Hirdetés

Far Cry 3 az idei GDC-n

Az utóbbi időben a játék hivatalos Twitter oldalán jó néhány friss információ látott napvilágot. Korábbi (februári) bejegyzésekből kiderül például, hogy a fő sztoriszál mellett számos egyéb mellékküldetés is várja majd a játékosokat, a sziget saját élővilággal fog rendelkezni, továbbá most már egészen biztos az is, hogy végleg törölték az úgynevezett „Respawn” pontokat a játékból. Ez utóbbi nagyon sok embernek vette el a kedvét a második epizódnál, amikor megadott pontokon az ellenség egyszerűen „újratermelődött” bizonyos idő letelte után. A Far Cry 2-nek ezt a tulajdonságát a fejlesztők elvetették a 3. epizód esetében, de azt még egyelőre nem tudni, hogy milyen megoldást fognak eszközölni helyette. A fegyvereinket bizonyos mértékben majd egyedileg testre lehet szabni, valamint különböző típusú járművekből sem lesz hiány (off-road típusúból is többféle lesz), maláriától szintén nem kell tartani. Fegyverekből amúgy több, mint 30 fajta lesz, tehát bőven lesz miből válogatni.

Hirdetés

A játékból már több előzetes is napvilágot látott, melyekben az egyik legfontosabb karakter Vaas lesz, aki meglehetősen egyedi és nem utolsósorban fontos karakter lesz a játékban. A fejlesztőgárda kiadott egy videót, amely bemutatja, hogy ki Vaas a való életben. A színész neve Michael Mando, aki nem csak hangját, de az arcát és a mozgását is kölcsönözte a híressé vált virtuális karakternek. A mindössze 3 perces kisfilm bemutatja, hogy hogyan készült Vaas karaktere a stúdióban.

Az idei GDC-n természetesen a Ubisoft is jelen volt és nagyon érdekes előadás volt a standjuknál. A Ubisoft Montreal stúdió animáció részlegének technikai igazgatója, Marc Beaudoin egy 25 perces bemutatóban taglalta a Far Cry 3-ban alkalmazott animációs technológiát. Érdemes végignézni, ugyanis nagyon érdekes dolgokról beszélt, a motorba integrált Live Stream pedig egyenesen lenyűgöző. A projekt során több, mint 10.000 animáció készül, ami mögött hatalmas munka áll. Az alábbi videó elég részletes betekintést ad a színfalak mögé, már csak emiatt is érdemes megtekinteni.

Végül pedig egy technikai jellegű hírrel szolgálhatok, ami leginkább a 3D grafika rajongóinak, valamint grafikus motor fejlesztőknek ajánlok elsősorban. A fejlesztők egy 63 oldalas PDF dokumentumot publikáltak, amely nagyon részletesen bemutatja az új, pontosabban felújított Dunia motor képességeit és újdonságait. Említésre kerülnek olyan technológiák, amelyeket korábban több SIGGRAPH rendezvényen demonstráltak, valamint rögtön az elején is említik, hogy nagyon nagy hangsúlyt fektettek a minél alacsonyabb memóriahasználatra. A dokumentumban számos példa és illusztráció segíti a leírtak megértését. A hivatalos, 63 oldalas PDF fájlt itt lehet megtekinteni.

Emlékeztetésképpen a Far Cry 3 hazánkban ez év szeptember 6-án fog megjelenni PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformra. A hivatalos gépigényt röviddel a megjelenés előtt fogják közzé tenni, vagyis nagy valószínűséggel augusztusban.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények