Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Dalai Láma

    őstag

    válasz C64 #4720 üzenetére

    A kettő mehet párhuzamosan. Isten keresése és önmagam keresése. Ha nem ismerem önmagam, akkor Istent sem fogom ismerni. Ha eljutok önmagam legmélyéig, ott meglelhetem Istent. Az úgy nem megy, hogy nem ismerem magam, de Istent meg igen. Ebből nagyon sok tévút születhet.

    Az ember azoktól a dolgoktól fél, amiket nem ismer, és amikre nincs/nem tud befolyással lenni. Ha önmagát sem ismeri, akkor félhet önmagától -úgy is, hogy nem is sejti ,hogy önmagától fél. És vélhet Istennek olyan dolgokat, amik valójában önmagában rejtőznek. Ebben az istenben törvényszerűen csalódik az ember. És sok téves istenképen kell átrágni magunkat, míg el tudunk jutni a valódihoz. Ott pedig rájövünk, hogy Isten teljességében soha nem ismerhető meg.

    A hitnek nem a félelemhez van köze, hanem a bizalomhoz. Bízni egy hamis istenképben egyenes út a csalódás és a kiábrándultság felé. Ha eljutottál odáig, hogy leomlott a téves istenkép, az már egy nagy előrelépés. Bárcsak minél több hívő ember eljutna idáig! Ami ugyan elég kemény dolog, mert az egész addigi hitnek megkérdőjelezése történik, de ezen át kell esni.

    Sokan viszont megmaradnak ebben a hitfázisban, és nem lépnek tovább. Pedig van tovább, ahol ismét ott az Isten. De ott már nincs csalódás, és kiábrándultság.

    De nem én akarom megmondani, hogy lépj tovább, vagy, hogy bármit is rosszul gondolsz. Nyilván nem mennék vele semmire, és nekem sem sokat használna, ha bárki is elkezdene győzködni arról, hogy Isten nincs. Szóval nincs tanács. Amit most megélsz, az így van jól. Ráadásul jó az irány is.

    ''Ugrott apósom, nagy régi sólyom, mindene az illegalitás''

Új hozzászólás Aktív témák