Tűzoltó leszel

Megdöbbentő, de a Various Daylife-fal kapcsolatban nem nonszensz neve jelenti a legnagyobb sokkot. Nem, készülj fel az igazi meglepetésre: valaki szerepjátékot csinált az Excelből. Vagy hát „szerepjátékot”. Általában az efféle megjegyzések azonnal felkeltik az otromba túlzás gyanúját, de ebben az esetben sajnos megáll a dolog: az RPG-kre jellemző elemekbe becsomagolt Various Daylife legfőbb része tényleg az, hogy ülünk a grafikon előtt, és fejben kiszámoljuk, hogy a naponta változó egyenletek alapján melyik lehetőség vezet a csíkok legnagyobb növekedéséhez. Aztán újra és újra és újra megtesszük ugyanezt, játékbeli hónapokon és valóságos órákon keresztül, míg végre úgy nem érezzük, hogy a csíkok elég hosszúak, a számok elég magasak ahhoz, hogy nekivágjunk egy piszok fantáziátlan küldetésnek.

[+]

A játékmenet rémes egyszerűsége valamivel jobban érthető, ha tudjuk, hogy egy hároméves mobiljátékról van szó, amellyel a Square Enix az Apple Arcade előfizetés tartalmát próbálta gazdagítani. Úgy, egy olcsó előfizetés tulajdonképpen ingyenes részeként nem fájt igazán, hogy élettelen, unalmas és sekélyes – hiszen volt mellette bőven más, sokkal jobb játék is. Most, 10 ezer forintért a PlayStation Store-on vagy 29 euróért a Steamen megvéve már radikálisan másképp ítélem meg a Various Daylife értékét…

A történet egy fantasy világban játszódik, ahol valaki véletlenül talált egy „új” földrészt, így következhet a kolonizáció: a korábbi kultúrák által hátrahagyott tárgyi emlékek ellentmondást nem tűrő kihasználása, az állatvilág módszeres levadászása, az értékes ásványkincsek kiaknázása. A XIX. századi amerikai „manifest destiny” ideológiához ellenszenvesen közel merészkedő felvezetésben tudjuk meg, hogy hetedik hullámos gyarmatosító karakterünk feladata a felfedezés és a természeti kincsek felmérése lesz, hogy minél gyorsabban lehessen iparosítani a szinte érintetlen vadont. A sztori folytatása innen igen sokféle irányba kanyarodhatna; ezek közül a fejlesztők a „dögunalmas JRPG-klisék” műfajt választották ki, és cseppet sem érdekes mágikus rejtélyekkel próbálják azt a látszatot kelteni, hogy igenis megéri felderíteni Antoecia világát.

S katana

Az eleve mobileszközökre készült játékok jelentős része persze nem a történetről szól, elvégre amikor az ember a buszon előkapja a telefont, hogy játsszon 15 percet, akkor általában játszani akar, és nem olvasni vagy mozizni. Lássuk, mit kínál a Various Daylife a játékmenet terén! A program két teljesen eltérő szakaszra van osztva: vannak a városon kívüli küldetések, illetve ezek közt a lényeg, vagyis nagyvárosi életünk modellezése. Mivel az expedíciók egyre táposabb csapatot kívánnak meg (és mivel érthetetlen módon pont a harcok és felderítések során alig fejlődünk), ezeknél sokkal több időt fogunk tölteni a fővárosban, alkalmi munkáinkkal akár a végtelenségig grindelve a szinteket és a pénzt.

[+]

A cím arra utal, hogy a Various Daylife-ban karakterünk rengeteg szakmát tanulhat ki, mégpedig azok mesterségét sajátítja el, akikkel összebarátkozik a mindennapok során. Utóbbiba, vagyis hősünk szociális életébe semmi beleszólásunk sincs, egyszerűen a küldetések elvégzésének ütemében kapjuk meg a haverokat, és velük együtt az új munkaköröket. Ezt követően néhány átvezető jelenetben kicsit mélyebben is megismerjük ezeket az alakokat, de rendesen, klasszikus RPG-s módon kidolgozott karakterekre nem kell számítani – a legfontosabb véges-végig e karakterek foglalkozása, vagyis kasztja marad. Bármi is legyen barátaink szakmája, ahhoz illő megbízások közül sorsol minden hétre egy seregnyit a játék, és mi napról napra választhatjuk ki, hogy melyiket hajtjuk végre.

[+]

Az ember azt hihetné, hogy a tigrisvadászat és a kódexmásolás közt jelentős eltérések vannak, de nem, ebben a játékban mindkettő ugyanazt az egy gombnyomást igényli, az eltérés mindössze az, hogy az adott szakma (összesen 21) éppen kiválasztott konkrét feladata (száznál kicsit több) a kilenc alaptulajdonság közül melyiket és mennyivel csökkenti, illetve növeli. Minden nap kétszer „dolgozhatunk” házunkból, ami tényleg csak abból áll, hogy az épp aktuális bónuszoknak megfelelően kiválasztjuk azt a melót, amely összesítve a legnagyobb bónuszt adja a kör végén, és arra rányomunk.

[+]

Munka közben a stamina és a hangulat csökken, saját karakterünk XP-je, illetve pénze pedig növekszik. Bár hősünk szintlépése is fontos, a pénz még hasznosabb talán: a csapattársak fejlesztése, a velük való barátsági szintünk emelése, a legfeljebb négyfős parti felszerelése is aranypénzeinkért cserébe menedzselhető. Bár emiatt eleinte igen sokat kell grindelni, később a pincér szakma egyik képességével gyakorlatilag végtelen pénzt lehet harácsolni. Az első órákban ugyan nem számít sokat, később nagyon felgyorsítja szintlépésünket az, hogy amíg teherbírásunkat feltöltendő nem alszunk, XP-szorzónk folyamatosan emelkedik, egy idő után már ötszörös fejlődést biztosítva – ha megkeressük azokat a lehetőségeket a városban, amelyek visszatöltik staminánkat és hangulatunkat, hősünket mesterségesen ébren maradva a végtelenségig is melózhatunk. Micsoda kilátások!

Vadakat mészároló juhász

Amíg azonban el nem jutunk erre a hatékony tápolási szintre (ez alsó hangon is 10 óra lesz – a teljes kampány pedig olyan 30-40-re saccolható), a játékidő nagy részét az viszi el, hogy a kilenc alaptulajdonságot próbáljuk a lehető leghatékonyabban fejleszteni. A színes csíkokat növelő számok önmagukban semmit nem jelentenek: a cél az, hogy a mércéket maximumra töltsük, mert akkor jelentős karakterfejlődést biztosítva szintet lép az a tulajdonságunk. Bár pár percig szórakoztató a csíkok növelése, még az én tápolásimádó elmém is elég hamar megunta ezt a passzív, interakciót nem igazán kívánó folyamatot. Sajnos a város bejárása sem különösebben érdekes: a metropolisz négy (4) utcája ugyanennyi egyenes csíkot jelent, melyeken ikonok jelzik a bejáratot a boltokba, az éttermekbe, illetve a missziókat lineárisan adogató céh-épülethez.

[+]

A helyzet akkor sem lesz különösen érdekes, amikor elég erősnek érezzük magunkat a következő küldetéshez: karaktereink kvartettje egymás mögött baktatva (a táborozás elrendelését leszámítva) bármiféle interakciós lehetőség nélkül elkezd baktatni jobbra, egészen addig, amíg a százalékszámláló el nem éri a százat, mert akkor bármiféle egyéb teendő nélkül sikerrel teljesítettük az expedíciót. Közben rendszeresen random csatákba ütközünk, amelyeket a szokásos körökre osztott lehetőségekkel (támadás, varázslat, védekezés, tárgyhasználat stb.) lehet megvívni. A harcrendszerbe elvileg a Cho-rendszer vinne taktikát: ennek értelmében a szörnyekre rakott állapotváltoztató hatások sorával, majd egy befejező ütéssel elvileg óriási bónuszsebzéseket lehet bevinni. A gyakorlatban erre csak a játék utolsó részében lehet szükség, és akkor is csak akkor, ha direkt nem tápoljuk túl a csapatot, mert ugye az minden ellenfelet képes semlegesíteni.

A Various Daylife koncepciója és néhány ötlete vákuumban nézve nem rossz – a baj az, hogy az ezekből összerakott végeredmény rendkívül unalmas lett. Játékosként alig-alig van beleszólásunk a történetbe vagy akár a játékmenetbe, sikerünk esélye pedig lényegében kizárólag attól függ, hogy mennyit ülünk a szobánkban, hogy hány száz ugyanolyan alkalmi melót végzünk el, mielőtt kimentünk volna a mezőre. A harcrendszerben lehetne némi mélység, de ebben a végtelenül passzív játékban semmi esélye nincs arra, hogy a sok-sok unalmas órányira levő végjáték előtt ez kibontakozzon. Még mobilon sem volt az élvonal közelében, hát még ennyi pénzért ezeken a platformokon!

A Various Daylife most PC-re, PlayStation 4-re, illetve Switch-re jelent meg.

Összefoglalás

Végtelenül sekélyes RPG, ahol az eltérő kasztokat úgy próbálták vonzóbbá tenni, hogy azokat egy peremvidéki városka foglalkozásaiként prezentálják. A fejlődést a száraz matematika szintjére butították, és a küldetések is a lehető legegyszerűbbek lettek – olyannyira, hogy az már a mobilos verzióban is feltűnően primitív volt. Kizárólag az találhat benne örömet, aki órák tucatjain keresztül sem unja meg azt nézni, ahogy karakterlapjának számai lassan növekszenek.

A Various Daylife legjobb pontjai:

• A harcrendszer egy másik játékban jó is lehet.

A Various Daylife leggyengébb részei:

• Alig van benne tényleges játék;
• teljesen lineáris a küldetésrendszer;
• végtelenül sok tápolást igényel;
• a szinkron helyetti gagyogás idegesítő;
• nagyon túlárazott a múltjához képest;
• nehézkes, barátságtalan menük.

Bényi László