Spirituális reboot lesz a Halo Infinite

A tavalyi E3-on mutatkozott be a Halo: Infinite, amely bár a sorozat folytatása lesz mégis sorszámozás nélkül jelenik meg, ennek pedig okai is vannak. A fejlesztésért felelős 343 Industries alapítója Bonnie Ross IGN-nek adott interjújából néhány érdekesség is kiderült a sorozattal kapcsolatban, de szó esett az új részről is. Kiderült, hogy eredetileg nem is nekik szánták a Halo 4 elkészítését, hanem a Gearbox-nak, azonban végül a Microsoft úgy döntött, hogy egy új csapattal (És régi Halo veteránokkal) folytatják a szériát. A Halo Infinite-ből egyelőre még csak egy rövid videót láttunk, de a vezető szerint érdemes lesz várni rá, tanultak az előző részek hibáiból és számos változtatásra készülnek, amelyeknek köszönhetően az Infinite egyfajta spirituális reboot lesz. (Bár ezt nem részletezte, így nem tudjuk még, hogy pontosan mire gondolt)

A Halo sorozat legújabb tagjának megjelenési dátuma egyelőre nem ismert, a készítők ott lesznek az idei E3-on is, remélhetőleg sok egyéb mellett a premier napjáról is lehullik a lepel.