Mindig vidám

Bár a rózsaszín puffancson egyelőre nem látszanak a korosodás jelei, Kirby bizony már 30. életévét tapossa. A játékvilág legaranyosabb mosolyával rendelkező karakter általában a Nintendo kísérletezőbb jellegű platformjátékaiban tette tiszteletét – néha ez a leírás a játékmenetre is vonatkozott, máskor pedig inkább csak a látványvilágra. A mindig vidám széria természetesen ezúttal is átalakult, igaz, ezúttal pont tradicionálisabb irányba váltott: a Forgotten Land az első alkalom, hogy Kirbyt egy teljesen 3D-s játékban irányíthatjuk. Ezt a váltást a legtöbb sorozat már hardvergenerációkkal korábban meglépte, de nem hiszem, hogy sokan voltak, akik üvöltve verték volna a metaforikus asztalt, hogy a gömböcöt mindenképpen így modernizálva akarnák látni.

A történet kezdete pontosan olyan, amit egy Kirby-játéktól elvárunk: valami kusza és kajla kalamajka szakad a puffancsra, ami miatt hősünk egy idegen, nagyhirtelen lepusztult világban találja magát, és a kevéske megmaradt Waddle Dee lény kérésére nekiáll kiszabadítani a sötét erő által elrabolt jószágokat. Az általában négy pályát, illetve egy főellenfelet (no meg egy rakás minijátékot) tartalmazó világok a jól megszokott módon tematikusak: van sivatagos és trópusi környezet, de elhagyatott laboratóriumot, vagy éppen a gonoszdiak által elfoglalt cirkuszt is be fogunk járni. A (jó értelemben, rajzfilmesen) bugyután meseszerű történet aztán egyre kiszámíthatatlanabb kanyarokat vesz, és az utolsó összecsapások alatt csak értetlenkedve pislogunk majd; nagyjából úgy, mint amikor az ember megtudja, hogy a legutóbbi Barbie-filmben a plasztiklánynak egy Mass Effect-szerű kommandó élén az univerzum hőhalálát kellett megakadályoznia…

[+]

De ez legyen azok sokkja, akik eljutnak a játék végéig – előbb lássuk, hogy mit is kell ehhez tenni! A felszínen, az első percekben nem fogunk semmiféle radikális változást észlelni: Kirby még mindig végtelenül aranyosan caplat és ugrándozik, legfőbb fegyvere pedig továbbra is mindent felszívó bendője. A sorozat jó szokásának megfelelően hősünk jószerivel bármilyen ellenfelét el tudja nyelni (az extrém tüskés lények érthető okokból kivételt jelentenek), és persze ezek közül jónéhánynak az erejét is el tudja ilyenkor kobozni. Ha tehát beszippantunk egy karddal hadonászó alakot, hát a mi kezünkben is megjelenik egy penge; amikor felfalunk egy fagyot fújó és jégen sikló pingvint, hát mi is megkapjuk ezeket a képességeket; egy bombákat hajigáló alak beszívásával pedig mi szert teszünk egy kiapadhatatlan bombaforrásra.

[+]

A korábbi Kirby-játékokban ezek a képességek általában nem jelentettek lényeges különbséget – igazából nem nagyon hatott ki a játékmenetre, hogy éppen csapkodunk valamivel, vagy éppen agresszívan köpködünk. Ez, részben a 3D-nek köszönhető lehetőségek miatt most megváltozott, és majdnem minden ilyen képességre specifikus fejtörők és kihívások épülnek a játék folyamán – mégpedig általában a rejtett gyűjtögetnivalókkal kapcsolatban. A tűzlehelet például néhol jégtömbök ellen nélkülözhetetlen, máshol meg ágyúk hosszú kanócát gyújthatjuk be velük, úgy taktikázva, hogy annak teljes leégése előtt mi már az ágyúcsőben ücsörögjünk. És ugyanígy, változatos minifeladatok épülnek a bombát ívben dobó, a pisztollyal célba lövő, a Kirbyt tornádóként reptető vagy éppen ellenfeleket megfagyasztó képességekre is. Úgy vélem, hogy ha lesz folytatása a játéknak, ezekre kellene még inkább fókuszálnia a fejlesztőknek, akár még komplexebb rejtvényeket is elénk téve.

A pályákon fokozatosan megnyíló (illetve általunk felkutatott) téridő-szakadások mélyén ezekre a képességekre fókuszáló pályákat érhetünk el. Ezek teljesítése ritkán több két percnél, de így is képesek bemutatni és megtanítani mind a 12 képesség különlegességeit és speciális támadásait. Jószerivel kizárólag e minipályák elvégzésével szerezhetünk olyan kristályokat, amelyek a képességek fejlesztéséhez szükségesek – természetesen a megfelelő, általában jól elrejtett, avagy egy főellenféltől elvehető tervrajz mellett. Minden képességnek három szintje van, és az erősebbek nem szimplán plusz sebzést adnak, de teljesen új lehetőségekkel is gazdagítják Kirbyt. A szimpla tűzlehelet mellé például a harmadik szinten már sárkányszerű repülés is jár, a bombákat fejlesztve önjáró, az ellenfelet megkereső robbanószereket kapunk, a fagyleheletet pedig a sokkal távolabbra ható jégcsapok váltják le.

Szatyornyi Kirby

A megszokott – még ha kicsit ki is bővített – elszipkázható képességek mellett azonban Forgotten Landet tud újdonságot is nyújtani: Kirby ezúttal már nem csak hozzá hasonló méretű élőlényeket, hanem nagyobb tárgyakat is megpróbálhat beszívni. Igaz, egy autó, egy italautomata, vagy egy óriási izzó még az ő gigáján is megakad, és ilyenkor úgy néz ki hősünk, mintha egy rikító rózsaszín, végtelenül aranyosan mosolygó ponyvát szíjaztak volna az adott eszközre – ami persze önmagában is igen szórakoztató látvány. Ráadásul ezekkel a fura zabálási kísérletekkel hősünk mindig egy ideiglenes új képességet is kap. Egy lifteskocsira tapadva másként elérhetetlen magasságokba juthat el, vagy akár a plafonon levő kapcsolókat is aktiválhat – egy vízvezetékre rácuppanva pedig a japán gömböc a magyar kiskakaséhoz hasonuló begyével több köbméter folyadékot szíhat be, hogy aztán feszülő szatyorhoz hasonlóan totyogjon tovább, vízágyújával eloltva a tüzeket, eltakarítva a tintapacákat, megsemmisítve akár a legnagyobb gépeket is. Ez volt az egyik kedvencem, a másik pedig az, amikor Kirby egy fémkarikára csavarodik rá, és nevetséges korongként járja apró léptekkel a pályát – ilyenkor puszta leheletével képes minimalmokat aktiválni, egész seregeket elfújni, vagy éppen csónakra állva vad tempót diktálni a hullámokon.

Bár ez a megoldás hoz néhány, a caplatós-ugrálós játékmenetet megszakító autóvezetős vagy levegőben siklós szakaszt is, azért továbbra is ez uralja a játékidőt. A szinte teljesen lineáris pályák végére való eljutás általában ezúttal sem nehéz dolog – Kirby képességei pokoli erősek, ráadásul hősünk meglepően sokat tud a levegőben evickélni, így az elrontott ugrások sem feltétlenül vezetnek halálhoz. Mivel viszont minden pálya titkok tömegével van felruházva, a játékos pedig önkéntelenül is megpróbálkozik ezek összegyűjtésével, a Forgotten Land így is állandó taktikázásra és keresgélésre készteti az embert.

[+]

Ha valaki csupán a nyilvánvaló utat követve végigmegy a pályákon, az kimarad a játék legravaszabb, legkreatívabb részeiből, azon szakaszokról, ahol néha időre kell cselekedni, máskor meg egy adott képességet kell valami különleges módon használni. A megkeresendő Waddle Dee-k majdnem mindig ilyen helyekre vannak elrekesztve, és a minden szinten változó extra feladatok is megkövetelik a kíváncsiságot. Ezekre a kis lényekre pedig szükség lesz: nem csak a városkájuk bővül folyamatosan az ő felszabadításukkal, de a rendes pályákat követően minden világban a főellenséghez vezető utat is ők tudják megnyitni.

[+]

A Forgotten Land egy rendkívül vidám, mindig szórakoztató játék lett, de az nyilvánvaló, hogy nem abban a ligában játszik, mint mondjuk a Super Mario Odyssey – ahhoz túl egyszerű a pályatervezés, és túl alacsony a kihívás szintje. (Ha mindenképpen hasonlítgatni kellene, akkor inkább a 3D Worlddel rokonítanám.) Még akkor is így van ez, ha az első világban tapasztalható „minden pályán elsőre megtaláltam minden titkot” diadalérzetet elég hamar el kell felejteni – olyannyira, hogy egy idő után a főellenfelek már képesek igazi problémákat is okozni, és akár többször is vissza kell térnünk egy-egy helyszínre, hogy egy alaposan eldugott feladatot megtaláljuk és megoldjunk. (A főellenfeleknél ez kötelező is lesz, mert a titkos feladatok egy része valamelyik konkrét képesség használatát írja elő.) Sőt, a végigjátszás után az arénában megnyíló feladatok már szó szerint nehezek lesznek, próbára térve nem csak a Kirby-veteránokat, de jószerivel mindenkit.

[+]

Szerencsére ez sosem irritáló feladat, mert a Forgotten Land is egy kreatív ötletekkel teli, vidám játék lett, ami ráadásul ugyanúgy feszül a tartalomtól, mint a vízzel teli Kirby. A sztoripályák és a képességeket oktató szintek mellett van egy, a megmentett Waddle Dee-k számának növekedésével együtt növő városka is, ahol nem csak igen hasznos épületek nyithatók meg (az aréna rengeteg díjjal kecsegtet, az étteremben vásárolt kaját pedig akár elvitelre is kérhetjük, hogy a pályákon faljuk be azokat), de a moziban újranézhetjük a meglepően igényes átvezető jeleneteket, a horgászat és a bárpultoskodás pedig szintén igen élvezetes minijátékokat jelentenek. Emellett kipróbálhatjuk a kétjátékos-módot is, amelyben a második karakter ugyan nem Kirby, tehát nem tudja beszívni ellenfeleit, de lándzsájával és harcművészetével így is igen hatékony tud lenni. Az egyedüli extra lehetőség, amely engem cseppet sem vonzott, a több száz figura gyűjtögetése volt – ezekből egyszerűen túl sok van ahhoz, hogy egyáltalán felvetődjön bennem a 100%-os gyűjtemény összeállításának terve.

Mindez odáig vezet, hogy bár az első végigjátszás körülbelül tíz órát igényel, a kimaxolásokkal, minijátékokkal, titkok felderítésével (illetve az ekkor megnyíló remixelt pályákkal) nagyon könnyen eltölthető még legalább egyszer ennyi idő a játékban bármiféle vontatottság-érzet, vagy monotonitás nélkül is. Néhány szívós főellenségnek köszönhetően kicsit nehezebb talán, mint a korábbi felvonások bármelyike, de a bármikor elérhető könnyű mód erre is gyógyírt jelent. Egyszerűen jó érzés játszani ezzel a rózsaszín pamaccsal, látni és kihasználni minden mafla átalakulását – ugyanolyan nagyszerű dopamin-termelő ez a felvonás is, mint a Kirby-sorozat legtöbb darabja. Megannyi másik, Switch-en – siker és minőség tekintetében – teljesen új korszakot nyitó, új szintet elérő Nintendo-sorozattal szemben nem gondolom úgy, hogy a Forgotten Land is valami ugrásszerű előrelépés lenne, de így is a hosszú sorozat legjobb darabjáról van szó. Akinek pedig mostanában szüksége lenne némi koncentrált jókedvre, őszinte mosolyra, vidáman dúdolt zenékre, ennél jobb játékot nem találhat erre a célra.

A Kirby and the Forgotten Land kizárólag Switch-re jelent meg.

Összefoglalás

Egyfelől egy teljesen tipikus Kirby-játék: végtelenül aranyos, pompásan néz ki, és élmény vele játszani. Másfelől megint tele van apró újításokkal, amelyek miatt sokkal többé válik egyes részei összességénél – a bővülő város, a fejleszthető képességek, illetve a tárgyak beszippantása mind rengeteget ad hozzá a játékhoz. Nem csak gyerekeknek!

A Kirby and the Forgotten Land legjobb vonásai:

• A zenétől a látványig minden vidámságot sugároz
• A fejleszthető képességeket tényleg kihasználó pályatervezés
• A hatalmas tárgyak elnyelése fantasztikusan működik
• Megdöbbentően sok érdekes extra tartalom van benne
• A könnyű mód és a kooperatív mód miatt tökéletes gyerekeknek is

A Kirby and the Forgotten Land leggyengébb pontjai:

• A sztori igen fura irányokba kalandozik el

Bényi László