Ismét mozgásban a RiME

A Tequila Works által fejlesztett RiME 2013-ban mutatkozott be, azóta síri csend honolt a projekt körül, míg pár héttel ezelőtt egy szivárogtatásnak köszönhetően ki nem derült, hogy több platformra is érkezik majd a különleges alkotást. Ahogy arra számítani lehetett, megkaptuk a hivatalos megerősítést is, hogy PlayStation 4 mellett PC-re, Xbox One-ra, valamint Nintendo Switch-re is érkezik a játék.

Az immáron multiplatform játék a tervek szerint néhány hónapon belül meg is jelenik, pontosabban a premier májusban várható, reméljük nem halasztják el a premiert ennyi év munkája után.

Azóta történt

  • Így kezdődik a RiME

    Az IGN-nek köszönhetően belenézhetünk a 3 éve készülő játék első fél órájába.

  • Megjelenési dátumot kapott a Rime

    A különleges játékot eredetileg PS4-re és PlayStation Vitára jelentették be, de érkezik több platformra is.

  • Rime teszt (PC)

    A hivatalos sajtóanyag kaland-puzzle keveréknek nevezi, de ez annak ellenére sem teljesen igaz, hogy bizony egy kalandról van szó, és persze fejtörők is akadnak benne.

Előzmények