Új hozzászólás Aktív témák
-
Freddy76
addikt
válasz
t_a_m_a_s
#71033
üzenetére
Pontosan. Ez volt a bajom mindig, nem vittem sehova a gépet, meg az obikat, mert nagy, nehéz, egy obival már csak nem viszem, kell még egy, meg még egy, á, hagyom a picsába, telefon, de baszki, szarok a képek... Én eladtam mindent, és vettem egy Fuji X100F-et. Pazar optika, fix ekv. 35 mm /2, van benne egy beépített crop ekv. 50-re és 70-re - nem csak croppol, hanem mást is varászol a képekkel, kezeli a torzítást, vágást, stb., teljesen jó képek készülnek úgy is. És mivel nem nagy, fix obis, könyebben felkapom, és viszem magammal.
Ma amúgy elmentem sétálni, este nyolc körül, le voltak fagyva a járdák itt a hegyen, a játszótérnél pereceltem egyet, bekúrtam a fejem egy pad szélébe, kiesett kábé 4-5 perc. Ha ott elvesztem az eszméletem, reggelig nem találnak rám. Szar halál lenne.
Ez átvezet arra, ami múlt vasárnap volt, és amit nem írtam le, mert Ali híre mellett nem akartam negatív lenni (lehet persze, hogy a hét folyamán ezért voltam kissé túlságosan őszinte pl. az esküvőfotósokkal). Síelni voltunk csak pasik 11-en, csütörtöktől vasárnapig. Egy nagyon jó barátom nagyon jó barátja Zoli, nekem tán haverom, vagy mi, mérnök, 42 éves apuka, évente párszor találkoztunk, óriási csóka, vicces, barátságos, aki mindig szeretgetősre issza magát, olyankor kijön belőle a nagy barát, meg a nagy szíve, meg a cselgáncsos múltja, leül melléd, és miközben sztorizik, átölel, és mintegy mellékesen origamizik egyet veled, mert a dzsúdósok ilyenek, részegen hajtogatják a barátaikat, kedvesen. Szeretnivaló marha, na. Cimbora, akivel jó lenni fent a hegyen. Vasárnap aztán nem jön le a pályáról, mert egyszer csak megáll, valami nem stimmel, el is esik, és a kiérkező mentők sem tudnak vele mit kezdeni, hiába a profi osztrák rendszer, eséstől számítva öt perc a mentő, tíz perc az orvos egy jobb magyar kórház intenzív osztályának felszerelésével, nincs mit tenni, tepsiben jött le. 42 éves, elvileg egészséges ember, minden előzmény nélkül. Én nem láttam, mi korábban elindultunk. A többiek sem látták, ők felmentek még a fekete pályára, Zoli egyedül akart lesíelni, mert fáradt volt. 160 km-re odébb mondják telefonon, hogy te, Zoli meghalt. Mondtuk, hogy reméljük komoly, mert viccnek szar lenne... De nem vicc, komoly. És még szerdán is azt várjuk, hogy csak egy nagy otromba, bunkó vicc, de nem. Ilyen sztorikat az újságban olvas az ember, ezek másokkal történnek meg, nem velünk. N.Z. 42 éves férfi szívrohamot kap, elhuny. Szomorú, írja a Blikk, és tényleg az, de nem ismerjük, mert velünk nem történik meg, mi mindig hazajövünk a feleséghez, gyerekekhez, ezek más emberek. Hát, a lófaszt. Nem mások. Pont olyanok, mint mi. 40 alatt a haverok nősülnek, gyerekük lesz, 40 felett betegek lesznek, néha elmennek. De pont Zoli, aki egy sportos, értelmes, nagyszívű, jóhumorú, vicces ember volt, akivel nem volt gond, ha beragadtál a felvonóba, mert könnyen lehetett vele dumálni akármennyit, akit tényleg érdekelt a másik ember, nem csak azért kérdezett, mert így szokás elütni az időt, aki nem azért hiányzik, mert a barátom volt, hanem azért, mert ismertem annyira, hogy tudjam: üresebb most a világ nélküle...
Az már külön abszurd, hogy utóbb kiderül: a lányom síiskolája ott volt táborban (ezt tudtuk), és a sísuli egyik tanulójának apukája ért oda elsőnek. Beszéltem is vele, a haverom a kislányom sísulitársának az apukájának a kezei között megy el, innen 500 km-re. Így legalább megtudtuk, hogy mi is történt, de azért a véletlen is elmegy a picsába már.
Ennek ma egy hete, megyek iszok még egyet, és építem a Lego Disney Kastélyt a kislányomnak.
[ Szerkesztve ]
"Uram, Ön részeg." "Hölgyem, Ön pedig csúnya. De én holnapra józan leszek."
