Zeta Ceti

Az egyszeri játékos telhetetlen alak; én legalábbis tagadhatatlanul az vagyok. Ha egy kiadó a kisujját nyújtja, rögvest felkarjának hiányán kárálok – ha elém tesznek egy retró játékgyűjteményt, az az első reakcióm, hogy ez vagy az miért hiányzik belőle. Hogy abból miért azt a verziót kaptuk, ezt miért rajzolták át, amazt miért nem rajzolták át, és hogy az a máshol már látott okos megoldás miért hiányzik innen teljesen. A képet persze némileg árnyalja az, hogy ezeket a programokat nem kedves ajándékként kapjuk, hanem fizetni kell értük, ami, úgy vélem, jogosabbá teszi a panaszáradatot. Márpedig panaszaim most is lesznek, főként a Baten Kaitos-sorozat újrakiadásának kisebb részleteivel kapcsolatban – de azt már most leszögezném, hogy minőségi japán szerepjátékokról van szó, amelyeknél már az is jó hír, hogy ismét könnyen beszerezhetővé és játszhatóvá váltak.

Az első rész – legalábbis angolul – 2004-ben jelent meg, az előzménysztorit elmesélő Origins pedig két évvel később, mindkettő kizárólag GameCube-ra. Azóta két, kizárólag japánul elérhető regényen, egy félúton leállított DS-verzión, no meg a még eddig sem eljutó harmadik epizód homályos hírein túl nem sok minden történt a sorozattal. A két RPG-t az akkor még a Namco tulajdonában levő Monolith Soft, illetve az efféle társfejlesztésekről ismert tri-Crescendo készíttette – de miután a Nintendo felvásárolta az előbbi, illetve folyamatosan alkalmazta az utóbbit stúdiót, a Baten Kaitos felelőssége a Namcónál maradt. És mivel a széria tagjai sosem égették fel az eladási listákat, csaknem 20 évet kellett rá várni, mire e játékok újra elérhetővé váltak GameCube-emulátorokon kívül is. Az utóbbi években dühöngő újrakiadási lázban végre a Baten Kaitos is sorra került, és most kizárólag Switch-re, de kedvező áron egybecsomagolva megjelent a két kultkedvenc.

[+]

Hagyományos, egyesek szerint talán egyenesen archaikus jRPG-kről van szó: fiatal karakterek keverednek bele a világmegmentés nehéz munkájába az első részben, illetve az ott fő ellenlábasnak számító Alfard birodalom korrupcióját, illetve figyelhetjük meg közelről az előzménysztoriban. Vannak itt lebegő szigetek, szörnyekkel teli dungeonök, minden problémájukkal nálunk jelentkező NPC-k, és persze azonnal kitalált és teljesen váratlan fordulatok is nagy számban. Az Eternal Wings and the Lost Ocean alcímet viselő első részben egy Kalas nevű, eleinte meglehetősen tuskó és önző srác a főszereplő, aki az első játékórában véletlenül elvágja a Malpercio nevű gonosz isten börtönének egyik metaforikus láncát, és a következő 50 órát azzal tölti, hogy hibáját valahogy megpróbálja kijavítani. Az Origins központi karaktere Sagi, aki egy, a mágia vs. technológia belháború során egyre extrémebb irányba eltolódó birodalom elit ügynökeként közelről látja hazájának gonosz tetteit, és felébredő lelkiismeretének nyomására elhatározza, hogy valamit tennie kell a teljes bukás megakadályozásáért.

[+]

Messziről nézve a két játék sok tekintetben hasonlít – olyannyira, hogy az Origins játékterének egy jelentős része az első részben is bejárható volt; sőt, még a 20 évvel fiatalabb, néha még a babakorú egykori-majdani főszereplőket is meglátogathatjuk. A látvány mindkét epizódban pasztellszíneket használ, és csaknem minden helyszínt hasonlóan impresszionista álomszerűre stílusban alkottak meg a grafikusok – és ezek hatását tökéletesen kíséri Motoi Sakuraba (Tales-sorozat, Star Ocean-széria, Dark Soulsok) kiváló zenei aláfestése. Az első rész története főleg a játékidő első felében, az első nagy fordulatig izgalmas, még a klisék ellenére is – utána azonban az izgalom nagy része elvész, és csak a klisék maradnak. Az Origins szerintem e tekintetben rengeteget javult, még ha nem is feltétlenül a központi sztori miatt, hanem a remekül megírt, komoly és hihető karakterfejlődésen keresztülmenő szereplői miatt. Noha itt a műfajban megszokottaktól eltérően mindössze három karakterből áll a teljes csapat, Sagi, Guillo és Milly sokkal kedvelhetőbb karakterek, mint oly sok jRPG teljes gárdája.

[+]

A Baten Kaitos azonban nem csak gyönyörű helyszínei és kidolgozott karakterei miatt vált népszerűvé – ebben az egyedi harcrendszernek is komoly szerepe volt. Ma, a Slay the Spire által elindított kártyamánia negyedik évében cseppet sem szokatlan, ha egy szerepjáték küzdelmei során lapokat kell kijátszani, de amikor a Baten Kaitos megjelent, ez még felvont szemöldököket és kérdő pillantásokat eredményezett. Pedig hát viszonylag egyszerű rendszerről van szó: minden fegyver, varázslat, speciális támadás, gyógyító tárgy és páncél lapként jelenik meg, és a mi körünkben komoly időlimit hatása alatt az épp kezünkben levő kártyákat kell a legoptimálisabb módon kijátszani. A két játék pontos harcrendszere, illetve a Magnusnak hívott kártyákkal történő pakliépítés részletei között jelentős eltérések vannak, de az nem változik, hogy a játék ezen részét elég sokat kell mikromenedzselni. Az Eternal Wings lassabb ritmusú, külön védekezési fázissal rendelkező csatákat nyújt, az Origins pedig kapkodósabb, hosszú kombók felépítéséről szóló harcrendszert kapott.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!