Hirdetés
Anno mi is lemaradtunk róla, azonban 2017. őszén láthatta a nagyközönség először mozgás közben a Bright Memory című FPS-t, amely első ránézésre egy teljesen átlagos programnak tűnt, azonban kiderült, hogy mindössze egyetlen személy áll a munkálatok mögött. Zeng Xiancheng az Unreal Engine 4-et használva dolgozik szabadidejében a programon a normál munkája mellett, a korábbi videókat látva pedig az Epic Games is felvette a kapcsolatot a készítővel és az Unreal Dev Grants program keretén belül támogatást nyújtanak a férfinak. A korai verzió végül Steamen lett elérhető, a minap azonban megjelent a végső változat, amelyhez egy trailert is kaptunk.
A játék egyébként érkezik PlayStation 4-re és Xbox One-re is, azonban ezekhez egyelőre még nem kaptunk megjelenési dátumot, csak annyit tudunk, hogy valamikor idén év végén várhatóak.