MotoGP 17 teszt (Xbox One)

Az MXGP legújabb, nem túl jól sikerült része után valóságos felüdülés volt a GP-n motorozni, de a végeredmény így sem makulátlan, ráférne már egy alapokig nyúló frissítés.

Aki követi a legfrissebb motoros játékokat, óhatatlanul találkozik a Milestone fejlesztő- és kiadócéggel, és ha azt mondom, hogy a MotoGP 17 is egy ennek megfelelő játék, akkor a legtöbb olvasónknak szinte bizonyára megspóroltam néhány perc olvasást. Az olasz cég rengeteg fronton próbált már bizonyítani, a Ride-széria, az MXGP-sorozat és egy ideje a MotoGP-vonal is hozzájuk kötődik, igazán nagy meglepetést azonban nem hoztak az utóbbi években: a kötelezőt mindig teljesítik, nagyon fájdalmas baki nem szokott maradni, de aki ennél többre vágyik, az újra és újra csalódni fog.

Tavaly nem lehettünk teljesen biztosak abban, hogy ez a játék, ezzel a névvel fog megjelenni, a 2016-os sorozatot ugyanis Valentino Rossi: The Game néven dolgozta fel a csapat, az idei MotoGP-ről pedig csak néhány hónapja jelentek meg az első fotók és információk. A lényeg persze most már nem is ez, hanem az, hogy a frissített szezonon mit kap a játékos, aki jelentősebb összegért megvásárolja a 2017-es kiadást.

A nagy újítás a menedzser-módban keresendő. A hagyományos karrier mellett megtudhatjuk, milyen egy feltörekvő csapatfőnök élete: irányítanunk kell versenyzőnket és a háttérembereket, jól kell bánnunk a pénzzel, meg kell találnunk a legjobb forrásokat, megbecsülést kell szereznünk, hogy a kategóriák végigjárása után a MotoGP dobogójának legfelső fokán láthassuk pilótánkat. A Moto3- és Moto2-osztály nem hagyható ki, a mód elég sok időt igényel, ennek ellenére nem végletekig menően részletes, inkább afféle iránymutatás a következő évekre vonatkozóan. El lehet vele lenni, de időigényességéhez képest kiforratlan.

Nappal tűnnek fel igazán a kidolgozottsági hibák
Nappal tűnnek fel igazán a kidolgozottsági hibák [+]

Versenyzői szemszögből nézve máris más a helyet: remekül összerakott single- és multiplayer mód, ez utóbbi online és kettős képernyő-módban is, illetve van testreszabható bajnokság, szabadon választott verseny és megannyi méretosztály. Aki a 125-ös kétüteműek vinnyogását szereti, megkapja, de rá lehet pattanni egy ezresre is. A 240-250 lóerős gépekkel már nem egyszerű bánni, a kezdők azonban értékelni fogják a különböző segédeket, amik a korábbi szériákhoz képest sokkal többet segítenek a vadállat irányításában, végső esetben pedig az idő visszatekerése (rewind) is megoldható.

Emellett azonban szerencsére nem maradt el az ilyen „csalásoktól" távol maradó profik támogatása sem. Aki váltó-áttételeket finomhangolna, kikapcsolná az összes segédletet, és a legreálisabbra állítaná a fizikát, megteheti, de a játék garantálja, hogy nem lesz könnyű a dolgunk. A felfüggesztéshez továbbra sem lehet nyúlni, a fékeket sem kezelhetjük szeparáltan, mindazonáltal így is kihozták a kontrolleres irányításból, amit lehet.

Az éjszakai pályákon a legkevésbé feltűnő a bénácska grafika
Az éjszakai pályákon a legkevésbé feltűnő a bénácska grafika [+]

Mindezek után joggal merülhet fel a kérdés: ha a játék ennyire jó, hol a hiba? Ott van például a grafika: 60 fps volt az ígéret, ami egy ilyen játéknál korábban is elvárható lett volna, Xbox One-on azonban stabil képfrissítés helyett még kisebb akadozásokkal is találkoztunk, belső nézetből pedig olykor kimondottan ronda a látványvilág, a Milestone-nál jóval kisebb csapatok is mutattak már hasonló témában sokkal részletesebb kidolgozást, jobb fényeket és realisztikusabb mozgást. Ennél jóval zavaróbb a mesterséges intelligencia, ami tapasztalataink alapján alig fejlődött: a váratlan helyzeteket furcsán reagálják le, céltalanul agresszívek, olykor pedig teljesen indokolatlanul és valószerűtlenül kerülnek előnybe hozzánk képest.

Összegzésként azt tudjuk elmondani, hogy a MotoGP-széria idei fejlesztése kimondottan sokat kedvez a kezdőknek és ügyesen útjára indít egy teljesen új játékmódot, így már önmagában sem nevezhető rossznak, aki azonban csak nyers profizmussal motorozni szeretne, a frissített mezőnyön kívül semmilyen előnyt nem fog tapasztalni a korábbi változatokhoz képest. A Milestone továbbra sem a nevéhez hű mérföldköveket tesz le az asztalra, hanem lassan, de biztosan fejleszti a korrekt minőségű alkotásokat, de látni és értékelni kell, hogy ezen a vonalon jóval előrébb vannak, mint az MXGP- vagy a Ride-szériánál. Szerintem a MotoGP a legélvezetesebb motoros játéksorozat, de ráférne egy nagyon alapos frissítés, legalább akkora, hogy a lenyűgöző látványvilág és a konzolokon is teljesen stabil működés közül az egyik teljesüljön.

A MotoGP 17 már megjelent PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.

Pro:

  • A menedzser játékmód kimondottan szórakoztató;
  • kezdőknek is olyan jó, mint haladóknak;
  • jól pörgő multiplayer.

Kontra:

  • Megmaradtak az örökölt betegségek;
  • a stagnáló látványvilág egyre kevésbé üti meg a szintet.

76

szentkuti11

Azóta történt

  • Bejelentették a MotoGP 18-at

    Idén sem maradunk új rész nélkül, a nyáron érkező folytatás a szokásos platformok mellett Nintendo Switch-re is megjelenik később.

  • MotoGP 18 - Megvan, hogy mikor jelenik meg Switch-re

    Elsőként csak PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelenik meg a játék, de alig három héttel később a Nintendo konzolján is játszható lesz a széria új része.

  • MotoGP 18 teszt

    A tavalyi rész tesztjét azzal zártuk, hogy erre a sorozatra ráférne egy új motor. Idén megkaptuk az Unreal Engine 4-et, de vajon elégedettek lehetünk?

  • Bemutatkozott a MotoGP 19

    Remek előzetest kapott a széria idei része, amely június 6-án érkezik PC-re, Xbox One-ra, PS4-re később pedig Nintendo Switch-re.

Előzmények