Másfél hét múlva indul a MultiVersus nyílt béta tesztje

Akik részt vettek az alfában, azok már július 19-től lehetőséget kapnak az újabb próbára.

A Warner tavaly év végén jelentette be a MulitVersus című játékot, amely egy Smash-Bros stílusú verekedős-harcolós alkotásnak készül. A korábbi zárt alfa teszt után hamarosan végre indul a nyílt béta, amelyen már bárki részt vehet és kipróbálhatja, hogy milyel lesz a végső alkotás. A bejelentéshez érkezett egy trailer is, ezt nézhetitek meg lentebb, valamint kiderült, hogy az egyik új karakter, amely már a bétában is elérhető lesz nem más, mint Iron Giant lesz (Vagy ahogy anno mi megismerhettük: Szuper Haver)

A nyílt béta július 26-án indul, azonban akik részt vettek az alfában, azok már július 19-én nekivághatnak a harcoknak. Akik nem akarnak várni a hivatalos indulásig, de nem vettek részt a korábbi tesztben, azoknak Twitch drop formájában lesz lehetőségük korai hozzáférést szerezni július 19-től.