Új hozzászólás Aktív témák

  • KROK640

    veterán

    válasz DarthSun #68212 üzenetére

    Előszöris, köszi a részletes cikket :)

    Másrészt ez gondolom nekem szól :D
    "Említésre került a topikban magas órajel S462- vel, léghűtéssel, teljes konfig kiépítéssel, és konkrétan 2.6 GHz feletti. Erre kíváncsi lennék, nehezen hihető. Persze egy szál CPUz ablak számomra legalábbis nemigen meggyőző."

    Mint említettem, szándékomban áll összerakni a gépet, és teszteket is futtatva friss screenshotokat feltenni. Egyelőre azonban inkább csak hátrébb vagyok a projectel mint előrébb :( , mert eddig annyi történt, hogy a három potenciális winyóból kettőről kiderült, hogy nem jó, nem működik, valamint, hogy valamilyen rejtélyes okból egyszerűen eltűnt a tartalék tápom, tehát az sincs, meg van ugyan egy marék RAMom de az mind teszeteletlen. Ilyenek mint paszta, ODD (ezt kiváltom majd pendriveal, meg Yumival) megint csak nincsenek.
    Ami van : két darab ASUS A7N8X-E lap, ebből az egyik állítólag működik, de sosem próbáltam, a másik akkor működött a gépben, mikor elpukkant a táp, szóval ki tudja jó-e még?, van két VGA, egy GeForce 3 és egy 9800Pro, meg ugye maga a proci, azzal a hűtéssel amivel napira használtam 2669MHZ-en. (meg ezenkívül még további két Athlon XP proci, az egyikről azt sem tudom milyen, mivel gyakorlatilag össze van nőve a hűtésével). Jah meg egy házam is van hozzá :)

    Jelenleg így áll a project, pénzt és időt kéne beletolni, most egyikből sincs sok, ráadásul amit ebbe a gépbe feccölök, az mehetne a Ryzen projectbe is, ami nekem sokkal magasabb prioritás, mint a régi gépem feltámasztása, ami a tesztek után jó eséllyel a sarokban fog díszelegni.
    Szóval jelenleg nemigazán tudok mondani időt, de perpill ismét C vágányon van a dolog, majd kész lesz amikor kész lesz, de nincs elfelejtve :)

    (egyébként pl 0308-asból assumptiontől függően nem voltak ritkák a 2600-2800MHZ-en komolyabb léghűtéssel szaladgáló darabok sem. Nekem annak idején az iskolai évfolyamban 4db 2500-2800MHZ-en működő Athlon XPs tulaj volt. Ugyanitt jegyzem meg, hogy a 2500MHZ-es Barton léghűtővel szintén hihető, 2004-ben láttam még 2750MHZ-en is Bartont, igaz vízhűtővel)

    Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

Új hozzászólás Aktív témák