Hirdetés
Habár a Sony főnöke, Shuhei Yoshida nemrég igyekezett megnyugtatni az aggódó játékosokat, miszerint a PlayStation 4 konzolban a használtan vásárolt programok is el fognak indulni, mindazonáltal arról nem szólt, hogy pontosan hogyan is kívánják ezt megvalósítani. Természetesen a kiadók érdekeit is szem előtt kell tartaniuk, akiknek bevételkiesést okoz a használt játékok kereskedelme. És bár erre mind a mai napig nem tudtak kielégítő megoldást találni, a Sony Worldwide Studios alelnöke szerint helyes döntést fognak hozni.
Michael Denny elmondása szerint a cég mindenképp olyan megoldást fog találni, ami mindkét fél számára előnyös lesz. Természetesen számukra is nagyon fontos téma a használt játékok kereskedelme, hiszen rengetegszer felmerül ez a vásárlók között, akik szeretnék pontosan tudni, hogy mire is számíthatnak ezen a téren. Hozzátette, hogy mivel mostanában a nagy bejelentések is ismertetések időszaka van, így egyelőre még csak körvonalazódnak ezen tervek, melyekről természetesen folyamatosan igyekeznek informálni a játékosokat is, annyit azonban már most megígérhet, hogy helyes döntést fognak hozni a legvégén.
Habár ettől nem lettünk most sem sokkal okosabbak, annyit már mindenesetre leszűrhetünk a fentebb elhangzottakból, hogy valamilyen téren kárpótolni szándékoznak a kiadók bevételkiesését használt játékok esetén. Elvégre akkor nem fejlesztettek volna ki egy olyan technológiát sem, ami kifejezetten a használt játékok kereskedelmét hivatott meggátolni.
Legkézenfekvőbb lehetőségnek a már eddig is sokszor alkalmazott Online Pass rendszerhez hasonló szisztéma bevezetése tűnik (Ebben az esetben minden újonnan vásárolt játék mellé egy egyszer használatos kódot csomagolnak, amivel aktiválni tudja a felhasználó annak minden funkcióját. Miután eladta a programot, az új tulajdonosnak 10 dollárt kell fizetnie egy új kódért, már amennyiben szeretné használtan vásárolt játékának online lehetőségeit is kihasználni (multiplayer, stb.)). Már csak az a kérdés, hogy a játékosok mit szólnának egy hasonló megoldáshoz...