Úgy tűnik, hogy konzolokra tart a Serious Sam: Siberian Mayhem

Hivatalos bejelentés még nem történt, az ESRB oldalán azonban feltűnt a PlayStation 5 kiadás.

A Timelock Studio, a Croteam és a Devolver Digital idén január végén hozták el nekünk a Serious Sam: Siberian Mayhem című játékot, amely kizárólag PC-re lett elérhető. A program alapvetően a sorozat 4. részének önálló, az alapjáték megléte nélkül is futtatható, úgynevezett standalone kiegészítője, ezért is lehetett furcsa sokak számára, hogy csak PC-re kaptuk meg, miközben a 4. epizód konzolokra is megjelent. Hamarosan ez persze megváltozhat, mert bár hivatalos bejelentést még nem kaptunk, az amerikai korhatár-besorolás (ESRB) oldalán felbukkant a PlayStation 5 változat adatlapja.

A PC-s verzió premier előzetese

A fejlesztők és a kiadó egyelőre nem reagált a fentiekre, de hasonló esetekben csak idő kérdése szokott lenni a bejelentés, amelyet szerintünk néhány hét múlva meg is kaphatunk ha minden jól alakul.