Ugyanaz a dungeon

Ezúttal minden csapattag egyetlen démont tud magához csatolni, és ez nem csak kisebb bónuszokkal jár, de az alap támadáson túl minden képességet is nekik köszönhetünk. Egy démon lecserélésével tehát az adott harcos minden képessége is megváltozik, így egy-egy nehezebb csata újrapróbálásakor viszonylag egyszerű dolog áthangszerelni az egész bandát, és olyan démonokra váltani, akik a megfelelő támadástípusban képzettek, vagy épp a szükséges immunitással rendelkeznek. Ezek a segítők maguk is lépik a szinteket, és kapják a képességeket, és persze amikor ezek közül kettőt összemixelünk a cirkuszban, „születéskor” a „szülők” megnyitott képességei közül válogatva legózhatjuk össze az új démon induló tudását (amit a fejlődése során kapott új képességek jó eséllyel majd felülírnak).

A fejlődés viszonylag sok, de egyszerű rendszer párhuzamos működéséből áll össze: fejlődik külön karakterünk és minden démonunk is, a zsákmányból tudunk bónuszokat megvenni fegyvereinkre, a maximumra fejlesztett démonoktól kapott „Mystique” tárgyakkal erősíthetjük egyik-másik elementálunkat, a Soul Matrixban pedig folyamatosan új képességeket tudunk megnyitni Ringónak és a többieknek. Eleinte ezek nagy része viszonylag unalmas passzív bónuszokat jelent, de később sokkal jelentősebb dolgokat, teljesen új képességeket lehet elérni – például esélyt a spontán regenerációra, dupla támadást, valamint rengeteg eltérő módot a sabbath-ba pakolt démonok számának növelésére. Fontos tudni, hogy a ténylegesen kapott XP dinamikusan változik annak függvényében, hogy milyen szintkülönbség volt a felek közt. Ez szinte lehetetlenné teszi a tápolást, mert egy idő után ténylegesen a kijelzett tapasztalati pontok egytizedét sem kapjuk meg.

[+]

A harcok körökre osztottságuk ellenére is fürgén zajlanak, még a sokszor hasznos automata küzdelem gomb használata nélkül is; kivéve persze, ha sikerül egy olyan lényt találnunk, amelyik épp immúnis mindenre, amit rá tudunk küldeni. Később már lesz lehetőség lecserélni démonjainkat csata közben, de főleg az opcionális, illetve a sztoriban fontos szerepet játszó főellenfelek közt vannak kifejezetten aljas, rengeteg trükkre képes dögök is, akikre tényleg rá kell gyúrni, beleértve akár a direkt ellenük irányuló démonkeverést is.

[+]

A dungeonökkel kapcsolatban nagyon felemásak a benyomásaim. Kezdjük a jóval: amikor felkeresünk egy ilyet, Ringo előreküldi a nála levő démonokat, hogy azok nézzenek körül a pályán. E lények aztán térképezés során megtalálhatók a járatokban, továbbra is minket szolgálva: spontán gyógyítanak, pénzt vagy komponenseket adnak, esetleg más démonokat csalogatnak a bandába. Ez kicsit feldobja a monoton járatok bejárását, hiszen máskülönben nem sok érdekesség van az egyszínű folyosókban és majdnem mindig 90 fokos kanyarokban. Az ellenfelek random módon jelennek meg körülöttünk – de megjelennek, ami azt jelenti, hogy el is lehet őket kerülni, ha máshogy nem, hát meneküléssel, egy teleport vagy ajtó használatával, avagy végső esetben egy állásmentéssel és -töltéssel. A szimpla vörös ellenfél-pacák mellett néha találkozhatunk szürke blokkokkal, amelyek a szupererős lényeket mutatják, illetve sárga ikonokkal is, amelyek a sorozatból jól ismert módon nehezen eltalálható, három kör után elmenekülő, de győzelem esetén rengeteg pénzt hátrahagyó lényeket jelzik.

[+]

Sajnos azonban azt is ki kell mondani, hogy a labirintusok ezen túl igencsak kidolgozatlanok lettek. Az egy dolog, hogy tematikailag rém unalmasak – kinek van kedve az ezeregyedik metróalagútban vagy raktárban mászkálni órákon át? –, de játékmenetbeli kreativitás sem nagyon szorult beléjük. A derékszögű fordulók, a teljes statikusság, a tömeges zsákutcák mind-mind hozzájárulnak a monotonitáshoz; és hadd tegyem hozzá, hogy nálam ezúttal még a zene sem mentette meg a dolgokat. Az ide szóló küldetések nagyjából kimerülnek a „végezz X ilyen démonnal”, és a „végezz azzal a konkrét démonnal” komplexitásban, és nincsenek csapdák vagy egyéb veszélyek, nem találunk megbirizgálható vagy átkutatható dolgokat – de még NPC-t is csak akkor találunk, ha a sztori azt diktálja.

[+]

Egy dungeon crawler játékban a járatok unalmassága óriási baki, itt pedig mintha direkt erre mentek volna rá: a Soul Matrix végtelennek tűnő járatai például mind a három karakterünknél teljesen ugyanúgy néznek ki, és a főellenfeleket leszámítva ugyanazokat az ellenfeleket vonultatják fel! Igaz, ez a terület jobbára opcionális, de mivel a fejlődés kulcsfontosságú lépéseit a csak itt elnyerhető képességek jelentik, ez nem igazán számít. Szintén zavart kicsit, hogy időlimit híján akárhányszor hazateleportálhatunk felgyógyulni – mivel a manapontot töltő italok pokoli drágák, ezt gyakorlatilag nem tudjuk elkerülni. Igaz, a játék minden platformon zavaróan sokat tölt még az egyképernyőnyi helyszíneknél is, így legalább ez visszatartott e „csalás” túl sűrű használatától.

[+]

A Soul Hackers 2-ről annak első néhány órája alapján úgy gondoltam, hogy kiváló élmény lesz, egy afféle kevésbé komplex, lazítós kiegészítő a Xenoblade Chronicles 3 epikus méretei mellé, de sajnos azzal ellentétben ez a későbbi órák során nemhogy előrelépni nem tudott, de még a kezdeti szikráját is elveszítette. Karakterei nem elég kedvelhetők, története nem sok érdekeset hoz, a dungeonök terén pedig különösen érezhető a visszalépés a Persona 5-höz képest – és mindezt a pörgős harcrendszer, a minőségi angol és japán szinkron, vagy a kevés poligon ellenére is igen stílusos látványvilág nem tudja megmenteni. Mostanában nem vagyunk elkényeztetve hagyományosnak mondható japán RPG-kkel, szóval meg lesz ennek is a helye, de az utóbbi években finoman szólva sem ez volt a legjobb MegaTen-felvonás.

A Soul Hackers 2 augusztus 25-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox konzolokra.

Összefoglalás

A démonokkal teli Japánt az Atlus egy újabb dungeonjárós szerepjátékkal dolgozta fel: körökre osztott csaták, a démonokhoz kötött fejlődési rendszer, és neonfényes látványvilág vár a játékosra. Sajnos ezt a receptet láttuk már sokkal jobban is megvalósítva. Mindenféle maszkos alakok és sápadt szolgálók helyett sajnos a hamar ellaposodó történet, a szinte nemlétező világépítés, valamint a járatok üressége és monotonitása lesznek legfőbb ellenlábasaink.

A Soul Hackers 2 legjobb vonásai:

• Ismét stílusos környezetbe látogathatunk;
• a beszélő főszereplő ritka esemény az Atlusnál;
• a sabbath-ra épülő harcrendszer gyors és élvezetes.

A Soul Hackers 2 leggyengébb pontjai:

• A karakterek érdektelenek;
• a történet minden dráma ellenére lapos;
• ritkán látni ennyire unalmas labirintusokat játékban.

Bényi László