Sárban az igazság
Éppen egy elég hosszú fuvart próbáltam teljesíteni, csurig megpakolt teherautóm mögött egy hasonlóan leterhelt pótkocsit húzva, amikor nem messze a céltól úgy gondoltam, megkerülöm a méteres sártengert. Azzal azonban nem számoltam, hogy az úttalan út melletti keményebb talaj túl magasan van. Amint megpróbáltam finoman felkanyarodni rá, az egész szerkezet megbillent, egy pillanattal később pedig borult a plató, a pótkocsi, és róluk minden rakomány. Innen kínszenvedés következett: darus kocsival próbáltam a helyszínre sietni, de azzal is többször felborultam, végül csak több, mint egy órás szenvedés, kacsázás, daruzás után tudtam összekaparni az árut, hogy végre leszállítsam a célállomásra. Szitkozódtam, idegeskedtem – de közben legbelül imádtam az egészet. Ettől páratlan és zseniális élmény a Snowrunner.
2014-ben a hányattatott sorsú, eredeti Spintires komoly siker lett PC-n, köszönhetően élethű fizikájának és szinte példátlan alapötletének, hogy járhatatlan utakon, komplett sártengerben szállítsunk teherautókkal és más járművekkel a hatalmas, kietlen vadonban. A játékból három évvel később született konzolos változat MudRunner címmel, amely kiforratlanságai ellenére egy egészen megkapó és hardcore élmény volt. A Saber Interactive és a kiadó Focus Home Entertainment szerencsére meglátta a formulában a potenciált, és még nagyobb költségvetéssel, még fókuszáltabb fejlesztéssel igyekeztek új szintre emelni a sorozatot. Ez lett a Snowrunner (Hófutó), amely szebb, nagyobb, változatosabb, de minden szempontból jobb is, mint elődje.
A játék magja tulajdonképpen változatlan, de az abban rejlő lehetőségeket sokkal jobban kihasználja, mint a korábbi epizód. Ezúttal három, teljesen eltérő régió adott: a festői őszi erdőkkel borított Michigan, a jeges utakkal, mély hóval, befagyott tavakkal tűzdelt Alaszka, és az első részre hajazó, de annál sokkal színesebb és hatalmasabb orosz Taymyr. Bár történet igazából nincs, a „kampány” fő célja, hogy mindhárom régióban helyreállítsuk az infrastruktúrát, és beindítsuk a nehézipart, vagyis az olajtermelést. Ironikus, hogy ezeken a gyönyörű tájakon épp olajat keresünk, fúrunk és termelünk, miközben járműveink is felérnek egy-egy ökológiai katasztrófával, olyan füstöt eregetnek magukból – nem ez lesz az a játék, amivel a Greenpeace a karanténban múlatja az időt. Nekünk viszont pénzt és csillagokat jelent minden küldetés – utóbbival szintet léphetünk, ami új fejlesztéseket, járműveket és ezzel lehetőségeket nyit meg előttünk.
Bár maga a játékmenet többnyire változatlan (bivalyerős gépekkel kell úttalan utakon, hatalmas sárban, lenyűgözően élethű fizika mellett közlekedni), a tevékenységek köre sokszorosan változatosabb, mint korábban. Míg a MudRunnerben kizárólag a faanyag szállítása volt a feladat (de szépen kikerültem ezt a fogalmazási csapdát), addig itt ezer más dolgunk is lesz, fő- és mellékküldetések egyaránt. Különböző létesítményeket kell ellátnunk sokféle alapanyaggal, üzemanyagot, fát, vasgerendákat, szerszámokat és sok egyéb rakományt kell vinnünk, úttorlaszokat kell eltakarítanunk, vagy épp hidak építésében kell segédkeznünk. A mellékküldetésekkel a helyieknek is segíthetünk. Elmerült, vagy épp elveszett járműveket és pótkocsikat kell kihúzni a mocsárból, veszélyes helyeken lévő tornyokat vagy más dolgokat kell megtalálnunk, esetleg folyóba esett rakományt kell felkanalaznunk egy darus kocsival. Lerobbant járműveket is találhatunk, amik megjavítva a mieink lesznek, és így tovább. A Snowrunner egyszerű teherautós kalandból egy komplett nyílt világú „autós” játékká vált, amelyben a hatalmas világ és a küldetések egy egységes egésszé forrnak össze.
Sajnos ez a küldetésrendszer azért örökölt némi csiszolatlanságot az előző részből. Leginkább azzal van probléma, hogy a küldetések pontos célja (mit, honnan, hová és hogyan) néha zavaros, nem egyértelmű. Még nagyobb probléma, hogy a mellékküldetések nem aktiválhatók a térképről, így hiába nézzük ki előre, mit kell csinálni, nem csinálhatjuk, amíg oda nem megyünk, és fel nem vesszük a kiszemelt feladatot. Én például többször jártam úgy, hogy előre gondolkodva odaállítottam a célhoz a megfelelő rakománnyal, és ott kellett rájönnöm, hogy igen ám, de magát a küldetést a térkép másik felén kell aktiválni először. Sokszor az sem egyértelmű, melyik árut hol vehetjük fel, vagy hogy melyik rakomány pontosan mekkora, ahhoz milyen pótkocsi kell, és ahhoz hogyan kell felszerelni az aktuális teherautónkat. Sok kis apróság, amik megakaszthatják a küldetéseket, márpedig ebben a játékban gyakran minden métert kínszenvedés megtenni, így nem mindegy, mennyit kell caplatni az elődnél többszörösen nagyobb térképeken.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!