A Sony a PS3 Slim-en is veszít

Mint ahogy az köztudott, általában minden konzolgép előállítása többe kerül mint amennyiért értékesítik, ez nem meglepő mivel sokszor korukat megelőző technológiák kapnak helyet a dobozokban. Idővel természetesen ez a veszteség mérséklődik, majd talán nyereségbe fordul át. A Sony-nál ez még nem jött el, a PS3 Slim előállítása is több mint a gépen szereplő 299 eurós árcédula, nyilatkozta a prominens vezető a Times Online-nak. Ezek szerint a nemrégiben nyilatkozott 70%-os költségcsökkenés után az előállítás még mindig több, mint amit akkor vizionált néhány elemző.

Ettől függetlenül a gyártási költségek rengeteget csökkentek az elmúlt időszakban és a gép árának a csökkentése is időszerű lépés volt, ami lendületet adhat a PS3-nak az elkövetkezendő időszakban. Vagyis a "konzol háború" még korántsem ért véget, az MS és a Sony között, a Nintendo-t a más "súlycsoportban" való versenyzés miatt inkább most nem soroljuk ide.

Azóta történt

Előzmények