Quern – Időtlen Gondolatok teszt (Xbox One)

Magyar fejlesztésű és magyar nyelvű, belső nézetes puzzle kaland érkezett a Microsoft konzoljára, csaknem négy évvel a PC-s eredeti után. Kiváló produkció, egy nagy bökkenővel.

Rejtelmes sziget

Úgy látszik, ez egy ilyen tavasz. Mindössze néhány hete jelent meg Xbox One-ra az Obduction, a legendás Myst alkotóinak legutóbbi játéka, erre most érkezett egy teljesen hasonló produkció, szintén négy évvel az eredeti változatot követően. A Microsoft konzoljának tulajdonosai tehát egyik rejtélyből a másikba csöppennek, de az sosem baj, ha ez az érdekes műfaj újabb darabokkal bővül. Jelen vizsgálatunk alanya számunkra különösen kedves lehet, hiszen magyar fejlesztésről van szó, amely ráadásul teljesen magyar nyelven is játszható. A Quern – Időtlen Gondolatok és a Myst párhuzama nem kerülhető el, de a Zadbox Entertainment játéka simán odatehető a spirituális előd mellé, ami nagy dicséretnek számít.

A Quern hasonlóan kezdődik, ahogy azt ebben a műfajban már megszoktuk. Valamilyen oknál fogva egy különös, rejtélyekkel teli világba (ezúttal egy szigetre) kerülünk, mögöttünk pedig bezáródik az átjáró, amin egyáltalán reményünk lenne távozni. Véletlenek természetesen nincsenek – azonnal megtaláljuk egy bizonyos William Maythorn professzor levelét, aki közli velünk, hogy ő hozott a szigetre, és szeretné (na jó, tulajdonképpen rákényszerít), hogy járjuk végig az utat, amit ő, és segítsünk neki valamiben. Innentől magunkra vagyunk utalva, és néhány fogódzkodón, jegyzeten és halvány utaláson kívül abszolút rajtunk múlik, hogy felfedezzük a szigetet, kinyissuk a zárt ajtókat, és fokozatosan felfedjük, pontosan mi is ez a világ, hogyan működnek a szabályai, és valahogy megmeneküljünk. Mindezt egy szabadon navigálható, belső nézetes puzzle kaland formájában kapjuk: nincs harc, nincs időhatár, csak a logikánk és a kitartásunk.

Nekem az tetszik különösen a Quernben, hogy változatos. Maga a sziget első látásra nem tűnik nagynak vagy érdekesnek, mégis tele van hihetetlen megoldásokkal és rejtett szobákkal, barlangokkal. Alig vannak többször felhasznált elemek, szinte minden feladványnál új kihívással szembesülünk. Idegen piktogramok, alkímia, különböző növények, vegyszerek, porok, de több helyen számolgatni kell, vagy éppen a muzikális memóriánkra lesz szükség. Az már kevésbé pozitív, hogy a játék – nyilván szándékosan – nagyon nehéz, és nem fogja a játékos kezét. A történet szerint Maythornnak „végtelen idő” állt rendelkezésére, hogy kitapasztalja a hely jellegzetességeit, és sokszor nekem is az volt az érzésem, hogy erre lenne szükség, hogy magamtól rájöjjek, mit is kellene csinálni. Több ponton ráadásul véletlenszerűen generált elemek is vannak, tehát még egy internetes leírás sem feltétlenül segít át minden akadályon. Az viszont feltétlen megsüvegelendő, hogy az egész kaland logikusan van felépítve, az egzotikus szerkezetek és szobák tökéletesen illenek a környezetbe. Quern valódi helyszínnek tűnik, nem egy mesterségesen összerakott puzzle sorozatnak.

Hirdetés

Sikerült a kontrolleres irányítást is eltalálni. Az inventory kezelés, a különböző tárgyak és eszközök használata nagyon kényelmes, az Y gombbal kapcsolható „kurzor mód” pedig a finomabb inputokra jelent tökéletes megoldást. Vannak olyan aprólékos feladványok, ahol ez kifejezetten ajánlott, és kis gyakorlás után a kezelés senki útjába nem fog állni.

Quern Xbox One

Van viszont egy dolog, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, az pedig az Xbox One port minősége. A fejlesztők elmondása alapján a Quern Xbox One S konzolon 720p, Xbox One X-en 1080p felbontásban fut, 40 fps képfrissítéssel. Ez egy nagyon furcsa érték, és meglepő döntés. Mivel ez nincs szinkronban a 60 Hz-es képernyők frissítési frekvenciájával, az eredmény olyan mértékű, folyamatos képtörés, amit talán még soha nem láttam videojátékban. A kép gyakorlatilag a legkisebb mozdulatnál is szét akar esni, hullámzik, törik. Ha a 60 fps nem volt elérhető (bár ilyen kis felbontásnál ez önmagában is csalódás), akkor szerencsésebb lett volna 30-nál rögzíteni az értéket, vertikális szinkronizáció mellett. A kép olyan mértékben törik, hogy az már komolyan rányomja a bélyegét az élményre. Ráadásul a teljesítmény sem konstans. A játék bizonyos pontjain (apró spoiler: például a víz alatti alagútban) szinte diavetítéssé lassul, és annyira darabos lesz, hogy az már a puszta navigálást teszi nehézkessé. Jó adag optimalizálással kéne nyakon önteni – remélhetőleg ez idővel megtörténik majd.

A prezentáció többi elemét nem érheti kritika: a Quern egy kifejezetten igényes produkció. Nagyon örömteli, hogy a magyar nyelvet kiválasztva minden könyv és jegyzet is így jelenik meg, de még némelyik gépen a feliratok is magyarrá válnak, vagyis nemcsak a felirat, hanem a tényleges játékelemek is megváltoznak. A helyszíneket csodálatos zenék festik alá, amelyek néha szobáról szobára változnak, és tényleg gyönyörűen szólnak (itthon meg is kaptam, hogy „nem tudom mivel játszol, de nagyon jó hallgatni”). Le a kalappal a dizájnerek és a zeneszerző előtt, az egzotikus látvány, a különleges hangulatú soundtrack együttesen varázslatos atmoszférát alkotnak, és a játékos tényleg egy másik világban érzi magát.

Quern Xbox One

A Quern – Időtlen Gondolatok egy nagyszerű puzzle játék, és talán elcsépeltnek tűnik a párhuzam, de valóban bátran odatehető a Myst sorozat mellé, minden szempontból megugorja ezt a szintet. Éppen emiatt nagy kár, hogy az Xbox One változat az alacsony felbontás, de még inkább a folyamatosan széttöredező kép és a gyenge teljesítmény miatt csak árnyéka a PC-s élménynek. A játék értékét és erejét mutatja, hogy még ennek ellenére is bátran ajánlható a műfaj szerelmeseinek, hiszen annak legjobbjai közé tartozik. Olyan világ ez, amibe így vagy úgy, de mindenképp érdemes belépni.

Pro:

  • különleges hangulatú, egyedi világ és történet;
  • nehéz, de logikusan felépített kihívások;
  • elegánsan kontrollerre ültetett irányítás;
  • lenyűgöző zenék;
  • magyar nyelv.

Kontra:

  • abszolút nem fogja a játékos kezét, könnyű elakadni;
  • extrém intenzitású, folyamatos képtörés;
  • ingadozó, helyenként lezuhanó képfrissítés.

70

A Quern – Időtlen Gondolatok elérhető PC-re, és 2020. április 24-től Xbox One-ra is.

dreampage

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

  • Snowrunner teszt

    Visszatért az extrém off-road játékok királya, a sár mellett pedig most már a hó és a jég birodalmában is helyt kell állnunk. A Snowrunner megmutatja, hogyan kell folytatást készíteni.

Előzmények

  • Obduction teszt (Xbox One)

    Négy évvel az eredeti megjelenése után a Microsoft konzoljára is elérhető lett a Myst alkotóinak legutóbbi játéka, az Obduction. Megérte rá ennyit várni? A válasz bonyolult.

  • Draugen teszt

    Norvégia festői panorámája előtt várja a konzolos játékosokat egy rejtélyes és érdekes kaland, amely most PS4-re és Xbox One-ra is megérkezett. A Draugen egyszeri, de kellemes élményt nyújt.

  • Eastshade teszt (Xbox One)

    Konzolon is felfedezőtúrára indulhatunk, és bejárhatunk egy rejtélyes szigetet, megfestve annak legszebb tájait, és megismerve a különleges helyi lakosságot.