Apja lánya

A történet tizenöt évvel játszódik az első Dishonored cselekményei után és itt jön be a játék legnagyobb újítása. A kis Emily immáron felnőtt nő, akit uralkodóvá is koronáztak a köztes időben – bár még fiatal és tapasztalatlan, igyekszik megfelelően kormányozni az országot, ebben pedig apja, Corvo Attano, az első rész főhőse van segítségére. A békés királyi hétköznapoknak azonban egy ellenük irányuló, sikeres puccs vet véget, ahol választanunk kell Corvo és Emily között, döntésünk pedig a játék egészét meg fogja határozni. Ez a választási lehetőség nagyban megnöveli az így sem alacsony végigjátszási faktort, ugyanis a két karakter varázs képességei eltérnek egymástól – Corvo képességei elsősorban a harcok mihamarabbi és biztonságosabb lezárását segíti elő, míg Emily az elsődlegesen az árnyékban érzi kényelemben magát a tömegmanipulációs képességeivel. Az alap fegyverek és képességek megegyeznek, mindketten ugyan azt a kardot, nyílpuskát és pisztolyt viselik, valamint képesek teleportálni és átlátnak a falakon.

A maximalisták a játék elején eldönthetik, hogy varázserő nélkül mennek neki egy újabb végigjátszásnak, az első részhez hűen maradva itt is teljesíthető minden egyes pálya és bossharc lebukás és gyilkosság nélkül is. A pályákon rengeteg egyéb eszköz lesz segítségünkre az alap kellékeink mellett, a békésen strázsáló őrök rutinjait szakíthatjuk meg üvegek összetörésével vagy egyéb zajkeltéssel. Képességeinket fejleszthetjük a jó macerás helyeken elrejtett rúnákkal és bálnacsontokból faragott amuletekkel. Nem ritka, hogy egy-egy példányért kerülővel, fertőzött lakásokon való áthaladással és fejvakarással fogunk eljutni, hogy azután koppanjon az állunk, hogy meg is kell venni a fekete piacos dealertől. A dealerek egyébként jófejek, kellő pénz esetében előszeretettel szolgálnak rúnákkal, lőszerekkel és gyógyitalokkal, adott pályára szóló lopott kulcsokkal és széfkombinációkkal, de a fegyvereinket is náluk tudjuk fejleszteni. Fel kell hát kötnie a gatyáját annak, aki a legbetyárosabban akar felszerelkezni. A játék egyébként nehéz, ez elsődlegesen a mesterséges intelligenciának köszönheti. Végre nem válunk láthatatlanná azáltal, hogy elbújunk egy asztal alá vagy a (nyitott) könyvespolc mögé. Az ellenfeleink rendkívül óvatosak, ha egyszer is észrevettek minket vagy csak sejtik, hogy ott vagyunk -láttak mozogni valamit a sötétben-, akkor elkezdenek minket tüzetesen keresni, ilyenkor érdemes felteleportálni a legközelebbi csillárra. Ugyanúgy keresni fognak minket, ha találnak egy holttestet vagy elkábított egyént, a helyenként dolgunkat megnehezítő civilek pedig hasonló szituációban egy őrhöz rohannak segítséget kérve.

El kell ismerni, hogy a játék első felét úgy játszottam, hogy szabályosan vadásztam a helyi őrökre: gyakoroltam a képességeimet rajtuk, fertőzött holttesteket dobáltam az járőrözési útvonalakra, gyakoroltam a nyílpuska használatot is – aki nincs velem, az az ellenségem. Eleinte minden szép és vicces volt, csak aztán amikor lopakodósabb kedvemben voltam, elkezdtem figyelni az őrök kommunikációjára: átlagos témákról beszélgetnek, a tisztek kioktatják az alattuk levőket a protokollról. Egy fő küldetés teljesítése után a tetőre vezetett egy rúna jele, ahol egy korláton a város felé néző őrt akartam hátba szúrni, de nem tudtam megtenni: hallottam, ahogy magában beszélve szidja a rendszert, hogy két éve nem láthatta a kisgyerekét. Ekkor gondolkodtam el, hogy én tényleg az az uralkodó vagyok, aki holttesteket hagy maga után, mikor valaki az útjába áll? Míg Dunwallban megöltem minden őrt, akik a puccsban részt vettek, elfelejtettem, hogy egy messzebb levő városban a helyi őrök –bár szintén aggresszívek- semmit sem tehetnek a fővárosban történtekről. Így esett meg, hogy miután a tetőn levő őrt elkábítottam, utána csak akkor öltem, amikor tényleg muszáj volt, de inkább akkor is előző állást töltöttem be. Ha valaki figyelmes, a pályákon rengeteg levelet talál, amik lehetnek személyes jellegűek (családapa őr befejezetlen levele), utasítások tolvajoknak, széfek kombinációi és hasonlók lehetnek az elhagyott papirosokon.

Sajnos elérkeztünk a játék legsajnálatosabb részéhez, a grafikához. Magával a játék grafikájával nincs nagy baj, a technikai megvalósítással annál inkább. Míg az első rész még Unreal Engine 3-ra épült, addig az új rész a saját fejlesztésű Void Engine-t használja – ezzel pedig két gond van. Az első, hogy valószínűleg kiadói döntés miatt, a házon belüli id Tech5-ön alapul a Void. A második az, hogy az Arkane Studios láthatóan nem rendelkezik kellő tapasztalattal egy engine gyökeres módosításához. A játék Xbox One-on lett letesztelve, ahol az optimalizálás nem ment megfelelően végbe, hiszen a játék láthatóan ezen a platformon a „legcsúnyább” (rengeteg program meg így is elbújhat mögötte), itt érezhető talán a legjobban, hogy a motor hajlamos akadozásra. Nyílt terepeken hajlamos elkepesztő mértékben leesni a framerate, de kisebb reccenések harcok közben is észrevehetőek. Ha a hírek igazak, a PC-s verzió is eléggé szenved, stabil 60 FPS-t kevés hardver tud produkálni, a Bethesda is egyes beállítások lejjebb vételét javasolja még a lényegesen erősebb hardverekkel rendelkezőknek is – és ez így is marad a már beígért patch érkezéséig.

Bár mind Corvonak, mind Emily-nek ugyanazt a küldetéssorozatot kell teljesítenie és a szöveg sem fog sokban eltérni, én mégis Emily-vel vágtam neki a játéknak, ugyanis ez az ő története. Egy eleinte klisésnek mondható sztori bontakozik ki előttünk trónfosztással, árulásokkal, gyilkosságokkal együtt és a lehetőségek megannyi variációját felvonultatva a küldetések során. Bár nem tökéletes a játék, nagyon közel áll hozzá a Dishonored 2. Ahogy 2012-ben az előd, úgy négy évvel később a második rész is üde színfoltra sikeredett, emellett hibái ellenére is erősen ajánlott program.

A Dishonored 2 2016. november 11-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, mi utóbbin teszteltük a játékot.

Pro:

• Az elődhöz képest változatosabb helyszínek;
• élvezetes harcrendszer;
• megnövelt újrajátszhatósági faktor;
• a felnőtt Emily Kaldwin.

Kontra:

• Helyenként talán túl nehéz;
• várjuk a javításokat a technikai hibák orvoslására.

85

oriic (korábban orichalcos)