Régi történet
Brian Fargo kitartó ember, nem egykönnyen adja fel terveit. Az 1988-as, általa megálmodott Wasteland mindig is egyik kedvenc programja volt, ám hiába vágott neki a többször is a következő rész elkészítésének, valami mindig félrement. Az egyik – nélküle készült – folytatás annyira rossz lett, hogy végül más néven adták ki (ez volt a Fountain of Dreams), a másik elkészült, de sosem jelenhetett meg, mert eddigre a célplatform Apple II kihalt (ennek Meantime lett volna a neve), amikor pedig mégiscsak visszalátogathatott a harmadik világháború utáni Amerikába, jogi kérdések miatt kellett más címet keresni, más világot alkotni. (Igaz, ez azért elég jól sült el; a Fallout alaposan túlnőtt elődjén.) Azóta finoman szólva is változott egy s más a játékvilágban, és végül 2012-ben eljött Brian Fargo ideje: a Kickstarter segítségével közel hárommillió dollárt kalapozott össze, amivel nem csak az eredeti nevet tudta visszavenni a Konamitól, de az eredeti gárda egy részét is össze tudta terelni, így végre megjelenhetett az igazi Wasteland 2!
A Wasteland 2 legnagyobb erénye, hogy úgy tud nosztalgikus emlékeket ébreszteni a játékosokban, hogy közben nem tűnik porosnak, avíttasnak, elhasználtnak. Az első két Fallout nyomán elkészült játék telis-tele van sötét humorral, kőkemény ellenfelekkel és felfedezhető, átkutatható helyszínek egész tömegével. Nukleáris istenben hívő szekta, kannibál családok, skorpióból drogot főző hajléktalanok, háború előtti önsegítő könyvekre társadalmakat építő militáns társaságok és persze mutáns állatok, elvadult humánok, ki-tudja-miért küzdő robotok lepik el ezt a világot, ami azonban szerencsére örökölte a régi előd és a jóval ismertebb Fallout humorát, így még a legsötétebb szituációban is mindig akad valami vidám beszólás, szarkasztikus tárgyleírás, groteszk párbeszéd, ami megmosolyogtatja a játékost.
Sötét garázsban Keselyűrikoltás nevű seftesekkel alkudozni nem feltétlenül életbiztosítás… [+]
Sötét helyzetekből pedig lesz bőven, hisz ez a világ meglehetősen kemény hely. Ezerszer láttuk már (majdnem) ezt filmekben, könyvekben, játékokban: valamikor a harmadik, nukleáris világháború után járunk, amikor az emberiség maradéka vagy próbálja újraépíteni a régi világot, vagy egyszerűen bőrszerkót ölt, shotgunt ragad és minden más tekintetben is próbál a Mad Max legbrutálisabb rablóihoz hasonulni. Egy, csak egy láng ég fényesen ebben a sötétségben, ez pedig a Rangerek rendfenntartó csapata, akik megpróbálják a rendet fenntartani ebben a helyzetben. Természetesen mi is egy ilyen Rangert alakítunk, illetve rögtön négyet, hisz a játékban végig egy szakaszt fogunk irányítani (sőt, csapatunkat a toxikus sivatag fura lakosaival akár hétfősre is feltornászhatjuk).
Bezoomolva néha egész jól néz ki a játék, de persze játszani ebből a nézetből nem igazán lehet. [+]
Minden a karakterkreálással kezdődik (lehet előre elkészített karakterek közül is választani, de sokkal élvezetesebb és hatékonyabb, ha saját specialistákat képzünk ki), és itt már fel is tűnnek az örvendetesen összetett játékrendszerek. Az alaptulajdonságok és a képzettségek organikusan függenek össze, és bizony beletelik egy kis időbe, mire minden lehetőséget kiismerünk, mire kiderül, mire érdemes pontokat költeni, és mire nem. Én úgy kétórányi játék után újra is kezdtem a játékot, mert kiderült, hogy első csapatom nem igazán életképes, többen is értettek feleslegesen ugyanahhoz, sokan használták ugyanazt a fegyvercsaládot, így a lőszer is állandóan szűkös volt. Van egy rakat képesség, ami leírás alapján nem tűnik fontosnak, pedig a gyakorlatban igencsak annak bizonyulnak – a vezetőkészség például elengedhetetlen a vendég-karakterek kordában tartásához, a robbantás skill pedig a valóságban a csapdák hatástalanítására jó. Szintén említésre méltó, ahogy a különféle képzettségek változatos módon használhatók: a számítógép-ismerettel robotokat is hackelhetünk, ha kritikus kudarcot vallunk a széftörés skillel, puszta erővel is felfeszíthetjük a beragadt mackót, az állatismeret pedig, ha nem is jár olyan extrém hatásokkal, mint a Divinity: Original Sinben, meglepően hasznos időszakos társak szerzésére. A rendszer igen jól működik, az egyetlen panaszom a Fallout perkjeinek – vagy valami más, hasonló rendszernek – a hiánya volt, így karaktereinket nem lehet igazán színessé tenni.
Új élmények
Újonc szakaszunkkal az első feladatunk egy meggyilkolt Ranger halálának felderítése lesz, illetve némi rádiószerelés – talán nem meglepő, hogy mindkét megbízás jóval több kalandot és fordulatot rejt, mint azt várnánk. Már az első szakasz, az arizonai rendrakás is minimum 20 óránkat fogja elvenni, így elég meglepő, hogy az új, még tágasabb Kaliforniába átjutva még a játék legalább 60%-a hátravan. A műfaj klasszisaihoz hasonlóan részünk lesz a sok rablótanya-hatástalanítás, robotmészárlás, mutánsszeletelés mellett olyan küldetésekben is, ahol a fegyverek helyett a diplomáciai képesség (beleértve a fenyegetést, a hízelgést, az eltérő frakciók egymás ellen kijátszását és a zsarolást is) kerül az előtérbe. Meglepően nagy városokban beszélgethetünk fura figurák tucatjaival (megannyi, különösen a Ranger főbázison az első Wastelandből származik az aggastyán játékosok örömére), és teljesen őrült mellékküldetésekben sem lesz hiány. A világ ugyan nem feltétlenül hihető, de legalább minden sarka szórakoztató – a túl nagyra nőtt, ezért céges struktúrát felöltő rablóbanda például sok-sok óra örömet szerzett nekem.
A harc sajnos nem nyújt semmi különöset, semmi extrát – természetesen körökre osztott, akciópontokra épül, és minden cselekedet végkimenetele a tulajdonságainkon és persze a virtuális kockadobáson múlik. Talán ez a része a játéknak az, amire ráfért volna némi modernizálás, némi variálás, mert ez így kicsit kevés; nem rossz, lehet élvezni, ahogy érezhetően erősebbé válunk, de a változatosság hiányzik. Lopakodás abszolút nincs, általános taktikai opcióink pedig kimerülnek a fejlövésben, a leguggolásban és az ellenfeleket lövéssel köszöntő ambush parancsban – így aztán az utolsó ütközetek nagyjából ugyanazt hozzák, mint az elsők. Ráadásul én néha a kulisszák mögött zajló random kockadobásokat is sokszor cinkeltnek éreztem: amikor a 80%-os esélyű lövéseket sorozatban elhibázta mesterlövészem, már feszengtem kicsit, de amikor a 4%-os esélyű fegyver-besülés egymás után közvetlenül háromszor is megtörtént vele, már igencsak vörösödött a fejem…
Az izometrikus nézet tökéletesen megfelel ennek a játékmenetnek, és bár az egyes helyszínek egész stílusosan vannak kialakítva, azzal senki nem fogja vádolni a programot, hogy az egy grafikus erődemonstráció. Engem ez cseppet sem zavart (a világtérkép azért lehetett volna érdekesebb…), sokkal inkább kihoztak béketűrésemből a programhibák – igaz, a fejlesztők becsületére legyen mondva, folyamatosan dolgoznak a játékon, és két óriási patch segítségével elérték, hogy az első három hét lefagyásokkal, végleg „elromló” küldetésekkel teli időszakát mást már senkinek nem kell újraélnie. Igaz, én még mindig örülnék neki, ha egy képzettség használata jóval egyszerűbb lenne (kiválasztani a karaktert, a skillt, a célpontot, mindez minden egyes széfnél, csapdánál, zárnál, riasztónál, javítanivalónál, kenyérpirítónál), vagy ha a tárgymenedzselés könnyedebb lenne, remélem, előbb-utóbb ezekre is sort kerítenek.
A Wasteland 2 nem kiemelkedő játék, még csak nem is stílusának idei királya (ez a cím egyelőre egyértelműen a Divinity: Original Siné), de remekül játszható, kellemesen morbid humorral rendelkezik és néha kiszámíthatóvá váló harcai ellenére is leköti az embert. Karaktereink fejlődése gyors és azonnal érezhető, és bár nem koncentrál annyira a döntési lehetőségekre, mint megannyi konkurense, bizony nem egyszer kell választanunk két-három teljesen eltérő út között, így mindig úgy érezzük, hogy valamiről lemaradtunk. Emlékezetes küldetések és jelenetek egész tömege jelzi, hogy a visszafogott költségvetést tehetséggel és lelkesedéssel könnyedén tudták ellensúlyozni. Már az is csoda, hogy a Wasteland 2 létezik, az pedig már csak hab a tortán, hogy nem is csak a régi, nosztalgia által elvarázsolt játékosok fogják értékelni, hanem mindenki, aki egy tartalmas, klasszikus szellemiségű szerepjátékra vágyik, és elfogadja a tényleg nem borzongatóan szép látványvilágot.
Pro:
- Remekül felépített, érdekes világ
- Nagyszerű, kellemesen mély fejlődési rendszer
- Emlékezetes küldetések és karakterek kísérnek végig a sztorin
- Igen sokféle, cselekedeteinkre reagáló társak
Kontra:
- Néha a matematika ellenünk dolgozik
- Néhány játszhatósági probléma tördeli a játékot
- A harcban nagyon kevés taktikai lehetőségünk van
80
A Wasteland 2 számítógépen (Windows, Macintosh, Linux) jelent meg.
