Az idő soha, soha meg nem áll
A videojátékok fennmaradása és megőrzése egy folyton aktuális, égető kérdés. A szakma tele van olyan alkotásokkal, amik különböző okokból kifolyólag nem érhetők el – nemhogy legálisan nem, de nem egyszer még egyéb módon sem. Míg napjainkban a kiadók piaci érdekeltségei vagy az online komponensek tehetnek idővel elérhetetlenné egy játékot, a régi programokkal kapcsolatban más kihívások merülnek fel. Elveszett forráskódok, az emuláció nehézségei, vagy akár – főleg japán alkotások esetén – a lokalizáció hiánya is okozhatja, hogy egy-egy régebbi játék kiesik a köztudatból. A Limited Run Games aktívan ügyködik azon, hogy a régmúlt gyöngyszemeit modern platformokon is elérhetővé tegye, extrákkal megtűzdelve, gyakran fizikai formában is. Egy ilyen erőfeszítés eredménye a Clock Tower: Rewind, az 1995-ös, akkor csak Japánban kiadott sorozatindító Clock Tower vadonatúj kiadása.
[+]
A 2000-ben csődbe ment Human Entertainment 17 éves pályafutása során minden stílusban alkotott, és kifejezetten vonzódtak a kísérleti jellegű, különös alkotásokhoz. Nekik köszönhető a legelső zenés ritmusjáték, a Dance Aerobics is, de a Firemen egy nagyszerű tűzoltós játék volt, a Septentrion pedig egy süllyedő tengerjáróról való menekülést dolgozott fel remekül. Ezek mellett a horrorjátékok hajnalánál is ott voltak, jócskán előzve a műfaj Resident Evillel beinduló első aranykorát. A Twilight Syndrome és a Clock Tower ennek a korszaknak a legismertebb alkotásai, és különösen utóbbi volt érdekes: ezt Dario Argento olasz filmrendező úgynevezett giallo filmjei ihlették (mint a Suspiria/Sóhajok vagy a Phenomena/Jelenség), amelyek vegyítették a pszichológiai horror és a gyilkolásokkal teli slasher elemeit az eroticizmussal úgy, hogy egy mindent átható hangulatot teremtsenek. (Mivel konzolon vagyunk, utóbbiból a játékok erősen visszavettek.) Az eredmény egy point ’n’ click kalandjáték lett, amelynek felütése az, hogy fiatal árvák érkeznek az őket egyszerre örökbefogadó családhoz. Új otthonuk a címadó épület: egy nagy villa egy hatalmas óratoronnyal – vagyis mi, kívülállók azonnal tudjuk, hogy itt szörnyű dolgok fognak történni. Főhősünk Jennifer, aki egyszercsak egyedül találja magát az épületben, így jobb ötlet híján a többiek nyomába indul. Nem sokkal később holtan találja egyik társát, és üldözőbe veszi egy kistermetű, deformált gyilkos, aki egy hatalmas ollóval vagdosva követi szegény lányt. Célunk, hogy kiderítsük, mi történt itt, hogy segítsünk a többieknek és végül, ha sikerül, természetesen az is, hogy élve megszökjünk.
[+]
A kaland gyönyörű, 16 bites remekként elevenedik meg előttünk, kiváló hangulattal, kifejező grafikával, szuper hangokkal és izgalmas, a legjobb slasher filmeket idéző zenével. Az idő vasfoga azonban érezteti hatását, ugyanis a Clock Tower több szempontból kifejezetten elavult. Jennifer nagyon lassan közlekedik, a feladványok megoldása sokszor elvont és gyakran abszurd – nem komplex, csak egyszerűen az ember eszébe nem jutna, hogy a játék pont azt várná tőle. A kurzor kezelése még ebben az új kiadásban sem túl precíz, és nem mindig egyértelmű az sem, hogy mely tárgyat miként használhatjuk, vagy egyáltalán, hogy hová is kellene kattintani ahhoz, hogy azt megfelelően érzékelje a program. Emiatt nem csak elakadni könnyű, de a karakterhalál is gyakori. Fontos persze észben tartani, hogy a Clock Tower azokból az időkből származik, amikor kevesebb játék volt, és így az embereknek több ideje volt morfondírozni egy-egy fejtörőn. Pont emiatt azonban még a Rewind is inkább kuriózumként hathat ma a játékok múltja iránt érdeklődők és a nosztalgia szerelmesei számára – senkit sem ítélek el, ha bele-bele kukkantgat egy végigjátszásba a bosszantóbb szegmenseknél.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
