Hirdetés

Premier előzetesen a gyalázatosan kinéző Skull Island Rise of Kong

Már a videókon is rémesnek tűnt a játék, most hogy megjelent kiderült, hogy még az előzetesekhez képest is szörnyű lett az alkotás.

Hirdetés

Az év elején érkezett a hír elsőként, hogy készül egy új King Kong játék, azonban hónapokig nem hallottunk utána semmit a projektről, végül az Amazon kiszivárogtatása után a GameMill Entertainment bejelentette a Skull Island Rise of Kong című alkotást. Már az első videó után is feltűnhetett sokaknak, hogy nem tűnik egy technológiai csodának a projekt, amely hivatalosan a minap végre elérhető lett PC-n és konzolokon. Ezzel együtt megkaptuk a launch trailert, amelyet lentebb ti is megnézhettek. Az elmúlt időszakban nem igazán fejlődött a játék kinézete a korábbiakhoz képest, akik pedig próbálták a programot, azok elmondása szerint az elmúlt évek legszörnyűbb élményeként jellemezték Kong legújabb kalandját.

 

Hirdetés