MotoGP 18 - Megvan, hogy mikor jelenik meg Switch-re

Elsőként csak PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelenik meg a játék, de alig három héttel később a Nintendo konzolján is játszható lesz a széria új része.

Túlzott meglepetés nem ért minket, amikor március végén a Milestone bejelentette a MotoGP 18-at, amely az ígéretek szerint az eddigi legrealisztikusabb motoros versenyjáték lesz. Ami kicsit érdekesebb volt, hogy az eredeti leleplezéskor csak a PC-s, Xbox One és PlayStation 4 verziók premier dátumát árulták el nekünk a fejlesztők, holott Nintendo Switch-re is megjelenik a program. Nem sokkal ezelőtt végre az utóbbi kiadás megjelenési napját is megtudtuk, mindössze három hetet kell várni a hordozható változatra.

A MotoGP 18 június 7-én jelenik meg PC-re (Steam), Xbox One-ra, valamint PlayStation 4-re, a Nintendo Switch verzió június 28-tól lesz elérhető.

Azóta történt

  • MotoGP 18 teszt

    A tavalyi rész tesztjét azzal zártuk, hogy erre a sorozatra ráférne egy új motor. Idén megkaptuk az Unreal Engine 4-et, de vajon elégedettek lehetünk?

Előzmények

  • Mozgásban a MotoGP 18

    A szokásos platformok mellett Nintendo Switch-re is megjelenik az olasz fejlesztőcég versenyjátéka, de az első, június 7-én induló körben még nem lesz benne.

  • Játékmenet videón a MotoGP 18

    Valamikor érkezik a Nintendo Switch verzió, de ennek megjelenéséről egyelőre még nincsenek informáióink.

  • Bejelentették a MotoGP 18-at

    Idén sem maradunk új rész nélkül, a nyáron érkező folytatás a szokásos platformok mellett Nintendo Switch-re is megjelenik később.

  • MotoGP 17 teszt (Xbox One)

    Az MXGP legújabb, nem túl jól sikerült része után valóságos felüdülés volt a GP-n motorozni, de a végeredmény így sem makulátlan, ráférne már egy alapokig nyúló frissítés.