Rummal a lelkünkért és a világért

A német székhelyű Piranha Bytes csapatát sokan ismerhetik: a cég megalapítása óta kizárólag szerepjátékokon dolgozott és mondhatjuk, hogy nem voltak túl tevékenyek. A vállalat első játéksorozata a Gothic volt, a második pedig a most lezáruló Risen-széria – egy 1997-ben alapított stúdiótól hat játék nem számít éppen túlzottan kapkodónak. Miután kiderült, hogy nem csak a JoWooddal (a Gothic-franchise birtokosa), de a Deep Silverrel (a Risen kiadói) sem tudnak együtt dolgozni, a vállalat már jóval a harmadik rész hivatalos bejelentése előtt leszögezte, hogy akárcsak az előző sorozatot, úgy a most tárgyalt szériát is befejezik a harmadik felvonással. Akad azonban pár különbség: míg a Gothic 3 esetén a kiadást követő balhékig fogalmuk sem volt róla, hogy az utolsó fejezetét alkotják meg annak a játéksorozatnak, amely megalapozta a jövőjüket, addig a Risen 3 esetében a fejlesztés első pillanatától kezdve tudták, hogy le fogják zárni a trilógiát, ez pedig számtalan lehetőséget biztosított a számukra arra, hogy méltó módon búcsúztassák el a sorozatot.

A történet szerint az előző két felvonás főszereplője nem tudta feltétel nélkül megakadályozni az apokalipszist: a titánok elszabadultak, az istenek pedig látván, mit tett az emberiség, úgy döntöttek, magára hagyják a bolygót. Ez azonban a legkevésbé sem érdekli a sztori aktuális hősét, akit csak a nők, a tenger, és a zsákmány foglalkoztat. Különös fintora a sorsnak, hogy kis híján éppen ezek okozzák a vesztét: majdnem elpusztul, amikor megérinti a sötétség, és amikor észhez tér, rá kell döbbennie, hogy a lelke elveszett. Saját maga megmentéséhez olyan utat kell bejárnia, amelyben minden egyes lépés előrébb viszi nem csak a saját feloldozásához, de a világ megmentéséhez is. Kalandjai során megismeri a titánok által sújtott világot, az azt uraló frakciókkal és az emberekkel, végül pedig úgy nézhet szembe a végzetével, hogy tisztában van vele, valójában mennyi minden is forog kockán.

A Risen 3 története az előző két felvonás tessék-lássék módon megkomponált körítésével ellentétben igencsak rendben van. Főhőse igazi primitív gazember (ez számtalan mókás helyzetet szül), aki a végigjátszás során komoly jellemfejlődésen megy keresztül, ez pedig eddig nem volt jellemző a Piranha Bytes munkáira. Túlzásba azért nem esnek, nincs erőltetett filmszerűség, drámai lassítások vagy más szerepjátékos fejlesztőktől megszokott megoldások, a stúdió egyszerűen csak annyit tett, hogy határozott személyiséget adott a fő karakternek, amely aztán a vele történtek függvényében változik menet közben. A hős által bejárt út nem erőltetett és nincs tele következetlenségekkel, egyszerűen csak logikusan következik a kalandjaiból, ez pedig pont elég arra, hogy az ember szinte megkedvelje. Szinte.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!