Testre szabhatóság és fizika

Nem a karrier felépítése az egyetlen, amiben a RIDE 4 bátran kölcsönöz más versenyes játékoktól. Saját karakterünk és motorjaink testre szabása a sorozat szempontjából ugyan nem újdonság, de a Milestone továbbfejlesztette ezeket a funkciókat, így ezek jobbak, mint valaha. Létrehozhatunk saját festést a számtalan típusú bukósisakra, ugyanezt megtehetjük a versenyzői overállal, és persze minden motor is szabadon pingálható. Ha nem akarunk ezzel vesződni, akkor letölthetők a mások által megosztott tartalmak – arra persze nem árt készülni, hogy ezek jelentős része a Red Bull vagy Valentino Rossi stílusjegyeit viselik magukon… hiába no, ilyen ez a popszakma.

A festés mellett a motorok fejleszthetők is, igaz, a lehetőségek eléggé korlátozottak. Minden típusra vehető „motor készlet”, „fék készlet”, verseny gumi, jobb rugók és váltó, illetve ha akarjuk, eltávolíthatjuk róluk a visszapillantó tükröket és a hátsó irányjelzőket. Sajnos ez a tuning nem pusztán lehetőség, hanem kötelező: a nehézségi szint kiegyensúlyozatlansága miatt minden motort maximumra kell fejleszteni, ha esélyt akarunk a győzelemre – gyakorlatilag a beállított nehézségi szinttől függetlenül (a mesterséges intelligencia lelki világáról, már ha van neki olyan, egy kicsit később).

Ez a testre szabhatóság a RIDE 4 irányítására és fizikájára is kiterjed. A Milestone korábbi játékaihoz hasonlóan itt is választhatunk egyszerűsített és profi fizikai modell közül, illetve jó néhány vezetési segítség is beállítható, az automata féktől kezdve a kipörgésgátlón át a pályán kívüli jobb tapadásig. Bármelyik konfigurációt is állítjuk be, a játék irányítása nagyon jó, élethűbb, jobban érezhető, dinamikusabb, mint a sorozat korábbi részeiben. Aki játszott a MotoGP 20-szal, annak ismerős lehet a versenyző mozgása, a motorok viselkedése, amely természetesen az adott kategóriától függően jelentősen eltérő.

Egy kis hengerűrtartalmú, 250-es vagy 500-as sportmotorral sokkal szabadabban, könnyebben motorozhatunk, míg egy 1000-es bestiával nagyjából minden kanyar előtt imádkozni kell, hogy ne ott haljunk meg. Az egyes kategóriák közötti különbség nagyon jól átjön, tökéletesen érezhető a motorok viselkedése, adott esetben csúszása, ahogy a folyamatosan kopó abroncsok csökkenő tapadása is. Az egész nagyon élvezetes, és mivel ebben a játékban jóval szélesebb spektrumon mozognak a kétkerekűek, mint a licencelt sportjátékokban, az egész élmény sokkal változatosabb, élőbb, többször állít kihívás elé (például amikor egyik kategóriából átülünk egy másikba).

A motorozás élményét talán a kőkemény nehézségű tesztek adják át leginkább. Amikor minden tizedmásodpercre szükség van egy körön, amikor az arany medál eléréséhez minden kanyart a megfelelő módon kell „támadni”, és már tucatjára próbálja meg az ember, akkor érezhető igazán, mennyire sok múlik az ideális íven, féktávon, kanyarvételen. Minél tovább feszegetjük egy motor határait, annál jobban átjön, mennyire jól kidolgozott, élethű (vagy legalábbis hihető) a fizikai modell, egy-egy jól összerakott kör vagy futam pedig valódi örömöt és sikerélményt jelent. Ez az igazán jó versenyes játékok egyik ismérve.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!