Micsoda return!
Rég volt, talán nem is tartott olyan sokáig, de élveztük: volt egy olyan korszak, amikor egymást érték a szórakoztatóan eltérő szimulációs mélységet kínáló teniszjátékok, amikor csak úgy pezsgett a sporttal kapcsolatos videojáték-világ. Hogy mást ne mondjak, megéltünk olyan hardvergenerációkat, amikor nem az okozta a nehézséget egy teniszjáték-toplista összeírásakor, hogy nem jelent meg tíz játék az éppen kiválasztott konzolra, hanem az, hogy minden pozícióért több program is vetekedett. Ki tudja, miért, de az utóbbi évtizedek játékipari fejleményeit mintha csak a csapatsportok élték volna túl: a foci (rögtön két kontinensről), a hoki és a kosárlabda évről évre jelentkeznek egy-egy új feldolgozással, minden más sport azonban az elsorvadás valamelyik stádiumában van – még a golf és a küzdősportokok is mintha a tetszhalálhoz közelítenének. De félre a könnycseppekkel: most nem a múltat siratni gyűltünk össze, hanem egy visszatérést ünnepelni, vagy legalábbis alaposan szemügyre venni.
A TopSpin 2K25 méretes kihagyást, 13 hosszú évet követően jelent meg végre; a Top Spin 4-hez képest egy szóközzel karcsúbban, de már a 2K Sports brandhez illő évszámozást viselve. A fejlesztő ismét a kiadó cseh stúdiója volt, az a Hangar 13, amit manapság talán többen kötnek össze a Mafia-sorozattal, mint salakos pályákkal és fonákütésekkel. Ennyi idő után a fejlesztők szinte bármilyen megközelítést alkalmazhattak volna, de tisztán látszik, hogy nem volt kedvük (engedélyük?) a kísérletezéshez: a 2K25 szinte minden elemében az elődjére épít, mintha szimplán csak 13 hónap telt volna el annak megjelenése óta. Én azt mondom, ez nem baj, és nem csak azért, mert a mai potenciális játékosok jókora részének ez az összehasonlítás semmit nem mond – de azért is, mert kiindulási alapnak a Top Spin 4 tökéletesen megfelel, hiszen egy kifejezetten feszült meccseket eredményező, szimpatikusan komplex játékról van szó.
[+]
A 2K25 például szinte változtatás nélkül vette át elődje érdekes ütési rendszerét, amely a jó játékosi időzítést jutalmazza. Ezúttal kis mérce is jelzi minden ütésnél, hogy mikor kell aktiválni a gombot, és a visszaütött labda minősége kis túlzással csak ettől függ. Ha sikerült perfekt minősítést elérni, akkor a szélre helyezett labdánk a vonalon pattan, az emelésünk behozhatatlan tempójú lesz, erős tenyeresünk pedig váratlanul éri majd az ellenfelet. Mindezt nehezíti, hogy az időzítésnél nem a gomb lenyomását, hanem annak felengedését vizsgálja a játék, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a ritmusjátékok tucatjain át belém nevelt ösztönökkel ellentétben a megjelölt időpont előtt kellett a gombot lenyomni – és hogy hány ütemmel előtte, azt mindig az adott helyzet, például a labda sebessége diktálta. Ha finoman akarok fogalmazni, azt mondom, hogy ezt az „arrébb tolt” ritmust szokni kell – ha kicsit nyíltabban, akkor pedig azt, hogy még most is vegyes érzelmek vannak bennem ezzel kapcsolatban. Az időzítésre alapuló irányítás alapból remekül működik, kellően trükkös, és ez teremtette meg a meccsek feszültségét 2011-ben és teszi ezt ma is – szinte minden más teniszjátéktól eltérően itt érezni, hogy minden egyes labdáért küzdeni kell.
[+]
A másik oldalról viszont az új grafikai tálalás azt jelenti, hogy szinte nincs idő figyelni a tényleges teniszt, mert amikor felénk jön a labda, a fókuszunk nagy része arra a picike sávra, és benne a zöld mennyországra korlátozódik. Enélkül értelmetlen játszani: az ütések „minősége”, az, hogy mennyire sikerült jól időzíteni a gombnyomást zsigerileg hat ki a játékra, még az ellenfél reakcióját is módosítva. Sokszor előfordul például, hogy egy tökéletesen visszaütött labdára az ellenfél rá sem mozdul, még csak meg sem próbál beleütni, pedig látszólag minden esélye meglenne a válaszra. És persze a túl korán vagy túl későn aktivált gombok hatása is sajnálatosan érezhető: ilyenkor nem csak lassú vagy gyenge ütéseket eresztünk meg, de sokszor egyenesen a hálóban vagy a pályán kívül landol a labda. Ez tehát az új TopSpin lelke: a rendszer új grafikus prezentációja ugyan kicsit jobban átadja a kívánt időzítést, ám jelentősen elvonja a figyelmet a meccsekről, egy fura, „késleltetett” ritmusjátékká redukálva a teniszt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
