Második epilógus
A cikk spoileres az alapjáték, a Tales of Arise végkifejletével kapcsolatban!
Hirdetés
Egy kiegészítő, egy DLC megfelelő időzítése kényes kérdés, hát még ha egy narratív-fókuszú játékról van szó – ha túl hamar jelenik meg, az emberek java még a végigjátszással foglalkozik, ha túl későn, akkor pedig már mindenki elfelejtette a részleteket. Nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban kizárólag egyetlen, minden esetben optimális válasz létezne, abban viszont egyenesen biztos vagyok, hogy a két évvel ezelőtt megjelent Tales or Arise fejlesztői minden potenciális jó megoldástól messzire kerültek. A stúdió ugyanis bármiféle közbenső figyelemmegtartó tevékenység nélkül, közel zéró hírverés társaságában adta ki két évvel az alapjáték megjelenését követően a történet következő fejezetét. Bár én a szokásosnál is feledékenyebb tudok lenni, ennyi kihagyott időt, és ennyi közben végigharcolt RPG-t követően még azon is el kellett töprengenem kicsit a letöltés közben, hogy az Arise pontosan melyik Tales-epizód is volt.
Az elindítást követően persze azért hamar visszajöttek a legfontosabb részletek: az alapjátékban egy két részre szakadt világon kalandoztam, mégpedig a leigázott és kifosztott Dahna egyik rabszolga-telepéről indulva, a végkifejlet pedig természetesen már az ultramodern Rena égbe nyúló gépezet-katedrálisában zajlott, ahol 99. szintre fejlesztett csapatommal különösebb szenvedés nélkül sikerült legyőzni a valós és a metaforikus gonoszt is, végre fizikailag is egyesítve a két birodalmat. A nagy világmegmentő túra önmagában nem volt egy különösebben eredeti mese, de mivel a karakterek kedvelhető alakok voltak, cseppet sem bántam azt az 50 órát, amit a játék felderítésére fordítottam. Mivel a lezárás megfelelően pozitív volt – a két bolygó egyesítése gond nélkül lezajlott, és ami még fontosabb Alphen és Shionne között is elcsattant a rég várt csók –, én nem is számítottam DLC-re, és még a trailerek alapján se teljesen értettem, hogy hová is akarják kifuttatni az új epilógust.
[+]
Az Arise egyik teljesen új főmenüjéből indítható Beyond the Dawn teljesen különválasztva létezik az alapjátéktól – olyannyira, hogy semmit nem sérült volna, ha önállóan futtatható játékként jelenik meg. Állítólag valahogy át lehet hozni az alapjátékban csúcsra fejlesztett karaktereket, de nekem nem sikerült ez a bravúr, így mindenki „csak” 65-ös szinten indult, alapszintű felszereléssel, a rég elfeledett skilleket újra megvásárolva egy csomó SP-ből. Az új történet jóval kisebb tétekkel dolgozik, mint az eredeti: az Arise táncolósan vidám lezárása óta bő egy év telt el, Alphen és Shionne pedig rég nem látott barátaikhoz igyekeznek egy osztálytalálkozó jellegű buli apropójából. Vándorlás közben azonban összeakadnak egy megszeppent kislánnyal, akire mind a renai, mind a dahnai népek haragszanak – Nazamil apja ugyanis előbbi, anyja pedig az utóbbi csoportba tartozott, és ezt a keveredést valamiért mindkét népcsoport hatalmas felháborodással fogadja. A hősök hamar eldöntik, hogy a sok megoldás közül a legveszélyesebbet kell választani: folytatják az új és új szörnyek megjelenéséért felelős Mauzóleumok lezárását célzó turnét, és erre nyilván magukkal viszik a fehérhajú leánykát is.
[+]
Sajnos kiegészítő központjában levő Nazamil története rémesen gyenge lett: a gyermekkorában mindenki által utált, és ezért az emberi érzelmektől teljesen elszakadt lány naiv világlátását animésan ostoba, pokolian túljátszott jelenetekkel próbálják prezentálni a fejlesztők. Nazamil mindent félreért, mindent túlgondol, mindentől megszeppen, és természetesen pont a tudás nélküli segíteni akarása viszi elkerülhetetlen tévútra – a megoldást pedig a „a barátság ereje mindent legyőz” dráma ritka hiteltelen prezentációja jelenti. Sajnos Beyond the Dawn sztoriját kísérő, igen komolynak szánt jeleneteket nehéz tényleg átérezni, részben azért, mert Nazamil a játék túlnyomó részét a partin kívül, saját terveivel foglalatoskodva tölti, részben azért, mert amúgy is komolyan vehetetlenek.
[+]
Mindez nem jelenti azt, hogy a fennmaradó játékidőben a Beyond the Dawn a régi karakterekre koncentrálna – bár most is rengeteg skit, afféle animált képregényes átvezető jelenet próbálja mélyíteni a karakterek közti viszonyt, mivel a sokkal jobban megírt alapjáték nagy karakterfejlődései után vagyunk, olyan különösebben sokat ezektől nem szabad várni. A legtöbb inkább mosolyogtatni akar: Shionne a baglyot akarja dögönyözni, Kisara lakmározni akar, Rin pedig megint valami aranyosat csinál… Alphen és Shionne például hiába vannak együtt, erre vajmi kevés utal; félreértés ne essék, nem animált pornóra vágyok, de még a lánykérést előkészítő mellékküldetés is annyira elbaltázottan céltalan, hogy az ember nem is érti, mit akartak azzal. És ha volt hely, ahol egy vidám maflaságokkal teli esküvős fejezet elfért volna, hát ez a DLC, feltehetően e karakterek utolsó jelenése épp ilyen volt – de természetesen semmi ilyesmi nem történik.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
