximalizálása jegyében.

[+]

Ez a 81 szinten át zajló ámokfutás pedig egy részben roguelite keretrendszerbe van foglalva, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy az emeletek felépítése minden nekifutásra eltérő, szintről szintre lépve pedig különféle véletlenszerű képességekből és fejlesztésekből válogathatunk. Ezek lehetnek új stukkerek, plusz egy cső a söréteshez, dupla ugrás képesség, vagy akár csak az, hogy Jack gyakrabban szólogasson be az elé kerülő robotoknak. Mindettől függetlenül mégis van a programnak egyfajta struktúrája és hagyományos nehézsége íve, hiszen minden tizedik pályán egy új főellenség, majd egy mentési pont vár minket, egyúttal pedig új, további nehezítő tényezők is behozatalra kerülnek: pl. teleportáló nindzsák, repülő aknák, lézerfalak, vagy falonfutós szegmensek. Az új területre lépés egyúttal megfoszt minket minden addig felszedett bónuszunktól is, ezt azonban kompenzálja, hogy tíz szintenként új, permanens fejlesztésekkel gazdagodhatunk.

[+]

Bár a játékban hat nehézség található a permadeath módot is számítva, a fejlesztők az első hármat inkább csak gyakorlásra szánják, hangsúlyozva, hogy a challenge fokozat az, ahol a kihívásnak hála igazán kijön a játék íze. Az pedig tény, hogy itt már valóban oda kell figyelni, de pár szélsőséges és talán kissé unfair szegmenst leszámítva nekem nem nagyon adódott gondom vele, és 3-3.5 óra alatt legyalultam a felhőkarcoló összes szintjét. Mivel a játék többnyire egy csőben zajlik, forogni nem nagyon kell, így pedig egér-billentyűzet párossal még a kezdők számára is igen egyszerű lesz ráklikkelni az ellenségek fejére. Ettől függetlenül az egész élmény mégis kissé olyan, mint egy ritmikus tánc FPS-köntösben, hasonlóan a Doom: Eternalhoz. Megfelelő érzékkel kell átslisszolni a lávafolyam fölött, ügyesen kell manőverezni két csapda között, vagy éppen jól időzítve kell aktiválni egy automatát, miközben igyekezni kell magasan tartani a számlálót a futásban precízen eldurrantott lövések által.

[+]

A választható fegyverarzenál egyébként nem őrülten imponzáns, cserébe viszont mindegyik teljesen eltérő játékélményt nyújt, arról nem is beszélve, hogy adott helyzetekben, vagy legalábbis adott főellenfelek ellen célszerűbb lehet egyiket használni a másiknál. A szokásos gépfegyver és sörétes mellett van például plazmapuska és katana is, érdekes módon viszont én messzemenően a kezdőpisztolyt találtam a legerősebbnek, amely a végtelen lőszer fejlesztésének köszönhetően gyakorlatilag képes trivializálni az egész játékot. Újratöltés nélkül ugyanis minden merőben egyszerűbbé válik, ezt követően pedig elég csak fejirányba durrogtatni, ha pedig emellé bekapunk két esélybónuszt robbanólövedékekre, úgy még akár egy főellenfelet is le lehet 10-15 másodperc alatt teríteni. Persze azért permedeath módon ez se sokat segít, mert ott egy hibával bukhatunk mindent, ez pedig méginkább érvényes az Endless módra, ami bár kvázi a főtörténet folytatása, ott a szinteket végtelenségig tolhatjuk képességeink függvényében.

[+]

Összegzés

Adrenalindús, stílusos, és emlékezetes lövölde lett a Mullet MadJack. A játékideje tényleg roppant karcsú, cserébe viszont minden pillanata bombasztikus és szórakoztató, az Endless mód és a magasabb nehézségek pedig számos további órányi szórakozást kínálnak a rátermettebb játékosoknak. A Hammer95 első alkotása melegen ajánlott a 80-as évek és az FPS műfaj rajongóinak, de szigorúan csak egér-billentyűzet használata mellett, és ha csak a kampány érdekel minket, akkor inkább csak egy leárazást követően.

A Mullet MadJack május 15-én jelent meg PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series konzolokra, és Switch-re.

A Mullet MadJack legjobb vonásai:

• Tökéletesen eltalált zenei és képi világ;
• addiktív, pörgős lövöldözés;
• képes folyamatosan megújulni a tíz szintenként behozott új mechanikáknak hála.

A Mullet MadJack legrosszabb vonásai:

• 2-3 generált szoba és helyszín, amik könnyen vezehetnek instant elhalálozáshoz;
• az elhalálozások legnagyobb részét a lézercsapdák okozzák, mert túl sokat sebeznek és sokszor nehezen kikerülhetőek;
• lehetnének kiegyensúlyozottabbak a fegyverek.

Koncz Dávid