Csikorgó fogaskerekek
Maguk a küldetések, tehát ahol a tényleges akció zajlik, csak egy kis részét képezik a teljes Battle Alliance élménynek. A történet a pályák között, vizuális novellához hasonlóan zajlik rengeteg párbeszéddel, anime stílusú, rajzolt karakterekkel, és itt-ott választási lehetőséggel, bár ezeknek nincs hatása az eseményekre. Egy kicsit furcsa ez a kettősség, hogy a néhány perces, 3D-s adok-kapok után jóval hosszabban kell nézni-olvasni a túlontúl bonyolult és nehezen követhető történetet. Még szerencsétlenebb döntés volt, hogy a szereplők akció közben is folyamatosan, de tényleg, megállás nélkül beszélnek. Szinkron viszont csak japán van, így vagy az akcióra koncentrálunk, és lemaradunk a részletekről, vagy a feliratot olvassuk, de akkor meg nem tudunk harcolni. Én a magam részéről hamar elengedtem, hogy megértsem az eseményeket, egyszerűen túl sűrű, túl bonyolult, és gyakorlatilag követhetetlen, hogy mi miért, hogyan történik, és annak mi a jelentősége.
Ahhoz, hogy egyáltalán haladhassunk a kampányban, a megnyitott mobilruhák fejlesztésére van szükség, amit a küldetéseken felszedett pénzből (itt Capitalnak hívják) tehetünk meg. Ez a játék másik olyan eleme, ami garantáltan megosztja majd a játékosokat. A fejlesztések ugyanis drágák, pénzt viszont alig ad a játék, ezért nem lehet organikusan, valóban egyik küldetést a másik után teljesítve haladni, mert nem lehet tartani a lépést az egyre erősebb ellenfelekkel. Az újonnan kifejlesztett Mobile Suit-ok sem jelentenek megoldást, ezek ugyanis mind 1-es szintről indulnak, vagyis ahhoz, hogy a kampány egy adott pontján érjenek is valamit, rögtön fejleszteni kéne őket. Erre viszont valószínűleg nem lesz pénz, mert azt a meglévő páncél(ok)ra használtuk, hogy tudjunk haladni, ugye.
A megoldás? A már teljesített küldetések ismételgetése, gyakorlatilag vég nélkül. Ezért olyan rövidek, hogy gyorsan lehessen „darálni” őket, újra meg újra. Ez online kooperatív módban kiválóan működik egyébként: ha összejön egy jó, háromfős csapat, akkor pár óra játékkal akár tucatszor is le lehet nyomni a missziókat, így gyűlik a pénz, plusz egyéb tárgyakat is kapunk, amiket felszerelhetünk a mechákra, vagy eladhatunk további fillérekért. Sajnos a játékot ezt (az online módot és a küldetések újrajátszását) szem előtt tartva tervezték, és még így is csak egy-két jobb karakterre szorítkozhatunk, az összes fejlesztéséhez egyszerűen embertelen mennyiségű időt kellene játszani.
Ami persze önmagában nem tragédia, az SD Gundam Alliance ugyanis relatív élvezetes játékmenetet kínál. A harcrendszer összetett, legalább annyira emlékeztet egy 3D-s verekedős játékra, mint akció-RPG-re. Minden páncélnak van egy alap közelharci és távolsági támadása, ezen felül pedig két alfegyverrel is rendelkeznek. A különböző mozdulatokat kombókba fűzhetjük össze, lehetőség van az ellenfeleket felküldeni a levegőbe, ahol még több sebzést lehet bevinni nekik. Védekezésre a blokkolás és a kitérés szolgál, ha pedig sikerül tökéletesen időzíteni egy blokkot, az nemcsak a teljes sebzést nullázza le, de automatikusan egy ellentámadást is bevisz, amitől az ellenfél megtántorodik, és szabad prédává válik egy pillanatra. Jól működő, összetett rendszer, de mivel itt elméletben hatalmas robotokról beszélünk, nem a legérzékenyebb – karaktereink gyakran elég sután mozognak és támadnak, így sok gyakorlás kell ahhoz, hogy tényleg hatékonyan lehessen harcolni velük.
A cseppet sem barátságos fejlesztési rendszer, a totális káoszba süllyedő történet, a furcsa stílusválasztás és a technikás játékmenet egy kifejezetten „idegen” összképet ad. Nincs benne semmi olyan elem, amit más játékokban ne láttunk volna már, de ahogy ezeket a japán fejlesztők összerakták, az egy furcsa, nem igazán áramvonalas elegyet alkot. Egyértelműen arra számítottak, hogy a játékosok napi több órában „grindolják” majd a pénzt és a tárgyakat, ez a felépítés inkább állná meg a helyét egy mobiltelefonos játékban, semmint egy „AAA” produkcióban – már ha ezt annak tekinthetjük egyáltalán.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
