Hirdetés

Inside Xbox (Május) - Az összes bejelentés egy helyen

Elsőként a külsős cégeknél készülő játékokhoz kaptunk egy szép nagy adag előzetest, akad itt minden, mi szem szájnak ingere.

Hirdetés

Április utolsó napján érkezett a hír, hogy küszöbön van egy újabb Inside Xbox előadás, ahol a középpontban az újgenerációs játékok lesznek, vagy legalábbis azok, amelyek az új konzolra is megjelenik (Pl.: a Smart Delivery szolgáltatásnak köszönhetően). A stream alatt egy tucatnyi friss trailert kaptunk a 2020-ban és 2021-ben megjelenő programokból, ezeket láthatjátok lentebb.

A Bright Memory alap kiadása már egy ideje elérhető PC-n, azonban készül a bővített változat, amely az Infinite címet viseli. Ez utóbbiről láthattunk már korábban előzetest, azonban a műsor első vendégeként kiderült, hogy bizony Xbox Series X-re is megjelenik a különlegesnek szánt FPS.

Az elmúlt napokban több jel is utalt arra, hogy bejelentésre készül a Codemasters, ezek között volt a hivatalosa DIRT közösségi csatornákon a logó megváltoztatása. Úgy tűnik, hogy a várakozás eddig tartott, leleplezték nekünk ugyanis a DIRT 5-öt, amely első ránézésre a Forza Horizon babérjaira kíván törni egyes elemeiben, de ami talán fontosabb, hogy mindezt 4K és 120FPS társaságában teszi majd Xbox Series X-en.

Alig hisszük el, de már közel 6 éve, hogy 2014-ben bejelentették nekünk a SCORN című FPS-t, amelynek dizájnját szemmel láthatóan H.R. Giger ihlette, azonban a megjelenési dátum a mai napig nem ismert. Mivel a mai Inside Xbox-on a 2020/21-ben érkező programokról szólt, így külön izgatottak lettünk, hogy az Xbox Series X-re is bejelentett program is egy friss trailert kapott.

Nem is kellett sokat várni arra, hogy a Microsoft műsorán az első, teljesen új IP is bemutatkozzon a CHORUS személyében. A lentebb látható trailer első ránézésre a Control képi világát jutatta az eszünkbe, azonban a speciális program egy űrharcokra kihegyezett sci-fi lesz. Szeretjük a stílust, így tűkön ülve várjuk, hogy milyen lesz a végeredmény.

Több mint egy éve már, hogy leleplezték nekünk a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2-t, amely a tervek szerint valamikor idén év végén érkezik. A Hardsuit Labs pontosabb dátumot továbbra sem osztott meg velünk, azonban érkezett egy friss előzetes, érdemes lehet megnézni.

A vámpírok után egy újabb friss program mutatkozott be a streamen, ezúttal a rajzfilmes grafikájú Call of the Sea-hez érkezett egy bemutató. Ebben az 1930-as években játszódó alkotásban egy rejtélyes sziget felfedezése lesz a feladatunk, miközben különböző fejtörőket kell megoldanunk ahhoz, hogy egy nagyobb titkot is megfejtsünk.

Szeretitek a cyberpunk témát és a top-down shootereket? Akkora a The Ascent a ti játékotok lesz. Ebben az izometrikus nézetű RPG-ben egyedül, vagy akár kooperatív módban egy barátunkkal is szembeszállhatunk a világot uraló Megavállalatok és azok harcosai ellen.

Akik szeretnek borzongani, azoknak jó hír lehet, hogy érkezik a The Medium, amely a leírás szerint egy újgenerációs pszichológiai horror lesz, amelyben egy médiumot irányítva kell a valós és a szellemvilág között lavíroznunk úgy, hogy mindkét oldalon rémségek várnak ránk. A projekt különlegessége, hogy a zenei felhozatalért az az Akira Yamaoka felel, akinek a neve a Silent Hill után lehet ismerős.

A távoli jövőben az emberiség utolsó reménységei egy csoport mentálisan felturbozótt, pszionikus képességekkel rendelkező katona, akik a világunkat ostromló ellenfelek hada ellen vonul csatában. A Scarlet Nexus képi világa a Nintendo Switch-re megjelent Astral Chainre hajaz szerintünk, de a hasonlóság természetesen ennyiben ki is merül.

Amikor először megláttuk a Second Extinction című játék előzetesét, egyből a Dino Crisis sorozat jutott az eszünkbe, de természetesen csak annyi a közös a két alkotásban, hogy őshüllőkre kell vadásznunk. A most bemutatott alkotásban egy idegen bolygón kell a dínókat semlegesíteni, de mindezt nem egyedül, hanem egy maximum 3 fős csapatban, egymással összedolgozva kell megtennünk, ehhez pedig számos eszköz a rendelkezésünkre áll majd.

A SEGA az Inside Xbox keretében bejelentette, hogy az elismert Yakuza sorozat következő robbanékony része, a Yakuza: Like a Dragon nyitócímként lesz elérhető a következő generációs Xbox Series X konzolra, valamint szimultán az Xbox termékcsalád többi tagjára, PlayStation 4-re és PC-re.

Minden bizonnyal sokan várták a Microsoft eseményének az egyik kiemelt pontját, amelyen az Assassin's Creed: Valhallát mutatták be nekünk a fejlesztők. Néhány órája kiderült, hogy nem egy hosszabb gameplay bemutatóra kell számítanunk, így mindössze a lentebb látható gameplay trailernek nevezett videót kaptuk meg.

A fentebb látható videók és trailerek csak a kezdet, az elkövetkező hetekben és hónapokban számos új bejelentés és bemutató várható, a Microsoft belsős stúdiónak címeit például júliusban láthatja a nagyközönség.

Hirdetés

Azóta történt