AI moslék

A világ legnagyobb cégei ma dollármilliárdokat költenek arra, hogy szinte kizárólag lopott adatokon treníroztatott saját algoritmusuk végre megértse, hogy az embereknek hány ujja van. Mindenki látott – vagy maga is generáltatott – elfolyó arcú és hajú embereket, betűkre hasonlító álom-firkákat, a valóságot semmibe vevő perspektívákat. Bár a legtöbben fix oldalakat látogatunk nap mint nap, ezért nem vesszük észre, de ma már az internet több mint fele AI által generált tartalomból áll – és ez az arány percről percre tolódik el még inkább a gépi moslék, a bármiféle ellenőrzés nélkül félelmetes mennyiségben kiokádott tartalom oldalára. Az újgenerációs AI-k képzése terén az egyik legfontosabb feladat, hogy az előző generáció által létrehozott „adatokat” megpróbálják kiszűrni – merthogy az AI-moslékkal etetett AI pont úgy jár, mint a tehén, amellyel hibás priont zabáltatnak fel. A beltenyésztett, genetikailag hulladék „Habsburg AI” pedig hosszú távon az internetre, a teljes emberi tudásszerzésre szörnyű hatással lehet – a tények először eltorzulnak, majd önálló életre kelnek a nyilvánvalót felismerni nem képes algoritmusok mesterséges ostobaságának köszönhetően. Szörnyű jövőkép ez – és éppen ezért lehet tökéletes környezet egy kalandjáték számára. A Centum tehát erről szól: valahogy kitörni abból a valóságból, amit egy AI generált a főszereplő köré.

A Centum ennek megfelelően egy számítógépes kezdőképernyőn startol, ahol a fájlok között böngészve furcsa, elsőre értelmetlen üzeneteket találhatunk. Egy .bat kiterjesztésű scriptet elindítva például egy ijesztő kinézetű, többfejű bíra faggat minket jellemünkről, hazugsággal vádolva minket szinte minden válaszunk után. Ezután egy börtönben találjuk magunkat, ahol kezdődhet maga a játék. Célunk nem csupán a kijutás, a menekülés, de már az sem egyszerű, hogy megértsük, felfogjuk környezetünk működését. A sarokban egy növényke, a falon furcsa rajzok, egy egérluukon keresztül pedig egy torz, emberfejű patkánnyal diskurálhatunk, aki indításként rögvest egy háború kitörésével vádol meg minket. Nem értettem, hogy mi történik, hogy hol vagyok, hogy egyáltalán mi lenne a célom, úgyhogy logikus teendők híján csak vakon böködtem a lehetőségek között, végignyomkodtam a rejtélyes válaszopciókat, hátha így összerakom végre magamban, hogy egyáltalán mi a jóistent vár el tőlem ez a program – és ez csak részben sikerült.

[+]

Ugyan a Centum tartalmaz old-school kalandjáték elemeket is – rá kell jönni, hogy melyik tárgyat hol használva haladhatunk tovább –, mégis inkább egy visual novelhez hasonlítanám. Pár minijátékot leszámítva főként olvasgatunk, és próbáljuk dekódolni a szürreálisabbnál szürreálisabb karakterek filozófiai okfejtéseit, miközben abban sem vagyunk biztosak, hogy egyáltalán kit irányítunk. Az mindenesetre hamar kiderül, hogy egy szimulációban vagyunk, amit egy BeeMK – kedvesen Beemkie – nevű AI alkotott. Játékosként gyakran formálhatjuk főszereplőnk jellemét, de itt még az sem egyértelmű, hogy kit és milyen irányba terelhetünk. Mintha valakinek az emlékeiből, álmaiból és rémálmaiból születtek volna bizarrul összegyűrt amorf gombócok, és ezeket rugdalnánk előrébb és előrébb, miközben azokra újabb és újabb elemek tapadnak. Karakterek között, perspektívákat, jellemeket váltogatva araszolunk előrébb álomszerű, fantasztikusan megrajzolt, nyomasztó tájakon.

[+]

A Centum ugyanis gyönyörű, a maga morbid módján. Fenomenális pixelgrafika, torz szereplők, groteszk rémképek fogadnak minket, miközben, ha borzasztó lassan is, de tisztul és tisztul, hogy mi is történik velünk és körülöttünk. Egyszerre kidolgozott és elnagyolt részletek kínálnak nyomasztó, nyugtalanító hangulatot. Sokszor éreztem magam úgy, mintha egy brutális balesetet látnék, amiről egyszerűen nem tudom levenni a szememet. Az egyik legdurvább kép, amivel találkoztam, egy macskából készült körtárcsás telefon volt, középen egy tátongó pupillájú szemmel. Máskor pedig animált, zsírkrétaszerű rajzok elevenednek meg, hogy betekintést engedjenek a világ eseményeibe, kegyetlen történésekbe, gyerekkori emlékekbe. Hogy ez a világ a belső, virtuális világ vagy a külső, feltételezhetően valós? Nem lehet megállapítani. Az AI generál, összemos, maszatol, mi pedig próbálunk kievickélni a masszából. Azt nem spoilerezném el, hogy mi áll ezek mögött – fene, nem is vagyok biztos benne, hogy teljesen értettem! –, de az egész játék egy durva kritikája annak, ahova tart a világunk, és azoknak, akik visszaélnek ezekkel a technikai lehetőségekkel.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!