SaGa Frontier Remastered teszt

A SaGa sorozat fiatalkorában egy volt Japán angolul szinte sosem látott, éppen ezért sokak által áhított szerepjáték-sorozatainak. Most egy 1997-es epizód jelent meg felújítva.

Különleges álom

Persze ha el is tévedünk kicsit, nincs baj – a világ meglepően gyorsan bejárható, még akkor is, ha a labirintusszerű helyszínek kiismerése azért nem megy azonnal. De sebaj: mivel minden karakter ugyanazon a világon kalandozgat, előbb-utóbb tenyerünknél is jobban ismerjük majd ezt a birodalmat. (A Frontier világa amúgy meglepően eklektikus, a tipikus fantasy vidékektől a cyberpunk metropoliszokon át a mesevilágokig minden van benne.) Noha az eltérő karakterek története nem függ össze igazán, ettől még találkozhatunk velük, sőt, akár a csapatba is bevehetjük a többieket – és ekkor, lényegében titokban, módosulhat az ő sztorijuk is. A játék amúgy is meglepően rugalmasan kezeli a sztorit, és igen sok tekintetben módosíthatunk mind a fordulatokon, mind pedig a végkimenetelen – és ezek a döntések sincsenek kihangsúlyozva. Ami mellékküldetésnek tűnik, hirtelen központi szállá is válhat – de akkor sincs baj, ha nem volt kedvünk abba belevágni, egyszerűen máshol lyukad ki a narratíva. Mivel a játék egy szóval sem említi, hogy a történet itt éppen elágazáshoz ért, az ember sokszor csak akkor veszi észre, hogy mennyire átszabta a történetet, ha utánaolvas, hogy másokkal mi történt.

A harcrendszer, és azzal együtt a karakterfejlődés is sok tekintetben szándékosan ködbe vész – még a régi idők kézikönyve sem világította meg a millió eltérő rendszert, amely az egyszerűnek tűnő felszín alatt dolgozik. Még most, jó 20 óra után sem látom át tökéletesen a részleteket – de az biztos, hogy nincs XP, nincsenek szintek, és nincs képességfa – van viszont egy láthatatlan harci rang statisztika, amely meghatározza, hogy az ellenfelek milyen erősek lesznek. A karakterek látszólag véletlenszerűen, harc közben kapnak új speciális támadásokat, amelyek ráadásul ugyanilyen kiszámíthatatlan módon kombózódnak össze. Néha ugyanazon ellenfél ellen ugyanaz a képesség 50-et, máskor 400-at sebez; egyszer ugyanaz a két attak azonos körülmények között egy kombinált szupertámadássá áll össze, másszor nem.


[+]

A fejlődés is ugyanilyen esetleges: a csaták után az abban résztvevő legfeljebb öt karakter (a 15-fős partiból válogatva) közül néhánynak megnő valamelyik tulajdonsága – vagy nem. Hogy melyik karakter milyen cselekedetek után milyen valószínűséggel miben lesz erősebb, az mikro-szinten számomra megjósolhatatlannak tűnt, de nagy általánosságban elmondható, hogy 1) a nehezebb ellenfeleke több jutalmat hoznak, illetve 2) a karakterek abban lesznek egyre erősebbek, amit sokszor gyakorolnak – így aztán ha valakivel sokat, igen sokat varázsolunk, erősebb mágussá fog válni, mint az, aki inkább kardjával csapkod. És a legjobb az egészben? Mindez jobbára csak az emberi karakterekre igaz, a misztikusok, a robotok és a szörnyetegek más rendszerrel működnek. Magyarázat, tippek, leírás természetesen ehhez sem jár – kísérletezni kell, aztán ha valami nem működik, hát lehet mással próbálkozni.


[+]

E rendszer eleinte sok fejfájást okoz, majd, ahogy fokozatosan tanuljuk ki a részleteket, úgy válik egyre kihasználhatóbbá is. A SaGa Frontier nincs klasszikus módon kibalanszolva: ha nem feccölünk bele energiát, pokoli nehéz lesz, ha pedig szinte az őrületig beleássuk magunkat a részletekbe valami két évtizedes FAQ segítségével, bármilyen ellenfelet fél pillanat alatt legyőzhetünk.


[+]

A Remastered kiadás egész igényes lett; igaz, új tartalom viszonylag kevés van, inkább a játékos életét megkönnyítő dolgokra koncentráltak a fejlesztők. Az eredetit most újra kipróbálva a leghasznosabb újítás a harcokban a háromszoros gyorsító opció, illetve a menekülés lehetősége volt. (Igaz, ezzel vissza lehet élni, hisz ezt csak úgy belehackelték a régi rendszerbe, így az mindig sikeres lesz.) Most már van New Game+ opció is, ami ráadásul minden karakter egyedi sztoriját követően előhívható, így minden új történetet egyre erősebb állapotban kezdhetünk. Mivel még nem vagyok minden karakterrel a játék végén, nem tudok beszámolni az akkor megnyíló nyolcadik karakterről, de az olvasottak alapján Fuse történetei a másik hét sztoriszálra épülő alternatív verziónak tűnnek. A felújított látványvilág egész elfogadható, még ha PC-n finoman szólva sem bővelkedik grafikai opciókban – és a billentyűzetes gombkiosztást is valami őrült tervezhette. Igaz, a karakterek sokkal jobban néztek ki régen pixelesen, mint most ebben az elmosott stílusban, de a hátterek legalább igényesek nagy felbontásban is.

Remélem, tisztán átjött a korábbiakból, hogy a Frontier milyen játékosnak fog tetszeni: annak, aki imádja a kísérletezgetést, akit nem felidegesít pár kudarc vagy visszafordíthatatlan rossz döntés, hanem hajlandó boldogan sodródni az árral. Tippem szerint ez nem a többség, viszont őket annyira ritkán szolgálja ki az inkább biztosra menő játékipar, hogy talán még a játék kisebb hibáit is hajlandók lesznek megbocsátani e szabadságért cserébe.

A SaGa Frontier Remastered most PC-re, PlayStation 4-re, PC-re, illetve mobilkészülékekre (iOS, Android) jelent meg.

Pro:

  • Frissítő az egész játékot beszövő kiszámíthatatlansága;
  • nyolc teljesen eltérő történet egy hatalmas világban;
  • az élvezetet a rejtett rendszerek felfedezése adja.

Kontra:

  • A kiszámíthatatlanság egyeseket idegesíthet;
  • a sztorik között nincs sok kapcsolat;
  • az igazi élvezethez egy részletes útmutató sem árt.

70

Grath

Azóta történt

  • The Great Ace Attorney Chronicles teszt

    A japán ügyészség modernizálása a brit viktoriánus törvénykezési rendszer alapján a XIX. század végén – avagy a legunalmasabb téma, amelyből valaha szórakoztató játék kerekedett ki.

  • Atari Mania teszt

    Az Atari ötven éve (némi ötletlopás árán) egymaga teremtette meg a játékipart, ma pedig óriási születésnapi bulival ünnepli magát – most ennek az első ajándéka érkezett meg.

Előzmények