Ismét elhalasztották az Amazonnál készülő New World című MMORPG-t

A legújabb terv az, hogy nyár végén kapjuk meg a végső kiadást, júliusban pedig egy újabb zárt béta indul.

Több mint három évvel ezelőtt, 2016-ban érkezett a bejelentés, hogy az Amazon több videojátékon is dolgozik, ezek között található meg a New World című alkotás is, amely egy MMORPG-nek készül, amelyben egy új kontinens felfedezése várja a kalandos lelkű felhasználókat. A projekt kicsit nehezen akar megvalósulni, eredetileg már tavaly megkaptuk volna, végül elhalasztották a premiert idén tavaszra, azonban úgy tűnik, hogy ezt az ígéretüket sem tudják tartani a fejlesztők. A minap kaptunk tőlük ugyanis egy státusz jelentést, miszerint ismét késik a program premierje, ezúttal nyár végén várható a végső kiadás.

Ha minden a tervek szerint alakul, a New World augusztus 31-én érkezik PC-re, július 30-án pedig egy újabb zárt béta indul, amelyen minden előrendelő automatikusan részt vehet.