Egy űrbogár élete

Néha a legbizarrabb ötletekből születnek a legjobb játékok. Talán nincs is még egy olyan médium, ahol a legvalószínűtlenebb elemek kombinációjából is jó dolgok sülhetnek ki. Vegyünk egy csillogó ezüst bogarat, ültessük egy vékony sínre, amin nyaktörő sebességgel száguld, és építsünk köré egy ritmusjátékot. Ez a Thumper, ami eredetileg még Xbox 360-ra készült, de mivel csupán két ember fejlesztette, csak tavaly év végére lett kész. A projekt „hazaért”, és most, egy generációval később, ugyan, de Xbox One-ra is megjelent.

Egy rendkívül egyszerű játékkal van dolgunk, aminek játékmenete néhány szóban leírható. Főhősünk, aki egy űrbogár, egy neonfényes sínen száguld, dimenziókon, sötét alagutakon és a körülötte formálódó pszichedelikus tájon át. A sínen megjelenő fénylő elemek adják a ritmust, ezek alapján kell egyetlen gombot a megfelelő pillanatban lenyomni, vagy lenyomva tartani, míg az éles kanyarokat az analóg karral vehetjük be. Leírva annyira tűnik izgalmasnak, mint a száradó festéket nézni, pedig valójában a játék egy fantasztikus élménnyé képes összeállni – ha megvannak hozzá a reflexeink.

Nemcsak a pályák színe, hanem a kihívása is jelentősen változik. Egyre több mechanikával és akadállyal kell megbirkózni, fénylő barikádokat kell áttörni, halálos tüskék felett kell átrepülni, vagy éppen az időnként felbukkanó főellenségeket kell legyőzni. Minden a ritmus körül forog: a játék közben hallható dobolás ütemére érkezik elénk minden, így akkor vagyunk a leghatékonyabbak, ha sikerül ráállni erre a ritmusra. Minden hasonló játék akkor válik igazán nagy élménnyé, ha sikerül „elkapni a fonalat”, és nincs ez másként most sem. Ha felvesszük a ritmust, több pályán is áthaladhatunk hiba nélkül, és a Thumper egy egészen csodálatos, szinte transzcendens élménnyé válik.

Ezt az élményt szolgálja ki remekül a látvány is. Nagyon ritkán látni ennyire letisztult, minimalista, mégis csodaszép játékot. Sötét hangulatú, néhol szinte félelmetes alagutakon és dimenziókon vezet az út, mindenhol félhomály és neonfények, sejtelmes mozgás a háttérben. A tempó néhol nyugodtabb, máskor egészen extrém (és ezzel sajnos a játék nehézsége is pontosan így hullámzik), de a tűéles, tükörsima kép mindig gondoskodik róla, hogy legyen min ámulni, már ha van rá idő. Az Xbox One változat egyébként a késés ellenére semmilyen problémával nem küzd, a játék itt is tökéletesen fut.

A Thumper legnagyobb hibája, hogy iszonyú nehéz, nem lehet úgy testre szabni a nehézséget, mint mondjuk a hasonló felépítésű zenés játékoknál, és sajnos nem is fokozatosan nehezedik. Gyakran teljesíthetetlennek tűnő szakaszokkal találkozunk, hogy legyűrésük után aztán sokáig semmilyen gondunk ne legyen. A másik, hogy a kilenc pályán kívül a játék nem kínál semmit. Nincsenek alternatív játékmódok, kihívások vagy egymás elleni mód, túlélő vagy bármi, csak az elég hosszú „kampány”, és a hozzá tartozó világranglisták.

Zeneileg is jó lett volna feldobni a játékot. A hangzás kizárólag a dobolásra és a ritmusra összpontosít, alig vannak dallamok a háttérben, konkrét zenéről így nem beszélhetünk. Ettől aztán gyakran elég üressé, csendessé válik a játék – jobban állna neki egy ütős soundtrack, mint mondjuk akár egy Rez esetében.

Kisebb hibái és hiányosságai ellenére a Thumper egy remek játék, műfajában egyenesen az egyik legkülönlegesebb. Idegen, szinte földöntúli szépség és hangulat jellemzi, kezelése pedig nagyon egyszerű, érzékeny és tökéletesre csiszolt. Mindez összesen két ember munkája, ami figyelemre méltó. A műfaj kedvelőinek mindenképp ajánlott darab, ínyenceknek nem különben.

Pro:

• Gyors, érzékeny irányítás;
• minimalista, mégis lenyűgöző látvány;
• megfelelő körülmények esetén fantasztikus élmény.

Kontra:

• A kihívás nem skálázható, nehézségi tüskék;
• nincsenek alternatív játékmódok;
• a „zene” valójában csak dobolás, nem sokkal több.

70

dreampage