Új hozzászólás Aktív témák

• #1140 finest őstag old rocker #1139

  Új Válasz 2012-10-11 09:14:05 #1140

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  finest

  őstag

  válasz old rocker #1139 üzenetére

  Nekem úgy tűnik te terelgeted a gondolataimat az egybites, helyes-nemhelyes, fekete-fehér európai rendszere felé. Egy szóval sem említettem a teljes szabadságot. A szabadságot is csak érintőlegesen, valójában végig az emberhez méltó életről szóltam. Amiben az egyes emberek természetes és személyes igényeit is figyelembe veszik. Nagyon kevesen vagyunk, akik függetlenül tudunk élni az órától. Napi rutin, menetrendek, csengetési rendek, ügyeleti rendek, rendelési idők, sugárzási idők, műsoridők, műszakok beosztásához alkalmazkodunk: A végén majd jön egy gyászjelentés, távirat, amin szerepel egy egész konkrét időpont, amikor családunk és barátaink körében földi létünk maradványait elégeti egy kemence, ami pontosan kiszámított ideig ég, pont addig, amíg a hamu újra hamu lesz. Majd pár perccel később , gondolataikban talán még velünk, mindenki elindul a temetőből a buszhoz, ami pontosan érkezik és visszaviszi őket oda, ahol napi rutinjukat miattunk megszakították.

  Lehet, h megtévesztett korábban, h azt írtam szívesen lennék holnaptól erdőkerülő. De az is a társadalom tagja, nem egyedül akarok élni Alaszkában. Csak függetlenedni az órától, a mobil telefontól, vonalas telefontól, amik folyton megzavarnak és persze a legrosszabbkor csörögnek. A bejárati ajtón a csengőm már rossz, nem egyszerű bejutni hozzám, s a vonalas telefont is lehalkítva tartom. Igyekszem.

  Élesen él bennem egy gyerekkori emlék egy kirándulásról. Kisgyerekként egy idősebb pár vigyázott rám, csak az utolsó évben voltam óvodás. Persze a szüleim időre jártak dolgozni, atyám orvos, édesanyám tanár, pontos rendje volt a napoknak télen is, nyáron is. Atyám, ahogy én emlékszem soha nem volt szabadságon, még betegszabadságon sem. Egy nap az egyik délelőtt mégis megjelent a dadámnál, és egyszerűen kirándulni vitt a hegyre. Sokat kirándultunk együtt, de hét közben sosem. Annyira boldog voltam, h együtt mehetünk az erdőbe, h máig látom magam előtt, ahogy nekivágunk a megszokott ösvényünkön a hegyi útnak. Látom a fényeket, fákat, színeket.
  Csak az utóbbi időben jöttem rá, h mennyire fontos élmény ez nekem, h azóta is arra a boldog érzésre törekszem, amit akkor éreztem; kijátszottuk a mókuskereket, szabadok voltuk, s a kisgyerek saját igényét élhette ki, ahogy neki szüksége volt rá. Ki gondolta volna akkor, h egy ilyen kis dolog, mennyire meghatározó lesz számomra?
  Nagyon megértem ezért a srácokat, akik ellógnak időnként a suliból, amikor beüt egy szép, őszvégi meleg nap, vagy bejönnek az első napfényes délelőttök a tél végén. Meneküljenek csak, amíg tehetik. Igazolt hiányzás, ez oppozícióm manifesztuma.

  [ Szerkesztve ]

  “Don’t shoot, I’m Globish.”

Új hozzászólás Aktív témák