Sárban az igazság

Éppen egy elég hosszú fuvart próbáltam teljesíteni, csurig megpakolt teherautóm mögött egy hasonlóan leterhelt pótkocsit húzva, amikor nem messze a céltól úgy gondoltam, megkerülöm a méteres sártengert. Azzal azonban nem számoltam, hogy az úttalan út melletti keményebb talaj túl magasan van. Amint megpróbáltam finoman felkanyarodni rá, az egész szerkezet megbillent, egy pillanattal később pedig borult a plató, a pótkocsi, és róluk minden rakomány. Innen kínszenvedés következett: darus kocsival próbáltam a helyszínre sietni, de azzal is többször felborultam, végül csak több, mint egy órás szenvedés, kacsázás, daruzás után tudtam összekaparni az árut, hogy végre leszállítsam a célállomásra. Szitkozódtam, idegeskedtem – de közben legbelül imádtam az egészet. Ettől páratlan és zseniális élmény a Snowrunner.

2014-ben a hányattatott sorsú, eredeti Spintires komoly siker lett PC-n, köszönhetően élethű fizikájának és szinte példátlan alapötletének, hogy járhatatlan utakon, komplett sártengerben szállítsunk teherautókkal és más járművekkel a hatalmas, kietlen vadonban. A játékból három évvel később született konzolos változat MudRunner címmel, amely kiforratlanságai ellenére egy egészen megkapó és hardcore élmény volt. A Saber Interactive és a kiadó Focus Home Entertainment szerencsére meglátta a formulában a potenciált, és még nagyobb költségvetéssel, még fókuszáltabb fejlesztéssel igyekeztek új szintre emelni a sorozatot. Ez lett a Snowrunner (Hófutó), amely szebb, nagyobb, változatosabb, de minden szempontból jobb is, mint elődje.

A játék magja tulajdonképpen változatlan, de az abban rejlő lehetőségeket sokkal jobban kihasználja, mint a korábbi epizód. Ezúttal három, teljesen eltérő régió adott: a festői őszi erdőkkel borított Michigan, a jeges utakkal, mély hóval, befagyott tavakkal tűzdelt Alaszka, és az első részre hajazó, de annál sokkal színesebb és hatalmasabb orosz Taymyr. Bár történet igazából nincs, a „kampány” fő célja, hogy mindhárom régióban helyreállítsuk az infrastruktúrát, és beindítsuk a nehézipart, vagyis az olajtermelést. Ironikus, hogy ezeken a gyönyörű tájakon épp olajat keresünk, fúrunk és termelünk, miközben járműveink is felérnek egy-egy ökológiai katasztrófával, olyan füstöt eregetnek magukból – nem ez lesz az a játék, amivel a Greenpeace a karanténban múlatja az időt. Nekünk viszont pénzt és csillagokat jelent minden küldetés – utóbbival szintet léphetünk, ami új fejlesztéseket, járműveket és ezzel lehetőségeket nyit meg előttünk.

Bár maga a játékmenet többnyire változatlan (bivalyerős gépekkel kell úttalan utakon, hatalmas sárban, lenyűgözően élethű fizika mellett közlekedni), a tevékenységek köre sokszorosan változatosabb, mint korábban. Míg a MudRunnerben kizárólag a faanyag szállítása volt a feladat (de szépen kikerültem ezt a fogalmazási csapdát), addig itt ezer más dolgunk is lesz, fő- és mellékküldetések egyaránt. Különböző létesítményeket kell ellátnunk sokféle alapanyaggal, üzemanyagot, fát, vasgerendákat, szerszámokat és sok egyéb rakományt kell vinnünk, úttorlaszokat kell eltakarítanunk, vagy épp hidak építésében kell segédkeznünk. A mellékküldetésekkel a helyieknek is segíthetünk. Elmerült, vagy épp elveszett járműveket és pótkocsikat kell kihúzni a mocsárból, veszélyes helyeken lévő tornyokat vagy más dolgokat kell megtalálnunk, esetleg folyóba esett rakományt kell felkanalaznunk egy darus kocsival. Lerobbant járműveket is találhatunk, amik megjavítva a mieink lesznek, és így tovább. A Snowrunner egyszerű teherautós kalandból egy komplett nyílt világú „autós” játékká vált, amelyben a hatalmas világ és a küldetések egy egységes egésszé forrnak össze.

Sajnos ez a küldetésrendszer azért örökölt némi csiszolatlanságot az előző részből. Leginkább azzal van probléma, hogy a küldetések pontos célja (mit, honnan, hová és hogyan) néha zavaros, nem egyértelmű. Még nagyobb probléma, hogy a mellékküldetések nem aktiválhatók a térképről, így hiába nézzük ki előre, mit kell csinálni, nem csinálhatjuk, amíg oda nem megyünk, és fel nem vesszük a kiszemelt feladatot. Én például többször jártam úgy, hogy előre gondolkodva odaállítottam a célhoz a megfelelő rakománnyal, és ott kellett rájönnöm, hogy igen ám, de magát a küldetést a térkép másik felén kell aktiválni először. Sokszor az sem egyértelmű, melyik árut hol vehetjük fel, vagy hogy melyik rakomány pontosan mekkora, ahhoz milyen pótkocsi kell, és ahhoz hogyan kell felszerelni az aktuális teherautónkat. Sok kis apróság, amik megakaszthatják a küldetéseket, márpedig ebben a játékban gyakran minden métert kínszenvedés megtenni, így nem mindegy, mennyit kell caplatni az elődnél többszörösen nagyobb térképeken.

Hóban a vigasz

Bár a játék egy jól kidolgozott, ötletes és élvezetes gyakorló küldetéssel indít, ezután teljesen elengedi a játékos kezét. Igazi problémamegoldó alkotás ez: sok mindent magunknak kell kitapasztalni, akár több elvesztegetett óra árán is. De ahogy halmozódik a tapasztalat, a helyismeret, úgy válunk mi magunk is egyre dörzsöltebb és hatékonyabb sofőrökké, akik egyre jobban feltalálják magukat a vadonban. Szükség is van erre, hiszen a különböző térképek egyre nehezebb kihívás elé állítanak. Michigan első helyszíne szinte gyerekjáték ahhoz képest, ami később jön. Mocsárvilág, vagy Alaszka havas-jeges hegygerincei, hogy Oroszország sáróceánját már ne is említsem. Elképesztően jó helyszínek, de már-már túlélő ösztönöket igényelnek, hogy valóban boldogulni tudjunk.

Járműveink (ezekből nagyjából 40 van) már nem csak dísznek vannak. Mindegyik fejleszthető, sőt fejlesztendő jobb gumiabroncsokkal, motorokkal, felfüggesztésekkel és más alkatrészekkel. Ezek abszolút elengedhetetlenek ahhoz, ha esélyt akarunk a haladásra – szó szerint és képletesen értve is. Megfelelő abroncsok nélkül a legerősebb teherautó is csak a kerekeit forgatja a sárban, hosszabb csörlő híján könnyen odakint ragadhatunk, és így tovább. Minél magasabb szintet érünk el a küldetések teljesítésével, annál több fejlesztési lehetőségünk lesz. Ezúttal ráadásul már kozmetikai elemek is vannak, festésekkel, extra fényszórókkal, felnikkel és különféle lökhárítókkal tehetjük személyesebbé járműveinket, amiket minden alkalommal megfelelően fel kell készíteni az aktuális feladatra.

Ehhez természetesen megfelelő fizika és irányítás dukál. Aki játszott a Spintiresszel vagy a MudRunnerrel, az pontosan tudja, mire számíthat. Fantasztikus érzés ezeket a hatalmas gépszörnyeket látni, ahogy küzdenek az elemekkel, ahogy dülöngélnek, rugóznak, kaparják a talajt. A kis felderítő autók könnyűek és fürgék, a nagyobb teherautóknál viszont szinte a kezünkben érezzük a sok száz lóerőt, ahogy küzd az elemekkel. Nagyon lassú játék, sok türelem és kitartás kell hozzá, mert a feladatok legtöbbje időt, tervezést, kis furfangot és kötél idegzetet kíván, de aki egyszer rákattan, az nehezen tudja abbahagyni.

A játék szerencsére grafikailag is fejlődött, méghozzá sokat. A sötét és színtelen MudRunner után a Snowrunner olyan, mint egy lélegzetnyi friss levegő. Gyönyörűek a színek és a bevilágítás, a hangulatot mindhárom régióban dinamikus napszakok és időjárás teszi még erősebbé. A fejlettebb konzolok támogatása is kiforrott, rendes 4K felbontást kapunk stabil képfrissítéssel, így a képminőség simán a legjobbak között van. A fizika, a víz, a hó és a sár szimulációja továbbra is első osztályú, egyszerűen öröm nézni, ahogy a talaj deformálódik a kerekek alatt, ahogy a hatalmas gépek és pótkocsik elmerülnek a sárban, vagy ahogy a folyók vize zubog körülöttük. Ha van valami, amibe bele lehet kötni, az csak a világ relatív élettelensége. Sehol egy ember vagy állat, néhány madáron kívül csak a növényzetben gyönyörködhetünk. A telepeken, gyárakban, szervizközpontokban nem dolgozik senki, így olyan érzés, mintha egy üres világban csak mi mozognánk. Jó lett volna, ha legalább mutatóban látunk embereket mászkálni a nagyobb helyeken, ezt az Euro Truck Simulator 2 például briliánsan megoldotta.

A küldetésrendszer csiszolatlanságai, a néhol nem egyértelmű körülmények és az ebből adódó frusztrációk ellenére a Snowrunner egy hatalmas ugrás a sorozat számára. Sokkal nagyobb, tartalmasabb és változatosabb, mint elődje, és szinte teljesen kihasználja a formulában rejlő lehetőségeket. Gyönyörű tájaival és változatos feladataival több tíz órára leköthet bárkit, aki érdeklődik a brutális teherautók és az élethű szimulációk iránt. Van még lehetőség a fejlődésre, de így is egy nagyszerű élmény, ami számomra biztos, hogy az év végi elszámolásnál is ott lesz a legjobbak között. Le a kalappal – és fel azokkal a hóláncos abroncsokkal!

Pro:

• minden tekintetben nagyobb, szebb és jobb;
• hatalmas bejárható terület, többféle környezettel;
• változatos fő- és mellékküldetések;
• komoly kihívás valódi sikerélménnyel;
• remek grafika és hangok.

Kontra:

• a küldetésrendszer csiszolatlanságai;
• maga a világ elég élettelen.

80

A Snowrunner PC, PS4 és Xbox One platformokra érhető el.

dreampage