Forza Horizon 5 teszt

Ötödik sebességbe kapcsol az Xbox Game Studios és a Playground Games nyílt világú autós sorozata. A fesztivál ezúttal Mexikóban pörgeti a motorokat és a zenét.

Szebb, nagyobb, több – de elég?

Az elvitathatatlan technológiai fejlesztések, a lenyűgöző grafika és az eddigieknél erőteljesebb hangzás mellett a Forza Horizon 5 sajnos a sorozat kopásának jeleit is mutatja, és láthatóan a fejlesztők is elkezdtek kifogyni az ötletekből. Bemutató (Showcase) versenyekből például már alig van, és ezek is régi ötletek újramelegítései. Hányszor lehet még elsütni azt a klisét, hogy egy repülőgép ellen versenyzünk, és az autók lassított felvételben ugratnak nagyokat? A Horizon Történetek, a maguk érdektelen – és elnyomhatatlan – átvezető jeleneteivel, ahol a karakterek beszélnek, de nem mozog a szájuk, vagy a játék gerincét jelentő versenyek, amik a jellegtelen úthálózat miatt alig szolgálnak emlékezetes pillanatokkal. A mesterséges intelligencia továbbra is csak lökdösődni tud, versenyezni nem. Egyik kanyar olyan, mint a másik, nekem több alkalommal ellenőriznem kellett, mert meggyőződésem volt, hogy azt a futamot már megcsináltam, pedig nem. A „kampány”, amiben nem érünk el semmit, csak telepakoljuk a térképet ikonokkal. Több száz ikonnal. Vagy az online lehetőségek, amikből van számtalan – Horizon Open, Horizon Árkád, Konvoj, Eliminátor mód –, de amiket kivétel nélkül a Horizon 4-ben is láttunk.

Forza Horizon 5 Xbox

Az egész produkciót a játékos aktivitás (player engagement) megtartására lőtték be. Játssz még, mert jutalmat kapsz, autókat, ne hagyd ki az eseményeket, mert kimaradsz és lemaradsz. Inkább szolgáltatás ez, mint önálló kaland, hiszen a játékos aktivitás a Microsoft és az Xbox Game Pass immár legfontosabb mérőszáma, a havi aktív játékosok megtartása az elsődleges. Az egész játék egy szünet nélküli pozitív visszacsatolás, jutalomeső, csak abba ne hagyjuk. Az autók is összegyűjtendő tárgyak csupán, nem pedig értékes, jelentőségteljes vagy fontos gépek. Az autóvezetés élménye háttérbe szorul az ikonok, teljesítendő feladatok tengerében.

Mindez persze aligha fogja zavarni azt, akinek ez az első, esetleg második Forzája. A lenyűgöző látvány, az állandó bulihangulat és az évekkel korábban kiforrott és bizonyított játékmenet bőven elviszi a hátán a játékot. Az irányítás is feszesebb lett kissé, jobban érezni az autók súlyát, ilyen szempontból ez továbbra is egy páratlan és eddig felül nem múlt sorozat. Ráadásul játszatja magát, nemcsak a folyamatos jutalmazás és az események széles skálája miatt, hanem azért is, mert egyszerűen jó elővenni és nyomni. Series konzolokon a rövidebb töltési idők is segítenek ebben, a gyorsutazás tényleg gyors, nem kell többé várni semmire, a teljesítmény pedig tökéletes, egyetlen eldobott képkockát sem fogunk látni. Ja, és mindezt teljes egészében magyar felirattal.

Forza Horizon 5 Xbox

A Forza Horizon 5 egy csaknem tökéletesre csiszolt játék. Nyilvánvalóan világsiker lesz, és milliók fogják aktívan játszani a következő években. Ez sem változtat ugyanakkor azon a tényen, hogy az új játék nem más, mint a negyedik rész újracsomagolva, itt-ott bővítgetve. Egy szebb és nagyobb helyszínen, jelentős grafikai és jelentéktelen, vagy épp nem létező játékmeneti fejlesztések mellett. Egy gyors technológiai bemutató, az előző generáció utolsó, és a jelenlegi korszak első ujjgyakorlata egy világszínvonalú játékfejlesztőtől. Egy kockázatkerülő, kényelmes folytatás, ami rávilágít, hogy akárcsak a Motorsportra, a Horizon szériára is ráférne egy teljes és alapos megújulás. Ez azonban nem von le semmit abból, hogy a bejáratott formula továbbra is működik, a végeredmény pedig egy tökéletesen játszható, élvezetes, tartalmas húzócím, az Xbox és a Game Pass számára egyaránt fontos alkotás, egy csúcsminőségű játszótér. Csak remélni lehet, hogy legközelebb ennél sokkal többet jelent majd egy új Forza játék érkezése.

Pro:

  • az eddigi legnagyobb és legváltozatosabb helyszín;
  • pillanatnyilag a legszebb autós játék;
  • sokat javultak a motorhangok;
  • minden elemében abszolút kiforrott alkotás.

Kontra:

  • súlytalan, jellegtelen kampány;
  • egy az egyben veszi át a Horizon 4 lehetőségeit;
  • igazi újdonságot gyakorlatilag nem mutat.

80

A Forza Horizon 5 november 9-től, a Prémium kiadás november 5-től érhető el PC-re, Xbox One és Xbox Series X|S konzolokra.

dreampage

Azóta történt

Előzmények