„Csendes éj..."
A hivatal című sorozatról elhíresült, John Krasinksi által megálmodott Hang nélkül az utóbbi években egy egész szép kis frencsájzzá nőtte ki magát. A 2020-ban megjelent közvetlen folytatása mellett nemrégiben kapott egy előzménysztorit is, a The Road Aheaddel pedig immáron a videojátékos közegben is igyekszik megvetni a lábát a szörnyinváziós széria. Míg az első film impozáns kritikai és nézői értékeléseket könyvelhet el magának, addig a későbbi művek egyre inkább lecsúsztak ezen mércéket alapul véve, azt pedig rögtön fontos leszögezni, hogy ezen filmhármas darabjaihoz való hozzáállásunk nagyban előrevetíti, hogy mennyire is fogjuk élvezni a horrorsztori világában zajló interaktív kalandozást.
Ami engem illet, nálam az amerikai színész és rendező első próbálkozása sokkal inkább elgondolás szintjén működött, mintsem tényleges narratív filmélményként. Sok fantáziát láttam ugyan a hang alapján tájékozódó és támadó idegen lényekben, de hiányoltam a fordulatos, építkező cselekményt, az egy dimenziónál többel rendelkező karaktereket, és az általános emocionális mélységet, melyek hiánya végérvényben elég steril, felszínes élményt eredményezett. A folytatás ezen frontokon egyértelmű szintlépés volt, míg a Michael Sarnoski által dirigált előzményfilm végtelenül emberi és mélyérzésű lett (előző művéhez, a Disznóhoz hasonlóan), ami ráadásul sikeresen tudott valami újat mutatni apokaliptikus kontextustban: mit számít a világvége, ha már eleve halálra vagyunk ítélve?
[+]
A The Road Ahead alcímre hallgató videojátékos kitérő pedig egyértelműen az utóbbi – sokak által nem annyira kedvelt – műhöz áll lelkületében és hangvételében a legközelebb. Akik tehát inkább az első film lecsupaszított, zsigeri élményére vágynak, azok valószínűleg csalódni fognak, akik viszont érdekeltek a humán pillanatokban és a húsbahatoló emberi drámákban, azoknak a játék nagyon emlékezetes élményt fog nyújtani. Ebből kifolyólag viszont elég annyit tudni előljáróban a történetről, hogy egy Alex nevű fiatal lányra fókuszál, akinek célja, hogy felkutasson egy militarizált zónát, ami védelmet adhat a világot már hónapok óta rettegésben tartó szörnyek hada elől.
[+]
Mechanikai oldalról a játék hűen adaptálja a filmek konkrétabb aspektusait – nevezetesen a hangok életbe vágó fontosságát és a környezet kiismerésének szükségességét – egyúttal azonban le se tagadhatná az egyértelmű hasonlóságokat olyan műfajbeli társaihoz képest, mint az Alien: Isolation. A horror stílusjegyek, a belső nézetes perspektíva, és a lopakodás túlnyomó szerepe mellett itt is egy jóformán legyőzhetetlen entitás – pontosabban entitások – szinte folyamatos jelenléte tart majd minket rettegésben. A ballépéseink által egyre inkább képesek lesznek behatárolni minket, és a legtöbb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk majd időről-időre túljárni az eszükön, túlélésünk jegyében.
[+]
A hangok fontossága a játékmenet egészében megmutatkozik: az ajtók, szekrények, és polcok kinyitásakor a lehető legfinomabb mozgással kell előre billentenünk az analóg kart, hogy minél kisebb zajt csapjunk; ügyelnünk kell arra, hogy kerüljük a különféle csapdákat – ami lehet akár egy elhajított fémkonzerv, vagy pár földön heverő üvegdarab is – továbbá figyelemmel kell lennünk a felszínre, amin járunk, legyen szó fapadlóról, szőnyegről, vagy egy magas fűvel tarkított erdőről. Ehhez mérten a sunnyogás se csak annyiból áll, mint más játékokban: az önmagában nem elég, hogy leguggolunk, mert még így is jelentős zajt lehet csapni, amennyiben óvatlanok vagyunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
