Cikkek
-
Robotos akciójátéknak készül a Bounty Star
A teljes kiadás jövőre érkezik PC-re, PlayStation és Xbox konzolokra.
Hír 1
-
Mozgásban az NBA 2K23
A kosárlabdás széria legújabb része szeptember elején érkezik minden platformra.
Hír 0
-
Előrendelői előzetesen a Goat Simulator 3
A híres-hírhedt játék folytatása november közepétől lesz elérhető a tervek szerint.
Hír 11
-
Nightdive Studios - Több klasszikus, 90-es évekbeli FPS remastere várható
A cég alapítója egy egyszerű Twitter bejegyzésre válaszolta azt, hogy érkeznek még tőlük felújítások.
Hír 39
-
Megkapta nextgen kiadását a What Remains of Edith Finch
Mostantól PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en is elérhető lett a játék.
Hír 0
-
Remake kiadás készül a Sherlock Holmes: The Awakenedből
A 2006-ban megjelent játék teljesen felújított kiadásához egy Kickstarter kampány is indul hamarosan.
Hír 1
-
Premier előzetesen a Lost Epic (PC, PS4, PS5)
Egyévnyi kora kiadás után a mai naptól végre elérhető a játék teljes változata PC-n, PS4-en és PlayStation 5-ön.
Hír 0
-
Úgy tűnik, hogy konzolokra tart a Serious Sam: Siberian Mayhem
Hivatalos bejelentés még nem történt, az ESRB oldalán azonban feltűnt a PlayStation 5 kiadás.
Hír 6
-
Star Wars: Knights of the Old Republic Remake - Szünetel a fejlesztés?
A Bloomberg legutóbbi riportjában arról ír, hogy az Aspyrnál egész egyszerűen elfogyott a fejlesztésre szánt pénz.
Hír 32
-
Ismét mozgásban a FIFA 23
Az EA FIFA sorozata idén jelentkezik utoljára, jövőre már EA Sports FC névet fut tovább a széria.
Hír 1
-
PlayStation Plus 2022 Essential - Az augusztusi lista
Ismét idő előtt kiszivárgott a jövő havi gyűjtemény, amelyet végül a Sony nagyon hamar meg is erősített.
Hír 1
-
Destroy All Humans 2 Reprobed - Fókuszban a helyszínek
A legújabb trailer megmutatja, hogy milyen különböző helyekre juthatunk majd el, hogy elpusztítsunk mindent és mindenkit.
Hír 1
-
Hosszabb bemutatón a Rollerdome
A PlayStation Undergroundnak köszönhetően ismét belenézhettünk a hamarosan megjelenő játékba.
Hír 1
-
Végre újra mozgásban a Disney Dreamlight Valley
A korai hozzáférés szeptember elején indul, a teljes kiadás jövőre várható.
Hír 0
-
Marvel's Midnight Suns - Rövid előzetesen Doctor Strange
A fejlesztők legújabb trailerének középpontjában a legfőbb varázslót láthatjuk.
Hír 0
-
Apex Legends - Sztori bemutatón a hamarosan érkező új karakter
Ismét egy remek animációs előzetest kaptunk a fejlesztőktől.
Hír 0
-
The Lord of the Rings: Gollum - Elhalasztották a megjelentést néhány hónappal
Új dátumot nem kaptunk, nem lennénk meglepve, ha 2023-ra csúszna a premier.
Hír 14
-
Multiversus - Alig egy nap múlva Lebron James is csatlakozik a karakterekhez
Az ismert sztár mellett hamarosan a Rick & Morty szereplői is felbukkannak a játékban.
Hír 1
-
The Callisto Protocol - Sam Witwer mellett Karen Fukuhara is szerepet kap
Az IGN egy rövid interjúra elkapta a két színészt, akik Glen Schofield mellett beszéltek a készülő játékról.
Hír 4
-
2022 - Íme a 30. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban néhány kisebb alkotás premierje várható, de többek között érkezik Switch-re a Xenoblade Chronicles 3 is.
Hír 0
-
Marvel's Midnight Suns - Így harcol Pókember
A legutóbbi bemutatóban Spider-Man felturbózott változata harcol az új ellenfelekkel.
Hír 0
-
Közel 20 percnyi videón az új Saints Row
A VGC csapatának lehetősége volt kipróbálni a játékot, élményeiket pedig meg is osztották velünk.
Hír 20
-
Ilyen lesz a The Last of Us Part 1
A fejlesztők egy tíz perces videóban mutatják meg, hogy mire számíthatunk a játéktól.
Hír 34
-
Októberben jön a Dragon Ball: The Breakers
Végre megjelenési dátumot kapott a végső kiadás, jövő hónapban még egy utolsó zárt tesztet is kapunk, valamint egy nyílt béta is vár ránk még a premier előtt.
Hír 8
-
Gotham Knights - Középpontban Batgirl
Újabb játékmenet trailerrel jelentkeztett a Warner Bros. Games.
Hír 6
-
Jövő hónapban megismerhetjük a Destiny 2 jövőjét
Kíváncsian várjuk, hogy a Bungie mire készül az elkövetkező hónapokban.
Hír 3
-
Elhalasztották az Avatar: Frontiers of Pandora megjelenését
Eredetileg az idei évre szánták a premiert, de az Ubisoft végül a 2023-24-es időszakra tette át az érkezését.
Hír 7
-
Marvel's Midnight Suns - Középpontban Vasember
A legutóbbi bemutatóval a fejlesztők közelebbről is bemutatták, hogy harcol Ironman.
Hír 1
-
Novemberben érkezik az Ys VIII: Lacrimosa of Dana PS5 változata
Az Android és iOS rendszerekre szánt külön kiadás továbbra is készül, de ezekhez még nem kaptunk dátumot.
Hír 1
-
Befutott a FIFA 23 első előzetese
Szeptember végén érkezik a klasszikus focis széria utolsó része, jövő évtől már új címmel fut tovább a sorozat.
Hír 17
-
No More Heroes 3 - Megvan az új változatok nyugati premier dátuma
Alig néhány nappal a japán kiadások után nálunk is elérhető lesz a játék újabb platformokon.
Hír 0
-
Rollerdome - Fókuszban a PS5 változat
A PlayStation 5 kiadás ki fogja használni a konzol különleges képességeit.
Hír 0
-
Elkészült az új Saints Row
Úgy tűnik, hogy nincs akadálya annak, hogy a játék jövő hónap végén megjelenjen.
Hír 0
-
Újból ingyen játszható a Call of Duty: Vanguard többjátékos módja
Hivatalosan ma estétől egészen július 26-ig próbálhatjuk ki a játék multiplayer részét és a zombi módot.
Hír 4
-
WWE 2K22 - Érkezik a The Whole Dam Pack
Machine Gun Kelly, Logan Paul és Rob Van Dam lesznek az utolsó DLC csomag főszereplői
Hír 0
-
Stray - Befutott a launch trailer
A minap megjelent végre a sokak által várt játék, amely nem csak a sajtótól, hanem a felhasználóktól is remek visszajelzéseket kap.
Hír 4
-
INSCRYPTION - Jövő hónap végén jön a PlayStation kiadás
Hivatalosan is bejelentették a korábban már kiszivárgott új kiadást.
Hír 0
-
Rövid bemutatón a Soulstice
A hack&slash akciójáték szeptemberben érkezik, PC-re hamarosan egy demó is megjelenik.
Hír 0
-
Stray - Megérkeztek az első értékelések
A minap lejárt az előzetesen kiszabott embargó, és megkaptuk az első teszteket, amelyek többsége pozitívan ír a játékról.
Hír 37
-
The Callisto Protocol - Rövid játékmenet részleteket kaptunk
Glen Schofield exkluzív interjút adott a Game Informernek, miközben néhány rövid gameplay villanást is láthattunk.
Hír 11
-
2022 - Íme a 29. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban néhány kisebb alkotás premierje várható, többek között érkezik a Stray is.
Hír 0
-
Jön a Kona II: Brume
Hét évvel az első rész után végre készül a folytatás, amely valamikor 2023-ban debütál.
Hír 4
-
Újra mozgásban a Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin DLC-je
A Trials of the Dragon King alig három nap múlva végre elérhető lesz.
Hír 0
-
Néhány nappal később jelenik meg a Thymesia
A tervek szerint több halasztásra már nem kell számítani.
Hír 0
-
Két éve jelent meg a Ghost of Tsushima, közel 10 millió példány kelt el belőle
A fejlesztők néhány érdekes statisztikát osztottak meg velünk a programmal kapcsolatban.
Hír 14
-
Sony - Befejeződött a Bungie felvásárlása
A Destiny továbbra is multiplatform játék marad, de kíváncsian várjuk, hogy mire számíthatunk a jövőben.
Hír 5
-
Nyomozós RPG-nek készül a Mato Anomalies
A megjelenési dátum egyelőre nem ismert, valamikor 2023. elején kapjuk meg a végső kiadást.
Hír 0
-
Egyjátékos horror lesz az új Aliens játék
Túl sok részletet egyelőre nem kaptunk, annyi biztos csak, hogy PC-re és konzolokra érkezik a program, amely VR támogatást is kap.
Hír 11
-
Másfél hét múlva indul a MultiVersus nyílt béta tesztje
Akik részt vettek az alfában, azok már július 19-től lehetőséget kapnak az újabb próbára.
Hír 1
-
Two Point Campus - Üdv a tanévben
A játék premierje már nincs messze, a jövő hónapban érkezik a különleges alkotás.
Hír 1
-
PlayStation Stars - Még idén elindul a hűségprogram
Az ingyenes csatlakozás után különböző jutalmakat szerezhetünk, ha minél többet játszunk.
Hír 5
-
Resident Evil 2 Remake - Túl a 10 millión
A fejlesztők egy rövid, de tömör bejegyzésben írtak arról, hogy elértek egy újabb mérföldkövet.
Hír 10
-
PlayStation 5 kiadást kap a Cloudpunk
Akik rendelkeznek az alapjátékkal, azok ingyen megkapják a nextgen upgrade-et.
Hír 0
-
Deliver Us Mars - Megérkezett a legújabb fejlesztői videó
A legújabb bemutatóban a sztoriról és a szereplőkről beszélnek a készítők.
Hír 0
-
35 éves a Metal Gear sorozat
Egyelőre nincs róla hír, hogy a Konami kezdene bármit is a náluk lévő szériával, pedig sokan örülnénk egy új, valóban remek résznek.
Hír 12
-
Teenage Mutant Ninja Turtles: Shredder’s Revenge - Túl az 1 millión
Meglepően népszerű lett megjelenésekor a játék, amely nemrég elért egy komolyabb mérföldkövet is.
Hír 2
-
Íme a PlayStation Plus Extra júliusi játékai
A Premium tagok két extra PlayStation Portable játékkal lesznek gazdagabbak.
Hír 1
-
Destroy All Humans 2 Reprobed - A fegyver arzenálunk
A legújabb előzetes bemutatja, hogy milyen eszközök állnak majd a rendelkezésünkre az emberiség leigázásához.
Hír 1
-
Ősszel jön a Nickelodeon Kart Racers 3: Slime Speedway
Érkezik a verseny széria harmadik felvonása, azonban az első előzetesre még várnunk kell.
Hír 0
-
Fejlesztői videón a Hell is Us
A kreatív igazgató Jonathan Jacques-Bellêtete beszél egy kicsit a készülő játékról.
Hír 0
-
Mozgásban az Ad Infinitum című horror játék
A program az I. Világháború korszakába kalauzol el minket, ahol eddig nem látott borzalmak várnak ránk.
Hír 1
-
Century: Age of Ashes - A mai naptól Xbox One-on is elérhető
A PlayStation konzolokra szánt verzióra még egy hetet várniuk kell az érdeklődőknek.
Hír 1
-
Elkészült a The Last of Us Part 1
A fejlesztők Twitteren jelentették be, hogy aranylemezre került a játék, elvileg már nincs akadálya a premiernek.
Hír 18
-
MADiSON - Íme a premier előzetes
Az elmúlt napokban végre megjelent a játék, amely PC mellett PlayStation 5-ön, PS4-en, Xbox Series X/S-en és Nintendo Switch-en lett játszható.
Hír 7
-
Stray - Íme a trófea/achievement listája
Hamarosan itt a játék premierje, a megszerezhető eredmények máris napvilágra kerültek.
Hír 3
-
A kezdőknek szól a Blood Bowl 3 legújabb előzetese
A sorozat harmadik felvonásának premierje sajnos továbbra sem ismert egyelőre.
Hír 1
-
Megjelenési dátumot kapott a The DioField Chronicle
A Lancarse és a Square Enix szeptember végén hozzák el nekünk a startégiai JRPG-t.
Hír 0
-
2022 - Íme a 28. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban néhány kisebb alkotás premierje várható, többek között érkezik a Hellpoint Xbox Series X/S és PS5 verziója is.
Hír 0
-
Marvel's Midnight Suns - Fókuszban Amerika Kapitány
A legújabb videóban a fejlesztők Az első Bosszállóról mutatnak be némi gameplay részletet.
Hír 0
-
Ravenswatch címmel jön a Curse of the Dead Gods készítőinek új játéka
A program egy izometrikus nézetű, roguelike akciójátéknak készül, amelyet egyedül, vagy társakkal is játszhatunk.
Hír 0
-
It Takes Two - Több mint 7 milliót eladtak belőle
Szinte hihetetlen, de továbbra is rengetegen megveszik a tavalyi év egyik legjobb játékát.
Hír 9
-
The First Descendant címmel jön a Nexonnál készülő Project Magnum (PC, PS4, PS5)
Elindult a regisztráció a PC-s tesztre, amely a tervek szerint szeptember végén indul.
Hír 12
-
Sztori előzetest kapott a The Dark Pictures: The Devil in Me
A premier valamikor ősszel várható, pontosabb dátumot egyelőre még nem kaptunk.
Hír 5
-
Rövid bemutatót kapott a Steelrising
A soulslike akció-RPG a tervek szerint szeptemberben érkezik PC-re és konzolokra.
Hír 3
-
Játékmenet előzetesen a The Lord of the Rings: Gollum
A szeptemberi premierre kicsit még várnunk kell, de addig sem maradunk bemutatók nélkül.
Hír 21
-
Skull and Bones - Hivatalos a novemberi megjelenési dátum
A minap tartott bemutatón végre kiderült, hogy mikor várható a kalózos játék.
Hír 12
-
Mozgásban a tavaly bejelentett RoboCop: Rogue City
Egy évvel a leleplezés után végre láthatjuk, hogy fest a jövőre érkező Robotzsaru játék.
Hír 8
-
Néhány héten belül konzolokra is befut a Bright Memory: Infinite
Alig két hét múlva debütálnak a PlayStation 5, Xbox Series X/S és Nintendo Switch kiadások.
Hír 2
-
Nextgen kiadást kap a Biomutant
A PlayStation 5 és Xbox Series X/S verziók szeptembertől lesznek elérhetők.
Hír 5
-
Csak jövőre jelenik meg a Forspoken
Újra elhalasztották a premiert, a legújabb hírek szerint január végén kapjuk meg a játékot.
Hír 9
-
Fall Guys - Népszerűbb mint valaha, már több mint 50 millióan kipróbálták
Jót tett a játéknak, hogy ingyenes módra váltott, egyre többen kíváncsiak rá.
Hír 6
-
Megjelenési dátumot kapott a God of War Ragnarök
Sokan nagy bemutatóra készültek, a Sony viszont egyszerűen egy rövid trailer keretén belül elárulta, hogy novemberben jön a játék.
Hír 17
-
Valkyrie Elysium - Íme az új előzetes
A fejlesztők hivatalosan is bejelentették a korábban kiszivárgott megjelenési dátumot.
Hír 0
-
NBA 2K23 - Michael Jordan kerül a különleges kiadások borítójára
A játékos, akit nem kell bemutatni – Michael Jordan – visszatér az NBA 2K23 Michael Jordan Edition és a limitált kiadású NBA 2K23 Championship Edition borítóin.
Hír 2
-
Nextgen kiadást kaphat a What Remains of Edith Finch
Bejelentést még nem kaptunk, azonban a tajvani korhatár-besorolás oldalán már láthatóak az új kiadások.
Hír 0
-
Friss előzetesen a JoJo's Bizarre Adventure: All-Star Battle R
Szeptember 2. napján érkezik a verekedős/harcolós játék, amelyben minden ismert karakter felbukkan.
Hír 0
-
Hosszabb bemutatót kapott a One Piece Odyssey
A PC-re és konzolokra érkező játék megjelenési dátumát továbbra sem ismerjük.
Hír 1
-
Szeptember végén jön a Valkyrie Elysium?
A játék PlayStation Store adatlapján látszódott egy dátum rövid ideig, amely mellé egy trailer is kiszivárgott.
Hír 1
-
Íme a Cyberpunk: Edgerunners nyitánya
Az anime sorozat valamikor szeptemberben érkezik Netflix-re, pontosabb dátumot még nem kaptunk.
Hír 13
-
Sztori előzetest kapott a The Chant
A különlegesnek szánt horror játék valamikor az ősz folyamán jelenik meg, de pontosabb dátumot még nem kaptunk.
Hír 2
-
Újabb előzetesen a My Hero Academia: Ultra Rumble
A free-to-play battle royale játék végre megkapta első nyugati trailerét.
Hír 0
-
Véget ért a Summer Games Done Quick 2022
A híres speedrun esemény idei nyári kiadása egy új rekordot állított fel a beérkezett adományaival.
Hír 0
-
2022 - Íme a 27. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban néhány kisebb alkotás premierje várható.
Hír 0
-
Bejelentették a Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin DLC-jét
Trials of the Dragon King címmel jön az első kiegészítő, amelyben egy ismert karakter is felbukkan.
Hír 0
-
Fejlesztői videón a One Piece Odyssey
A méltán népszerű sorozatból készülő játék valamikor idén érkezik, pontos dátumot még nem kaptunk.
Hír 0
Percről percre
it Vizsgálatot indított az USA közlekedésbiztonsági hatósága a Waymo robotautók váratlan viselkedése miatt.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Egy évet csúszik a SiPearl első szerverprocesszora
ph Cserébe gyorsabb lesz, és a szoftveres háttér is kiforrja majd magát a startra.
Dobta a zoomkamerát az új Sony Xperia 10
ma Az Xperia 10 VI megegyező méretben, de friss dizájnnal, erősebb hardverrel és újragondolt kameraszettel mutatkozott be.
Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
ma Kicsit behúzódott a fősodorba a Sony csúcsmodellje, de nem vesztett el mindent egyéniségéből.
Strapamobil a HMD-től
ma Kár, hogy Nokia címszó alatt már elérhető, ráadásul olcsóbban.
Megkezdődött az Intel aktuális csúcsgyorsítójának hattyúdala
ph A vállalat új rendszerbe már nem fog szállítani Ponte Vecchio dizájnt.
Szörnyvadászat az MSI és a CAPCOM szafariján
ph A tajvani gyártó különböző komponensekkel és perifériákkal hangolódott rá a japán fejlesztő jubileumára.
A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
ph A cég terméke ránézésre egy apró pendrive-nak tűnik, de valójában nem az.