Időzsonglőrök

Mindegy, hogy létrejöttekor mekkora forradalmi átalakulásokat hozott, előbb-utóbb minden technológiai újítás elveszíti a varázsát. A repülőgép szó szerint megváltoztatta azt, hogy miként tekintünk bolygónkra, hogy miként küzdjük le a távolságokat – ma pedig morcosan szidjuk a várakozásokat, a lábhelyet és a vacak USB-töltőt. Az internet? Rendben, online élünk, szinte minden pillanatunkat áthatja a net, de az algoritmusok, az influencerek és az AI által ontott szemét közepette egyre ritkábban találni tényleg értékes tartalmat. És bizony ugyanez történt meg az időutazással is. Vagyis ugyanez fog megtörténni vele. Majdan megtörténedett…? A témával kapcsolatban nehéz megtalálni a tökéletes igeidőt. Fia Quinn, a ChronoZen rutinos alkalmazottja már a legkisebb mértékben sem tud lelkesedni a múlt bejárásáért – igaz, ő ezt amúgy sem szórakozás gyanánt teszi, hanem munkaként végzi.

Ha a váratlan időhullámok korában lehet ilyen konkrétan fogalmazni, 2064-ben járunk, amikor a leggazdagabbak már nem trópusi nyaralásokkal és helikopteres csúcshódításokkal menőznek, hanem méregdrága utazásokat tesznek a múltba. A kronoviharok, időparadoxonok, valamint az „upsz, véletlenül megöltem a saját nagyapámat” jellegű problémák persze igen komoly veszélyt jelentenek mindenkire, ezért a kormányzati fenntartású ChronoZen szigorú szabályok szerint működik: minden klienst egy jól képzett ügynök kísér a múltba, felügyelve és segítve, hogy az el tudja érni saját, előre egyeztetett és jóváhagyott céljait. Fia is egy ilyen ügynök, és hamar rá fogunk jönni arra mi is, amit ő már régóta tud: a gazdag kliensek elképesztő könnyedséggel képesek bajba sodorni nem csak magukat, de akár az egész globális idővonalat is.

[+]

Első kuncsaftunk, egy forradalmi gyógyszert feltaláló kutatóorvos például némi nosztalgiázás végett fiatalkora színhelyére térne vissza: elit egyetemére, kollégiumi szobájába, no meg a zsírszagú étterembe, ahol annak idején annyi időt töltött el tanulással és burgerzabálással. Nekünk legalábbis ezt mondja, de aztán kiderül, hogy ennél valami sokkal komolyabb célja van – amiért akár saját életét is hajlandó feláldozni. Önmagában ez még nem is lenne gond, csakhogy ez a cselekedete átírná az ő majdani jövőjét is, ez pedig számára kifejezetten tilos. A ChronoZen ugyanis eltérő történelmi fontossági csoportokba osztja be az embereket: akinek jelentős hatása volt a történelemre, az magasabb beosztásba kerül, az pedig azzal jár, hogy Fia egyre kevésbé engedheti meg, hogy az ő életük megváltozzon. Az egyszeri átlagember? Kit érdekel, ha pár évtizeddel előbb halálozik el, ha mással köt házasságot, ha eggyel több gyereke születik. Egy élethosszító szert feltaláló tudós? Na, az ő sorsa érinthetetlen, és így Fia kétségbeesett hajszába kezd, hogy ezt el is érje.

[+]

Az Old Skies efféle történetekből hoz egy csokorra valót (én a hatodik sztoriban vagyok, és érzésem szerint lesz még egy), kiválóan működő antológiában tálalva azokat. Eleinte tehát a mindig New York múltjába vezető történetek teljesen különállónak tűnnek – mind érdekesek, de azért van az emberben valami kis hiányzérzet valami mindent összefogó történet után epedezve. Szerencsére a Wadjet Eye író vannak annyira rutinosak, hogy ilyen hibát ne kövessenek el, és a harmadik sztori végétől kezdve egyre több jel mutat arra, hogy van egy mélyebb narratív szintje is az Old Skiesnak – és Fia meg kollégái is egyre fontosabbá válnak ebben. Míg a stúdió előző játéka, az egészen zseniális Unavowed komoly hangsúlyt fektetett a döntési szabadságra, addig az Old Skies a csaknem teljesen lineáris, így aztán a lehető leghatásosabban tárulnak fel azok az apró részletek, és később a hatalmas fordulatok, amelyek az egyszeri ügyek összességénél is többé teszik a játékot.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!