Ingyenes lesz a DOTA 2

Jó hírrel szolgálhatunk mindazok számára, akik várják már a Valve DOTA 2 (Defense of the Ancients) című játékának megjelenését. A Steam alá érkező program ugyanis teljesen ingyenesen játszható lesz, ezt maguk a fejlesztők erősítették meg.

A Team Fortress 2-höz hasonlóan viszont itt is lesz Item Shop, melyben az ott látható sapkákhoz és egyéb tárgyakhoz hasonló extra felszereléseket vásárolhatnak maguknak azok, akik mégis szeretnének némi pénzért cserében kitűnni a többi játékos közül.
Fontos tudni, hogy a valódi pénzért kapható tárgyak a játékmenetet nem befolyásolják, pusztán kozmetikai szerepük van.

Az üzlet neve Dota Store lesz, és aki kíváncsi rá, hogyan fog ez működni, az a hivatalos oldal megfelelő bejegyzését elolvasva megtudhatja azt. Annyit elöljáróban, hogy a Steam Workshop keretein belül működő áruházban a játékosok akár saját maguk is készíthetnek hasonló kiegészítőket és azokat megoszthatják egymás között.

Amennyiben az ilyetén módon elkészített tárgy sok játékos tetszését elnyeri, akkor a Valve hivatalos kiegészítő formájában is elérhetővé teszi azt a játékon belül és az alkotó részesedést kap az eladásából származó bevételből.

A DOTA 2 megjelenése év vége felé várható, csak PC-re. Akik még nem próbálták ki a Team Fortress 2-t, azoknak most érdemes, hiszen amennyiben egy meghatározott tárgy-csomagot megvásárolnak, korai hozzáférést nyernek a DOTA 2-re.

Azóta történt

Előzmények