Diablo IV - Ilyen a harc egy World Boss ellen

A Game Informer legújabb videójában azt nézhetjük meg, hogy csatázhatunk egy nagyobb főellenfél ellen.

Hosszú évek találgatása, valamint a tavalyi kevésbé jól sikerült BlizzCon után a Blizzard az idei eseményen végre leleplezte nekünk hivatalosan is, hogy készül a Diablo IV. Bár a premier vélhetőleg még odébb van (Pletykák szerint 2020-ban bétát kapunk, 2021-ben várható a megjelenés) A Game Informer a bejelentés óta bemutatta nekünk az eddigi kasztokat, a minap pedig egy újabb videót kaptunk tőlük, ebben egy World Boss elleni harcot nézhetünk végig.

A Diablo IV megjelenési dátuma még nem ismert, annyi viszont biztos, hogy PC mellett Xbox One-ra és PlayStation 4-re is megjelenik. (Valamint ha tippelnünk kellene, akkor szerintünk nextgen konzolokra is jön egy-egy új kiadás)

  • Kapcsolódó cégek: